Patagónia óriásai a Ludovikában

DINOSZAURUSZ

Mit láthatunk a Magyar Természettudományi Múzeum argentin dinoszauruszokat felvonultató új kiállításán?

Kiss Balázs Levente 2013-10-17 09:40
Cikk küldése e-mail:

A 2014 júliusáig látható nemzetközi vándorkiállításon a 16 dinoszauruszcsontváz mellett a tudományos magyarázatokat interaktív elemek adják át a látogatóknak, így a kisebb korosztály is megismerheti Patagónia ősi világát. Mint azt Bajzáth Judit, az intézmény főigazgató-helyettese elmondta, 2007-ben már láthatott a nagyközönség egy szintén argentin dinoszauruszokat felvonultató kiállítást, az azóta eltelt időszakban azonban Patagónia területéről újabb, evolúciós szempontból is fontos leletek kerültek elő, amelyeket most a látogatók is megismerhetnek, illetve összehasonlíthatják a múzeum állandó kiállításában megtalálható dinoszauruszokkal.

 

Dr. Főzy István paleontológus elmondta, hogy az Európai Unió területével megegyező méretű Argentína, ezen belül Patagónia az a terület, ahol a legtöbb dinoszauruszmaradványt ma feltárják. A mostani kiállítás híven tükrözi a dél-amerikai, a Föld akkori déli féltekéjének dinoszauruszaira jellemzőket. A dinoszauruszok a földtörténeti középkorban a triász, a jura és a kréta időszakban éltek. A Magyar Természettudományi Múzeum Ludovika-épületének kiállítóterében megtekinthető állatok is ebből a korból származnak. A tárlat az eredeti leletek hiteles másolatait vonultatja fel, hiszen a szigorú argentin törvényi szabályozás miatt eredeti tárgyak nem hagyhatják el az ország határait. A dinoszauruszok a kréta időszak végén haltak ki nagyobb tömegben, ezért izgalmas kérdés, hogy mi lehetett ennek az oka. A kiállítás egyik érdekessége a Mussaurus vagy Egérgyík néven ismert dinoszaurusz fészke, amelyben megfigyelhető, hogyan keltek ki a dinoszaurusztojásokból a kicsik.

 Dr. Főzy István kiemelte, a dinoszauruszokat bemutató hollywoodi filmek óta gyakran felmerül kérdésként, hogy ki lehet-e keltetni a dinoszauruszokat. A paleontológus szerint ez azért nem lehetséges, mert a DNS annyira kevés még a jó állapotban megtalált szibériai mamutmaradványokban is, hogy nem alkalmas a szaporításra. A leletek kormeghatározása ma már pontosabb, mint a korábbi évtizedekben, de a Föld több mint 4,5 milliárd éves történetének még nagyon sok olyan szakasza van, amelyről még mindig keveset tud a tudomány. A leletek korát még mindig csak jelentős eltéréssel lehet megadni a lelelteket körülvevő anyag radioaktivitásának segítségével.

A világon a dinoszauruszleletek feltárása több mint százéves múltra tekint vissza, de nagyobb arányú kutatás és feltárás az 1960-as évek óta folyik, így Argentínában is. A kiállítás egyik jellegzetes állata a Megaraptor, mely 6-9 méteres hosszával és 1 tonnás súlyával a ma ismert legnagyobb raptor volt. A Megaraptor érdekessége egyébként, hogy a raptorokra jellemző hatalmas karom nem a hátsó, hanem a mellső lábon található. Igazából a ragadozó jelleg a koponyából és a hatalmas tépőfogakból következtethető. A kiállítás nagy testű dinoszauruszai közt található az óriási Gigantosaurus, melynek hossza elérte a 14 métert, súlya 8 tonna lehetett. Koponyája közel 2 méter hosszú, állkapcsában éles, recés szélű fogak sorakoztak. Felépítését és arányait tekintve sok közös vonást mutat a filmekből ismert Tyrannosaurus rexszel, ám annál nagyobb volt. Az argentin dinoszauruszokból létrehozott eddigi legátfogóbb kiállítás óriásai között megtalálható a 8 méter hosszú, szarvairól nevezetes Carnotaurus is. Csontváza szinte épen maradt fenn, igazi különlegesség, hogy az állat bőrének lenyomata is megmaradt. A legnagyobb növényevő Rebbachisaurus csontváza 17 méter hosszú, az állat súlya elérte a 17 tonnát. Hosszú nyak és viszonylag kis fej jellemezte, folyamatosan kellett táplálkoznia, valószínűleg egész nap a fák leveleit ette. A feltárások során gyomorköveket találtak a csontok között, ostorszerű, hosszú farka pedig a védekezés miatt lehetett fontos.

 

Az argentin óriások mellett a két éve nyitott Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon című kiállításban tekinthetők meg azok a rendkívül érdekes és értékes őshüllőleletek és testrekonstrukciók, amelyek az elmúlt években kerültek elő, javarészt a bezárt bakonyi bauxitbányák bányagödreiből. Legnevezetesebbek a 85 millió éves, 4 méter hosszú, Hungarosaurus néven ismert páncélos dinoszauruszok és a repülő hüllők maradványai, valamint a bakonyi növényevő krokodilok koponyái. A Hungarosaurus testhosszával közepes méretűnek számított a páncélos dinoszauruszok között, de nagyobb volt, mint egyetlen hasonló korú európai rokona. Az egyedülálló hazai dínókat bemutató Eltűnt világok című kiállítás csontváz- és testrekonstrukciói, eredeti maradványai mellett a múzeum kertjében felállított dinoszauruszszobrok is színesítik a palettát. A mostani kiállításban pedig egy életnagyságú origami, papírból hajtogatott dinoszaurusz, illetve interaktív játszótér várja a gyerekeket, családokat, ahol kipróbálhatják a dínóhajtogatást is.

 

A Patagónia óriásai című kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum és az argentin Grupo Cultural S.R.L. együttműködésével jött létre. A dél-amerikai szervezetnek több ottani kulturális intézmény és egyetem is tagja; célja, hogy a tangó és a pampák földéjének őstörténeti múltjába is bepillantást engedjen. Ma a bolygónkat 180 millió éven át uraló dinoszauruszok tudományos kutatásának és az erre épülő turizmusnak egyik legfontosabb célországa Argentína, ahol a dínómaradványok a világon talált fajok 10 százalékát teszik ki. A Patagóniában fellelt, hatalmas méretű dinoszauruszok az eddig ismert legősibb fajok. Több különleges tulajdonsággal rendelkeztek, mint ismertebb észak-amerikai társaik.

Dínók a Bakonyban

Újabb dinoszauruszcsontok kerültek elő Iharkúton

Háromheti ásatás alatt 500-600 dinoszauruszcsontot, közöttük ritkaságnak számító leletet is találtak a paleontológusok Iharkút, az egykori bakonyi település közelében - tájékoztatta az MTI-t Ősi Attila...

2012. augusztus 08. MTI

Dínók a Természettudományiban

KIÁLLÍTÁS

Patagónia legnagyobb és legöregebb dinoszaruruszai, teljes csontvázak másolatai, dínófészek, megkövesedett dinoszaurusz tojások és játékos bemutatók várják a látogatókat szombattól a Magyar...

2013. szeptember 09. MTI

Dínók, látványtár és még egyszer Gabriel Orozcóról

Szubjektív múzeumlátogatás

Gondolatok a berlini természettudományi múzeumban

2012. december 12. Kocsis Alexandra
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...