Leuven, Párizs, Budapest: késő középkori és reneszánsz grafikai körkép
GRAFIKA
Európai kontextusban „Az eszmény diadala – Raffaello. Reneszánsz rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből” kiállítás.
| Kocsis Alexandra |
2014-01-07 08:42 |
A Szépművészeti Múzeumban december közepén nyílt, reneszánsz rajzokat és metszeteket bemutató tárlat apropóján érdemes áttekinteni az utóbbi fél év legfontosabb metszettörténeti kiállításait. A téma aktuális és érdekes, hiszen vizuális kultúránk kiindulópontjait fedezhetjük fel a metszetek révén: a képek szerepe ebben a korszakban változott meg a nyomtatás, a sokszorosítás lehetőségének megjelenésével. Olyan, számunkra jól ismert jelenségek tűntek fel, mint a reklám, a populáris képi kultúra, a propaganda, vagy éppen az újdonságok minél szélesebb körű vizuális terjesztésének igénye.
A múzeumok grafikai gyűjteményének anyaga általában nem része az állandó kiállításoknak, vagy csak néhány darab látható folyamatosan a kiállítóterekben. A legtöbb intézmény tematikus időszaki tárlatokon mutatja be gyűjteményének egy-egy részét. A művek megőrzése diktálja ezt a stratégiát, hiszen ha hosszabb ideig folyamatos fénynek tennék ki őket, kifakulhatnak, elveszíthetik eredeti színüket.
Az időről időre megrendezett tárlatok általában a legújabb kutatások, restaurálások eredményeinek bemutatására is törekszenek, a tematikus elrendezés pedig lehetőséget adhat az anyag izgalmas újrarendezésére. A Louvre kamaratárlatán a metszetkészítés kezdeteinek technikai újításaira helyezték a hangsúlyt, a kiállítás a műfaj különböző 15. századi változatait mutatja be. Szintén Párizsban lehetett látni gazdag válogatást a 16. század egyik legjelentősebb metszetkiadója, Hieronymus Cock életművéből. Budapesten Raffaello köré építették fel a 16. század első felének rajz- és metszetprodukciójából szemezgető tárlatot. A Louvre-ban egy hosszabb időszak technikatörténeti fejleményeit követhetjük nyomon, Budapesten egy viszonylag rövid periódust tanulmányozhatunk behatóbban, a párizsi Holland Intézetben pedig egy monografikus kiállítás volt látható. A különböző szempontok révén más-más szempontból kaphatunk képet a grafika szerepéről.
A metszetkészítés kezdetei: Párizs
A Louvre Sully-szárnyában január 13-ig még megtekinthető kamaratárlat nagyjából az 1400 és 1470 közötti időszak délnémet grafikatörténetére koncentrál, 83 művet mutat be a Bibliothèque nationale és az Edmond de Rothschild-gyűjtemény (Louvre) anyagából. A periódus vége viszonylag biztosan meghatározható: Martin Schongauer fellépésével lezárható az a kezdeti korszak, amikor a metszeteket művészi szempontból még nem értékelték sokra. A technika virtuóz használata északon nagyjából ekkor vette kezdetét, 1460–1470 körül már név szerint is ismerjük a metszőket, akik monogramjukkal látták el az általuk készített lapokat.
 |
Az ún. Protat-nyomódúc, 1380 körül.
Párizs, Bibliothèque nationale de France
|
A kezdetek azonban már kevésbe biztosak. A tárlat nagy szenzációja egy 1380 körüli fa nyomódúc, amelyet 2007-es restaurálásának köszönhetően először láthat a közönség. 19. századi tulajdonosa után a Protat-fának (le bois Protat) nevezett dúcot a legrégibb nyomómintaként tartják számon. Egyik oldalán a keresztre feszítés, másikon az angyali üdvözlet angyalának töredéke látható, ez az eredeti ábrázolásnak feltételezhetően egynegyede vagy egyharmada lehet. Becslések szerint a dúc eredetileg nagyobb volt (kb. 100 × 60 cm), mint a korabeli papírok, így valószínűleg textilre nyomták a képet, méghozzá kézi erővel, hiszen a nyomda tönkretette volna a minta másik oldalát. Az ún. magasnyomtatás technikájának első ismert alkalmazásával van tehát dolgunk, azonban arra, hogy a papírra nyomott fametszetek elterjedjenek, még néhány évtizedet várni kellett. A vallásos (pl. szentek képei, Madonnák) vagy profán (pl. kártyalapok) fametszetek azonban még így is fél évszázaddal megelőzték Gutenberg találmányát, a könyvnyomtatást. A fametszet mellett az 1430–1440-es években délnémet területeken megjelent a rézmetszés technikája is. Míg a fametszet készítésekor azokat a részeket távolították el a nyomóformáról, amelyeknek nem volt szabad nyomot hagyniuk, s a festék a kidomborodó felületekre került (reliefnyomtatás), addig a rézmetszet esetében a vésett vonalakba kent festék adta ki a mintát (mélynyomtatás). A 15. század közepén feltűnt egy kevésbé ismert magasnyomtatott technika is, az ún. poncolt
 |
Szent Katalin, poncolt ércmetszet,
1450–1460 körül.
