A nyaralást felváltotta az őszi évkezdés és a múzeumi túra: Tabbert Lola száguldó múzeumként indult útjára. A bemelegítés egy erős hétvégével kezdődött: három nap, három múzeum, három helyszín: Óbuda, Szentendre, Budapest Hegyvidék – sík, lanka, domb. Ami állandó: a napsütés és a meleg. Vénasszonyok nyara. Elég csajos.

Az első megálló az óbudai Textilmúzeum. És az első alkalom, hogy férfi nélkül indultunk útnak. A sofőr Emese, aki kiválóan veszi az akadályokat, a mitfahrer Zsófi, aki aggódik, mint mindig, és én, Lola, engedelmesen követem a csajokat: össze vagyunk kötve. Karavánná forrottunk. Rakpart, Margit-híd, rakpart, lakótelep, Textilmúzeum. A múzeumnál vár minket Éva és Diána – női projekt lesz ez a javából. Parkolás, tolatás (na, ebből is az első, jól megy), leakasztás, csörlőzés, stabilizálás. Indulhat a nyitás! De hol a kulcs? Az egyszem kulcs Lola szívéhez? Ami ráadásul lemásolhatatlan. Na, bakker, ez bizony ottmaradt a Néprajziban! Az izgalom és a kapkodás, a korai kelés – nehezített körülmények. Beütött. Tanakodás, telefonos segítség, nem egyszerű, végül mégis lesz megoldás. Ugyan egy órába telik, de jön Laci, bringával, hozza a kulcsot. Mindig kell egy férfi. Ez a tanulság. Felgyorsulnak az események. Teljes az összhang. Beállítjuk az eddigi építési rekordidőt: negyven perc! Emese kint a főnök, Zsófi bent. Olajozott működés, hatékony segítőkkel, vidám percekkel. Jó meleg a flaszter, mintha nem is ősz lenne. Nagyjából 300 főiskolásra számítunk, akiket az EtnoMobil, a Textilmúzeum és a Budapest Galéria fog három órán keresztül forgószínpadszerűen kiszolgálni. Felgyűrjük az ingujjat, és belevágunk. Meg is érkeznek, lerogynak az árnyékban. Mi próbálunk lelkesíteni. Főleg Emese: Nem jöttök közelebb? Esetleg van valakinél olyan tárgy, amit mindig magánál hord? Szuper! Mi ez? Kabala? Aha. Tegye fel a kezét, aki szerint ez lehetne múzeumi tárgy! Van egy kis tanácstalanság, de a show nem áll le: szalad Zsófi, és ugrál feltett kézzel: szerintem lehet! Nem téged kérdeztelek. Csönd legyen! Na, akkor kezdenek kicsit vakarózni, óvatos kezek lendülnek a magasba. Remek! Akkor most írjuk le: Mi ez? Mire használják? Hogy néz ki? Melyik múzeumba kerülhet? Zsófi! Ne súgj! Húzz innen! Megszólalnak, válaszolnak, közelebb jönnek, már nevetnek is. Kell őket provokálni, mire belazulnak a múzeumba. De megéri. Meg még szórakoztató is. Majd gyors játékszabály ismertetés: ez itt a műtárgyrejtvény Emesével, a beugró a kiállításba, bent jó hűvös van, meg izgalmas sztorik, meg Zsófi, aztán kapualjban bérlet és alternatív útikönyvkészítés, a termekben kiállítás Diával. Szinte levegővételre sincs idő. Hűsítő kortyok Dia szuper jeges limonádéjából, a kamaszok meg csak jönnek és jönnek, írják a sztorikat, nézegetnek, majd életkoruknak megfelelően kidőlnek az árnyékban. Színtiszta adrenalin. Van értelme annak, hogy szétszakadsz! Amikor levonul az ár, beszélgetés, képáttöltés, rendrakás, lebontás és elhúzás. Mert semmi nem tart örökké. De ez jó volt.

