A hajósi barokk érseki kastély Bács-Kiskun megye, de a régió – s mondhatjuk, az Alföld – egyik legjelentősebb műemléke. Néhány esztendei felújítást, rekonstrukciót követően ez év szeptemberében nyílt meg a nagyközönség előtt. Az eredeti épületet 1740-ben építtette gróf Patachich Gábor kalocsai érsek. A hajósi nyári rezidenciát utódai is állandó jelleggel használták, egészen a kalocsai érseki palota elkészültéig. A kastély ekkor még földszintes volt, négy sarkán kisebb pavilonok álltak, s csak a nagy díszteremnek is helyet adó középrészén volt emeletes. A műmárvány díszítésű teremben helyezték el Martin van Meyens bécsi udvari festőnek az uralkodókról – VI. Károly császár, felesége Erzsébet Krisztina, valamint az őket követő Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc – készült egész alakos alkotásait.
Változó funkciók
Alig negyed század múltán az egymást követő érsekek átépíttették a kastélyt, amely akkortájt nyerte el ma is látható formáját. A ráépítésekkel együtt elegáns új díszlépcsőház készült, a különféle funkciójú termek és szobák egységes barokk díszítőfestést, az épületkülső pedig egységesen fehér színt kapott. A barokk korra jellemző belső berendezésen is csak az 1820-as években változtattak. Ekkor a kastélybelsőt a kor ízlésének megfelelő klasszicista díszítőfestéssel látták el.
Az épületen sokáig nem történt változtatás, mígnem 1908-ban a kastélyban és melléképületeiben helyezték el a Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsek által korábban alapított gyermekotthont. Ekkor jelentős átalakítások történtek, falakat bontottak ki, újakat építettek, lebontották az erkélyeket, és – feleslegesnek minősülve – eltűnt a kastély teljes barokk és klasszicista bútorberendezése. A gyermekotthon kilencven esztendő múltán költözött ki a műemlék kastélyból, amely aztán évekig üresen várta megújulását.
A megyei önkormányzat kezdeményezésére, uniós pályázatra támaszkodva született újjá a kastély épületegyüttese és parkja. A rekonstrukció a turisztikai vonzerő fejlesztését, egyben a látogatóbarát múzeumi kiállítóhely kialakítását, s velük együtt az első teljes hazai barokk kori parkhelyreállítást tűzte ki célul. A végeredmény magáért beszél. Öröm végigmenni a kastély összes látogatható részén, benézni a korszerű és praktikusan sokfunkciójú melléképületbe, és végül sétálni, majd egy padon megpihenni a díszfákkal és színes bokrokkal beültetett – fő vonalaiban már a barokk kort idéző – parkban.
Vadászok és borászok
A fő látványosság azonban maga a minden ízében megújult rezidencia. A földszinti tágas, boltozatos mennyezetű fogadóteremben alakították ki a látogatóközpont jellegű információs pontot, kicsiny ajándékbolttal. A földszinti termekben és a sarokszobákban állandó kamarakiállítások láthatók. A Vadászat az Alföldön című a magyar főúri vadászati kultúrát eleveníti fel, egy másik kiállításon a homokvidéki tájra jellemző szőlőkultúra és borászat emlékei láthatók.
Isten színe előtt
A legérdekesebb és legfigyelemreméltóbb a hajósi szentbúcsút, az itteni kegyhelyet, annak történetét bemutató kiállítás. A török uralom utáni időkben újranépesedő vidéken, a kalocsai érseki uradalom akkori Hajós nevű pusztáján német ajkú telepesek telepedtek meg. Egyikük egy Mária-szobrot hozott magával, amelyet a templomban helyeztek el. A szobor köré, mely hamarosan csodatevő hírébe került, szőtt kultusz lett a messze földön nevezetes hajósi Mária-napi búcsú elindítója.
Pincefaluban
A kastélyt elhagyva rövid úton érhető el a hajósi szőlősgazdák messze földön híres Pincefaluja. A falu szőlőbirtokai a Duna menti síkságból néhány méternyire kiemelkedő löszhátra települtek. A löszfalba 20–70 méter mélyre kiásott, s ezért az egész évben egyenletes hőmérsékletű, téglával kiboltozott borospincék elé présházat építettek. A kis szőlőparcellák végében szorosan egymáshoz bújó, fehérre meszelt, hol egyszerűbb, hol díszesebb téglaépítésű présházak Európa talán legnagyobb pincefaluját alkotják. Az 1900-as évek elején szinte minden hajósi családnak volt itt szőleje és pincéje, némelyeknek több is. A többségében ma is használt 1200 pince és présház 24 hosszabb-rövidebb utcából, fél tucatnál is több térből álló különleges településszerkezetbe rendeződött. Afféle főutcáján, a Borbíró utcában (Weinrichter Straße) kissé megfáradtan áll Szent Orbán fából faragott szobra, vélhetően a késő tavaszi fagytól védendő az éppen virágzó szőlőt.
A Duna–Tisza közi homokhátsági szőlőkultúra és az itteni borászat két és fél évszázados történetét, a máig tovább élő hagyományokat – ki nem hagyva a történetből a frissiben alapított borlovagrendeket sem – az érseki kastély egyik földszinti állandó kiállításán tekinthetjük meg, sok képpel, eredeti tárgyakkal és kortörténeti dokumentumokkal fűszerezve.
imho