Párizs, Bibliothèque nationale
de France
|
ércmetszet (gravure en criblé vagy Schrotschnitt), ahol a fadúchoz hasonlóan a nyomóforma érintetlenül hagyott részeit kenték be festékkel, a megmunkált, bemélyített felületek pedig nem hagytak nyomot a papíron. Az így készült lapokat finoman cizellált struktúrák jellemzik: nagy sötét felületen fehér pöttyök és vékony vonalak. A kiállításon a különböző metszetek mellett egy-egy nyomódúcot is tanulmányozhatunk.
A különböző technikák bemutatása mellett a metszetek eredeti használatának néhány formáját is szemügyre vehetjük. A legtöbb esetben nehéz a lapok használatának eredeti kontextusát rekonstruálni, mivel a 19. századi múzeumi gyakorlatban a metszeteket leválasztották hordozójukról. A Louvre most mégis bemutat néhány ritka példát, ahol kéziratokba vagy ládikák fedelére ragasztva maradtak meg a fa- és rézmetszetek. A legtöbb fennmaradt lap színes: ez általánosan jellemző a 15. századi metszetekre. Változást csak 1460–70 körül tapasztalhatunk, amikor a virtuóz rézmetszetek, E. S. mester vagy Schongauer művei megjelennek. A Louvre kiállítása azonban itt véget ér.
Raffaello és a sokszorosított grafika: Budapest
Míg a két párizsi tárlat több intézmény együttműködésében valósult meg, addig a Szépművészeti Múzeumban a saját gyűjteményből válogattak. Hatvan mű (rajzok, chiaroscuro fametszetek, rézkarcok, rézmetszetek, illetve egy bronzrelief és egy táblakép) képviseli az itáliai grafika 1500–1540 közötti időszakát. A főszereplő Raffaello, hat rajza és az Esterházy Madonna mellett 53 alkotás kötődik valamilyen módon az ő életművéhez. A kiállítás egyik központi célja Raffaello művészi hatásának tetten érése tanítványainak és fiatalabb kortársainak rajzain: hogyan vettek át tőle motívumokat, hogyan alakították át művészi invencióit, és emelték be saját műveikbe. Érdekes, ahogy a reneszánsz művészetnek ezt a gyakorlatát Raffaello esetében is felvillantja a kiállítás: férfiakt-tanulmánya mellett ott láthatjuk Antonio Pollaiuolo harminc évvel korábbi metszetét, a meztelen férfiak csatáját. Bár itt konkrét motivikus egyezést nem fedezhetünk fel, csak a két művészgeneráció párhuzamos érdeklődését. Itt találhatjuk meg a kapcsolódási pontot a Louvre-ban bemutatott korszakkal is: 1470 egy periódus lezárása és egyben egy új kezdete is. Pollaiuolo metszete több szempontból is újító: egyrészt a témájában (ezért fontos előzménye Raffaello rajzának), másrészt azért, mert a művész monogram helyett a teljes nevét feltüntette a lapon. Az 1475 körüli rézmetszet egyben át is vezet a tárlat másik fő témájához: a metszetek új szerepéhez.
Marcantonio Raimondi Raffaello után: A betlehemei gyermekgyilkosság, 1511–1512 körül.
Budapest, Szépművészeti Múzeum
A kiállítás bejárása után az az érzésünk is támadhat, hogy nem Raffaellót illetné a „címszerep”, hiszen 15 kiállított rézmetszetével Marcantonio Raimondi szerepel legtöbbször a tárlaton. Raffaello és Raimondi együttműködését jól szemlélteti a Betlehemi gyermekgyilkosság című metszet és a feltételezhetően ehhez készült előkészítő rajz. Raffaello általában hasonló rajzokkal látta el Raimondit, aki ezek alapján készítette el rézmetszeteit, amelyeken saját monogramja mellett Raffaello szerepét is hangsúlyozta egy-egy feliraton (Raphael invenit). A művész tehát nem bízta pusztán a véletlenre, illetve kortársaira, hanem tevékenyen hozzájárult művészi teljesítményének felismeréséhez vagy hírnevének terjesztéséhez. Raimondi metszetei széles körben elérhetővé tették Raffaello formakincsét, kompozícióit. Az 1520-as évektől kezdve már más metszők és kiadók is érdeklődtek Raffaello művei iránt, a kiállítás ebből az anyagból is felvonultat egy kisebb válogatást.
