Remény a gyűlöletből
Toleranciamúzeum Los Angelesben
A Museum of Tolerance 1994 óta várja a látogatókat Los Angelesben. Nemcsak teljes pedagógiai és felvilágosító programot dolgoztak ki az előítéletek és a hátrányos megkülönböztetés ellen, de fiókintézményeket is nyitottak New Yorkban és Jeruzsálemben.
| Hermann Veronika |
2013-04-05 08:00 |
Szinte leírni is nagyszerű, hogy létezik a világon toleranciamúzeum, amely az elfogadásra, a nyitottságra, és a közös értékek tiszteletére épül. A Museum of Tolerance 1993-ban nyílt meg Los Angeles Westside nevű kerületében, amely a belváros mellett a legfontosabb üzleti és gazdasági központ, és itt található az egyik legjobb állami egyetem, a University of California Los Angeles (UCLA) kampusza is. Hála a folyamatos fejlesztéseknek, a tolerancia múzeuma mára interaktív multimédiás oktató-és kutatóközponttá nőtte ki magát, amely 350 ezres évi látogatószámmal az egyik vezető intézmény a térségben. A Simon Wiesenthal Központ támogatásával létrejött múzeum állandó kiállításai igyekeznek a sokszínűség és a különféle hátrányos helyezetek egyenlő bemutatását megvalósítani.
Családtörténet és idealizmus
A múzeumban folyamatosan megtekinthető egy Holokauszt-emlékkiállítás, egy Tolerancia-center elnevezésű interaktív központ, illetve a Finding Our Families, Findig Ourselves nevű, folyamatosan bővülő bemutató, a legújabb és egyben legnagyobb multimédiás attrakció a központban. A kiállítás egyben egy mozgalom is, amelyet különféle származású és hátterű hírességek indítottak annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a gyökerek fontosságára és az egymás iránti tisztelet közösségépítő erejére. Dr. Maya Angelou költő, történész, egyetemi oktató, Billy Crystal színész-rendező, Carlos Santana többszörös Grammy-díjas zenész és a világhírű baseball-legenda, Joe Torre vállalták azt, hogy nemcsak arcukkal és hírnevükkel, hanem családjuk történetével is a nyilvánosság elé állnak. A fekete, olasz, mexikói, zsidó, fehér, keresztény, muzulmán közösségek egyformán képviselve érezhetik magukat ezekben a szubjektív családi albumokban, amelyekhez természetesen mindenki odaképzelheti, sőt, hozzáteheti a sajátját. Ezek a családtörténetek nem csupán mappák, vagy dokumentumok halmazai: személyes történetek, amelyek a különbözőségük ellenére azt hirdetik, hogy az embereket általában több dolog köti össze, mint amennyi elválasztja. Az egész múzeum ezt sugallja. Olyan élmény, amely mindenkit rákényszerít arra, hogy szembenézzen a származásával, az előítéleteivel, a beidegződéseivel, és ha szükséges, átértékelje jelentőségüket.
Minden gyermek egyenlő
A múzeumban jelenleg a Para Todos Los Ninos: For All the Children, vagyis „minden gyermeknek” elnevezésű időszaki kiállítás tekinthető meg. A tárlat a mexikói-amerikai gyerekek iskolai szegregációjának hosszú történetét, illetve a szegregáció ellen folytatott harcot mutatja be interaktív formában. Annak a kirekesztésnek történetét meséli el, amely minden nem fehér kaliforniait érintett vagy érint, legyen szó iskoláról, munkahelyről, vagy egyenlő bánásmódról. Dél-Kaliforniában nagyszámú mexikói közösség él, akik annak ellenére, hogy jogilag fehér bőrűnek számítanak, különösen a polgárjogi mozgalmak sikere előtt, rengeteg hátránnyal szembesültek. A kiállításon láthatók azok a különféle táblák, amely a feketékhez hasonlóan a mexikóiaknak is tiltják a belépést egyes helyekre, vagy korlátozzák őket bizonyos szolgáltatások (pl. mosoda) igénybevételében. A kirekesztés mechanizmusának egyik legfőbb fenntartója természetesen az iskolarendszer (volt), amely jellemzően képes konzerválni a meglévő állapotokat. A 20. század első felében az oktatáspolitika hátrányos helyzetbe hozta a mexikói származású amerikai gyerekeket azzal, hogy alacsonyabb színvonalú, legtöbbször spanyol tanítási nyelvű külvárosi iskolákba kényszerítette őket. A kiállítás megvalósulásában közreműködött Sandra Robbie is, aki az azonos című, Emmy-díjas Mendez vs. Westminster: For All The Children című dokumentumfilm producere és rendezője volt. A Mendez versus Westminster néven elhíresült precedens per fontos állomás volt a szegregáció elleni küzdelemben. 1947-ben Gonzalo és Felícitas Mendez beperelték a dél-kaliforniai Westminster iskolakerületet. A lakóhelyük szerinti állami általános iskola, más hivatalos indokuk nem lévén, a származásukra és a (nem létező) nyelvi deficitre hivatkozva tanácsolta el a mexikói származású, de amerikai állampolgárságú gyerekeket. A felperesek képviselője, David Marcus ügyvéd arra hivatkozott, hogy a szegregáció metodológiája sérti az amerikai alkotmány tizennegyedik kiegészítését, amelynek alapján a jog szemében minden állampolgár egyenlő. Ez az érvelést Paul McCormic szövetségi bírót is meggyőzte, és a szegregáció ellen foglalt állást. Azonban még sok évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy valódi eredményeket tudjanak felmutatni. Valójában pedig ez a probléma még napjainkban is sok nem fehérbőrű gyerek esélyeit rontja.
Te is más vagy, te sem vagy más
Angolul bullying-nek, vagyis zsarnokoskodásnak, megfélemlítésnek nevezik azt a viselkedésformát, amikor tizenéves fiatalok hasonló korú társaikat csúfolják, kirekesztik, verbálisan vagy fizikailag bántalmazzák valamely tulajdonságuk alapján. Az ilyen bántalmazások legfőbb kiváltó oka a vélt vagy valós homoszexualitás, de kiváltója lehet a bőrszín, a világnézet, a családi háttér vagy a külső megjelenés is. A múzeumban az elmúlt években számos programsorozatot szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a probléma súlyosságára. Nagy hangsúlyt fektetnek a tizenéves erőszak és csúfolódások megfékezésére, miután több nagy vihart kavaró esetben kamasz gyerekek, társaik kirekesztését és gúnyolódását nem bírva, öngyilkosságot követtek el. A kirekesztésnek ugyanis, amely legtöbbször gúnyolódással kezdődik, végzetes következményei lehetnek. A Museum of Tolerance programjai arra tanítanak, hogy az empátiának nagyobb ereje van, mint a gyűlöletnek, és hogy – Martin Luther King gondolatát idézve – a történelem íve az igazságosság felé halad. Sajnos persze ez nincs mindig így.
Képek forrása: Museum of Tolerance Los Angeles, This and That and More of the Same
