Ausztrália kinek a birtoka?
MÁS IDŐK
Ausztráliában nemcsak a nyári karácsonyok és a kenguruk kontinense, hanem posztkoloniális problémák örök helyszíne. Őslakosok versus bevándorlók: kinek a földje ez?
| Hermann Veronika |
2013-05-21 08:50 |
Once a jolly swagman
Ausztrália a legtöbb európai, sőt észak-amerikai számára egy furcsa, egzotikus, napfényben úszó kontinensnek tűnik, melynek lakosai szörföznek, sört isznak és anyanyelvi beszélők számára is nehezen érthető akcentusuk van. Sok mindent elárul, hogy kedvenc nemzeti indulójuk, a Waltzing Matilda röviden summázva egy utazó munkásról szól, aki birkát lop, és emiatt öngyilkos lesz. A ballada legalább százféle feldolgozásban létezik, és megmutatja azokat a speciális természeti és társadalmi viszonyokat, amelyek mentén a kontinens történelme a 20. században alakult. Az uralkodó kengurus és cápás sztereotípiákon túllépve kiderül, hogy Ausztrália nemcsak különleges élővilággal és kellemes klímával, hanem véres és ellentmondásos történelemmel is rendelkezik. A kontinens őslakosainak tekinthető aboriginal lakosságot a 20. század elejére a betelepülő angolszász gyarmatosítók kiirtották, rezervátumokba zárták – ezt a módszert volt honnan ellesni –, vagy egyenesen, úgymond háziasították. Ennek a kellemetlen időszaknak állít emléket Buz Luhrman Ausztrália című gigantikusan giccses és elviselhetetlenül hosszú mozija, amely ráadásul mintha mentené a tényt, hogy egy gazdag fehér nő kiskutyaként édesget magához egy bennszülött kisfiút, miközben nem mellesleg egy velük szimpatizáló vadorzót is megszelídít. Jóval árnyaltabban mutatja be a korszakot a National Museum of Australia vándorkiállítása, amelyet Herbert Basedow századeleji fotóiból raktak össze. Basedow afféle polihisztor volt, egyszerre ausztrál patrióta, antropológus, orvos, felfedező és fényképész. Befolyással bírt számos korabeli politikusra is. Kameráján keresztül egy olyan világ elevenedik meg, amely nem volt sem idilli, sem békebeli. A betelepülő gyarmatosítók maguk is identitászavarral küzdöttek, hiszen anyaországukban, és az új kontinensen egyaránt idegennek érezték magukat. A kitaszítottság érzését azonban nem bennszülött falvak kiirtásával kellett volna kompenzálni.
Camped by a billabong
A bennszülött gyerekek erőszakos asszimilációja az 1869-ben elfogadott „bennszülöttvédelmi” törvénnyel kezdődött. A szüleiktől elszakított gyerekek legtöbbször fehér családok rabszolgái, csavargók vagy bűnözők lettek. Az ellopott generációknak nevezett gyerekekkel való embertelen bánásmód kapcsán az ausztrál kormány először egy 1967-ben kelt referendumban ismerte el a felelősségét, ahhoz pedig, hogy az erőszakos területfoglalást elismerjék, egészen 1992-ig kellett várni. Ettől azonban még igen messze vagyunk 1903 és 1928 között, amikor Basedow kiállított fotói készültek. A kiállítás címe nem véletlenül Different Times, vagyis „más idők”: döbbenetes látni a változást, amely a társadalmi viszonyok akkori és mostani állapota között lezajlott.
Under the shade of a coolibah tree
Herbert Basedow igazán figyelemre méltó életművet hagyott hátra. A National Museum of Australia gyűjteményében több mint 2200 fotója található, amelyeket az egész kontinensen átívelő felfedezőútjai alkalmából készített. Ebből válogatták ki a Different Times kiállítás anyagát jelentő 200 képet. A tárlat 2008-ban Canberrában debütált, majd számos más ausztrál kiállítóhelyen is megfordult. Basedow 2013-ra megérkezett Európába is, jelenleg júlis 3-ig Liverpoolban látható a más időket bemutató kiállítás. A képeket nézegetve egy széles érdeklődésű, korának folyamataira érzékenyen reflektáló ember képe rajzolódik ki, aki különös figyelmet fordított a bennszülöttek életkörülményeinek javítására is. A képek jelentős része aboriginal embereket ábrázol, a lehetőségekhez mérten saját, eredeti környezetükben. A képek nyomán azonban az is világos, hogy a korabeli angolszász dominancia nem volt belátó, vagy kíméletes velük szemben, annak ellenére sem, hogy elfoglalták az országukat, és a nyugati felsőbbrendűség biztos tudatában állatként kezelték őket. Az antropológus Basedow tudományosan is érdeklődött az aboriginal kultúra iránt, képein pedig nemcsak az elnyomás, hanem a sokszínűség bemutatásának szándéka is érződik. A képek kettős tükröt működtetnek, és destabilizálják a felfedezés kifejezés jelentéstartományait. Basedow saját barangolásait örökítette meg, miközben a 21. századi szemlélő nemcsak bejárja Basedow útvonalait, de közben maga is felfedezővé válik: egy másik térbe, és egy másik időbe utazik, amelyről fogalma sem lehet, mégis ismerősnek tűnik.
You’ll come-a waltzing Matilda with me
Ausztrália, vagyis teljes nevén az Ausztrál Nemzetközösség ma a világ tizenharmadik legfejlettebb országa. Gazdasága virágzik, lakosai úsznak a boldogságban és a napfényben. Társadalma kifejezetten nyitott és progresszív, az országot női miniszterelnök vezeti, és a melegházasság elfogadása is folyamatban van. Alig száz év alatt sikerült leküzdeni azokat a belső harcokat és elnyomó struktúrákat, amelyek korábban rányomták bélyegüket a mindennapokra. De valóban véget ért normatív harc a hatalomért, vagy jelen körülmények között egyszerűbb csak ezt játszani? (Egy kis izgalom! Az ausztrál jóllét árnyoldalairól: Jo Nesbo Denevérember című krimijét ajánljuk.)
Fotók: National Museum of Australia