Még este áthúzunk mi csajok Szentendrére a Skanzenbe. Záróra után érkezünk, kétszer vétjük el a bejáratot, majd félig lebontunk egy sorompót, üres minden, szürreális, ahogy bekúszunk, akárcsak egy trójai faló. Nagy a kísértés, így elkészítjük a turistafotót a haranglábnál. Leparkolunk a Magtár mellett, a vasúttörténeti kiállítás szomszédságában. Köves, szikes terep, sehol egy fa – na, mindegy, majd holnap meglátjuk. (Nem értem, miért gondoljuk, hogy ott holnapra fa nő.) Másnap reggel megérkezik a szakszerű segítség, Kati és Erika. Megint csajból van minden! Azért szerencsére a cölöpöket pasik verik. Meleg, darazsak, lassan szállingózó közönség, semmi kapkodás. Falun vagyunk. Amíg elindul a nap, megdolgoztatjuk a helyi szakmai csapatot. Alig van Skanzen munkatárs, aki ne írna történetet nekünk. Valószínűleg ellenállhatatlanok vagyunk. De a fő attrakciónk mégiscsak az alkalomra vásárolt műtárgyrejtvény: magunk sem gondoltuk, hogy ilyen titokzatos. Szórakoztató megoldások születnek a sámán boxertől az uborkaméretezőig. De azért van egy kis hiányérzetünk. Nekünk belefért volna több szakmai előkészítés, vagy az alig 10 méterre levő vasúttörténeti kiállítással kis összesimítás, közös vezetés, valami, amitől jelentőséget és értelmet nyer egy múzeumi meghívás. Hogy egyik múzeum megy vendégségbe a másikhoz. Más eszközök, más gondolatok, más megközelítések. De ha már ott vannak, akkor legyen áthallás. Használjuk ki az eltérő adottságokat. A kiállítás és az archívum a levegőben lóg. De a hangulat kellemes, este csomagolás, pakolás, precíz csatlakozás és elhúzás.

Vasárnap új helyszínen bontunk vitorlát: újra a városban vagyunk (ezt csak a darazsak nem értik). XII. kerület, Bajor Gizi Színészmúzeum. Diszkrét intézményi és látogatói érdeklődés mellett egy napot töltünk Bajor Gizi egykori kertjében. Van bennünk egy kis értetlenség, hogy mit is csinálunk ott, de szerencsére akad két-három felrázó látogatónk: motort fékez, sisakot levesz, óvatosan nézeget. Be lehet jönni, bíztatjuk, csak ma vagyunk itt, ezzel a lakókocsival, Lolával, egy kiállítással és egy játékkal. Tényleg? Na, felhívom a cimborám, hogy ugorjon be, nézze meg ő is, mert ez vicces. Ez a nyúl? Ez valami? Megcsalás esetén kapja a sofőr, hogy emlékeztesse őt a megcsalásra? – próbálkozik a műszerfalra ragasztható napelemes nyúl megfejtésével önkéntes látogatónk. Akár. Majd elmegy, és újra csönd. Mi dolgozgatunk, javítjuk a tegnapi szövegeket. Ez otthon is menne. A MANCS-tól azért kapunk öt csillagot. Legalább valakinek feltűnik aznap, hogy ott vagyunk. A nap végén komolyan elgondolkodunk (úgy ott magunkban) a szakmai együttműködés kereteiről. És a következményekről. Racionális, bár kicsit hideg döntést hozunk: mi élvezzük a száguldást, de ahol azt hiszik, hogy ez csak csajos hobbi, oda nem megyünk el. Mert ez így nem járja.

Aztán megrázzuk magunkat és tanulságos, kalandos útra indulunk a budapesti XVIII. kerületbe, a Havanna lakótelep szélén található Bókay kertbe. A XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény a házigazdánk, a keret az éves szokásos szeptemberi fesztivál: pörkölttel, vurstlival, zenei színpaddal, kézműves vásárral, a kerület kulturális intézményeinek közreműködésével. És nehéz, már-már erdei terepviszonyokkal. Végül minden összeáll. Délelőtt megnyitó, múzeumi és iskolai TÁMOP projekttel, pedagógusokkal és a kerületi alpolgármesterrel. Érezzük, ez jó lesz. Már indulhat is a műtárgyrejtvény. Aki mer, az nyer: legyen a shewee, adjunk lendületet a napnak! Izgalmasan alakult: a kóstolókanáltól és a vízipipától egyszercsak eljutottunk addig, hogy ez egy női tárgy. Na, akkor én megyek – mondja az alpolgármester. Nem, nem, férfira mindig szükség van a megoldáshoz. És igen: pont így történt! Alpolgármester úr állta a sarat. Kitalálták, és mi megnyertük őket: a kiállításnak, a tárgyösszerakósnak, a napnak. Mert így működik: aki hagyja, azt behúzzuk. Más a környezet, mint amiben eddig dolgoztunk. Családi program vagyunk – még a veszélyes korosztályt is integráltuk – a kertes zóna és a gigantikus lakótelep határán. Charlie, R-GO, Korda György és Balázs Klári. Igazi kihívás és igazi élmény. Ahogy például megkacagtattuk a havannai asszonyokat! Csajos lett ez is.

Élmények és tanulságok most eddig. Az országjárás következő állomása: Nagyatád, Veszprém, Szombathely és Vác. Már pakoljuk a piperét és a pótkereket, a szemöldökcsipeszt és a kalapácsot, a varrókészletet és a sátorcöveket – mindent, ami egy ilyen csajos rohanós karavánban jó, ha van. Hamarosan folytatjuk.