Antonio Pollaiuolo: A meztelen emberek csatája, 1470–1475 körül.
Budapest, Szépművészeti Múzeum
Raimondi kapcsán a kiállítás a metszettörténet fontosabb fejleményeit is igyekszik bemutatni: számos metszetét láthatjuk, amelyek még a Raffaellóval 1510 körül elkezdett együttműködés előtt születtek, például a Dürer fametszeteit rézmetszetre átültető sorozat egy darabját, amelyhez az első szerzői jogi per is kötődik (Dürer bepanaszolta Raimondit, hogy a másolatokra még monogramját is átvitte, s ezzel eredetiként próbálta eladni a kalózkiadást).
Az Esterházy Madonna egyedüli táblaképként került a tárlat anyagába. Bemutatását ebben a körben az alárajzolása kapcsán folytatott vizsgálatok magyarázzák. A látogatók interaktív képernyőn követhetik végig a technikai vizsgálatok eredményeit, illetve akár otthon, az interneten is tanulmányozhatják a tábláról vagy Raffaello hat rajzáról készített ultraviola- vagy röntgenképeket, amelyek révén teljesebb képet kaphatunk a művek állapotáról, az alkotás folyamatáról.
Egy metszetkiadó életművéből: Leuven és Párizs
Hieronymus Cock tevékenységével ott folytathatjuk a történetet, ahol a pesti kiállításon véget ért. A kapcsolódási pontot a Giorgio Ghisi által metszett, Cock által kiadott Athéni iskola jelentheti. Ez az 1550-ben megjelent metszet az első, amely Raffaello vatikáni freskóját teljes egészében reprodukálja, ráadásul az Alpoktól északra. A század közepére a metszetkiadás üzletté vált, először Rómában jelentek meg a rézmetszetekre specializálódott kiadók. Cock ezt a modellt követte, amikor 1548-ban Antwerpenben megalapította Aux quatre vents (A négy szélhez) nevű vállalkozását, melyet 1570-es halála után harminc évig özvegye vitt tovább.
Giorgio Ghisi Raffaello után: Az athéni iskola, 1550.
Budapest, Szépművészeti Múzeum
A leuveni M-Museum után a párizsi Holland Intézetben volt látható a kiadó tevékenységét bemutató kiállítás, amelynek anyaga persze csak válogatás, hiszen az Aux quatre vents összesen több mint 1600 különböző metszetet adott ki működése során. Ebből 150 darabot rendeztek tizenkét tematikus csoportba a kiállításon. A kategóriák a kiadó sokszínűségét hivatottak demonstrálni. Cock egyfajta kánon kialakítására is törekedett, aminek éppolyan fontos részét alkották ókori római romokról készített veduták (látképek) vagy egyes épületek részletes, méretekkel is ellátott monumentális felmérései (például Diocletianus termái), mint a reneszánsz itáliai főműveiről (Raffaello, Andrea del Sarto vagy Bronzino freskóiról) vagy a kortárs németalföldi művekről készített reprodukciók. A kiállításon talán túlzott hangsúlyt is kaptak a Bosch és Brueghel művei után készített metszetek, amivel a kurátorok explicit célja az volt, hogy Cockot a fiatalabb Pieter Breughel felfedezőjeként mutassák be. A Cock által kiadott nagy mennyiségű metszet kétségkívül nagyban hozzájárult a festő szélesebb körű meg- és elismertetéséhez.
A monografikus kiállítás legfontosabb erénye, hogy együtt mutat be olyan műveket, amelyeket csak ritkán, akkor is csak egyesével lehet látni. A kontextus nagyon jól láttatja, milyen változatos életművel van dolgunk. Cock számos olyan műről készített metszetet jelentetett meg, amely egyébként csak rajzokon keresztül vagy egyáltalán nem volt elérhető az Alpoktól északra. A technikai fejlődés és a vizuális információk utáni vágy találkozott 1550 körül, s ennek köszönhetően megszületett a reprodukció általunk is jól ismert műfaja, a képek, mesterművek egyre több kíváncsi számára váltak elérhetővé ebben a formában.
Les origines de l’estampe en Europe du Nord (1400–1470). Párizs, Louvre, Sully-szárny, II. emelet, 20–23 terem, 2013. október 17. – 2014. január 13.
Az eszmény diadala – Raffaello. Reneszánsz rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2013. december 18. – 2014. március 30.
Hieronymus Cock – The Renaissance in Print. Párizs, Institut Néerlandais, 2013. szeptember 18. – december 15.
