A francia magyar
CZÓBEL
Czóbel, egy francia magyar címmel a szentendrei MűvészetMalom nagyszabású retrospektív kiállítás keretében mutatja be a festő hetven évet felölelő életművét.
| Szeredi Merse Pál |
2014-08-11 12:10 |
„Czóbel mai festő, anélkül hogy képein belsőleg indokolatlan kilengések veszélyeztetnék a természet lélek alkotta egységét. És művészete ösztönösen természethez kapcsolt voltában is megőrizte az emberi és formai szuverenitás stílusalkotó erejét, [...] így tudott provinciálisan magyar nyugalmában és hanyag magatartásában is európainak és mainak maradni.” Kállai Ernő Czóbel Béláról alkotott véleménye – melyet az 1925-ben megjelent Új magyar piktúra című korszak-monográfiájában olvashatunk – alapjaiban a művész fél évszázad műveivel kiegészült oeuvre-je ismeretében is megállja a helyét. Alapjaiban.
A különbség, mely az életművet retrospektíven vizsgálók és Kállai berlini impressziói között húzódik, számomra egyetlen szóra korlátozódik: európai. Czóbel 1925-ben európai festő volt. Nem volt sem magyar, sem francia, de még holland vagy német sem – noha bármelyik lehetett volna, joggal. Czóbel felett a legprogresszívabb, konstruktív és neusachlich avantgárd elkötelezett kritikusa talán joggal törhetett pálcát (kimondatlanul is versus Bernáth Aurél), miszerint provinciális és hanyag, azonban egy percre sem kérdőjelezhette meg munkásságának esszenciáját, európaiságát.
2014-ben az életművet korábban soha nem látott részletességgel bemutató kiállítás címe azonban mégsem Czóbel, az européer, hanem: egy francia magyar. Hogy Czóbel mint a legfranciább magyar festő legyen definiálható – ezt csakis az az ötven év indokolja, mely Kállai könyve és a festő halála között, aktív munkával telt. Ha Czóbel életműve – tételezzük fel – megszakadt volna azon a ponton, ameddig Kállai feldolgozta, talán fel sem merülne senkiben, hogy Czóbelt mint francia magyart osztályozza. Az, hogy Czóbelt retrospektíve éppen mint francia magyart nevezzük meg, s nem mint európait, vagy (magyar származású) franciát – ez sokkal komplexebb definíció, amely magában hordozza a festő életművének egyik legérdekesebb kérdését is. Európainak lenni, vagy emigránsként egy eltérő kulturális közegbe integrálódni ugyanis sokkal egyszerűbb, mint franciává válni, s egyszersmint magyarnak maradni. Czóbel mégis így élt, s művészete – ha vizuálisan nem explicit módon is – ezt visszhangozza: ez emeli őt a 20. századi hazai művészettörténeti kánon fontos szereplői közé.
Ugyanakkor Czóbel – annak ellenére, hogy szemtől szembe élte végig az avantgárd művészeti irányzatok virágzását és hanyatlását – alapvetően mindig outsider maradt, s talán ez a vonás az, ami művészetét nehezen értelmezhetővé teszi. Lehetett volna impresszionista Nagybányán, de ő inkább Párizst választotta. Lehetett volna fauve, ő mégis olyan képeket festett, amelyek még Louis Vauxcelles-nek is túl faragatlanok (inculte) voltak. Itthon lehetett volna egy a Nyolcak közül (s névleg volt is), azonban a három közös tárlat egyikén sem jelent meg személyesen, s képet is 
csak az elsőn állított ki. Lehetett volna expresszionista is, a Die Brücke tagja, lehetett volna Picasso műteremtársa, s involválódhatott volna a kubizmusba, és még ki tudja, hány olyan lehetőség adódott életében, amely alapjaiban változtatta volna meg művészetét. Czóbel azonban mindig megőrizte „az emberi és formai szuverenitás stílusalkotó erejét”, mely bár „ösztönösen természethez kapcsolt”-a, mégis tökéletesen egyéni, s tulajdonképpen – ha Kállaihoz hasonlóan annak szubsztanciáját igyekszünk megragadni – a vizuálisan érzékelhető változásokon felülemelkedve kontinuus.
A szentendrei tárlat ugyanakkor a kiállítótér adottságai miatt két, egymástól mind fizikálisan, mind koncepcionálisan elválasztott egységben mutatja be Czóbel életművét; a két egység – noha a kronologikus elrendezés átfogóan érvényesül – a különböző kurátorok különböző pozícióiról is árulkodik. A tárlat gyakrabban említett első egysége Barki Gergely munkája, mely Czóbel munkásságának európai szakaszát, az első negyven évet mutatja be. Talán már mindenki számára ismert Barki Gergelynek a Magyar Vadak, valamint a Nyolcak társkurátoraként is kamatoztatott munkamódszere, mely jelen esetben is jól felismerhető: nem nyugszik bele az elérhető anyag fragmentáltságába, hanem a korabeli kiállítási katalógusok, kortárs kritikák és rossz minőségű reprodukciók alapján az ismert, de elveszettnek hitt festményeket felkutatva bővíti az életművet, olyan művekkel, amelyek nélkül nem alkothatnánk teljes képet Czóbel munkásságáról. A tárlat előkészítése során újrafelfedezett festmények jelentősen árnyalják a czóbeli oeuvre finom alakulását a nagybányai plein airtől a párizsi Julian Akadémián, a Salon d’Automne-on és a Salon des Independants-on át az amszterdami, bergeni, würzburgi, majd berlini tartózkodást követő visszatéréséig a francia fővárosba. Ugyanakkor a kép még korántsem teljes: a tárlat remélhetőleg további olyan korai festmények felbukkanásának is generátorává válik, amelyek létéről tudunk ugyan – lásd a Wanted szekciót –, de a Czóbel műveit ért atrocitások következtében elvesztek.
A második egység – Kratochwill Mimi és Jurecskó László rendezése – Czóbel életének hosszabb, de mind a stílus, mind az életvitel szempontjából sokkal kiegyensúlyozottabb felét mutatja be. Czóbel az 1930-as évektől kezdve ténylegesen az a francia magyar, akit a tárlat címe is hirdet: élete végéig „kétlaki”, s talán nem is lehet pontosan megmondani, hogy inkább Párizs, vagy inkább Szentendre a „második” otthona. Ez az a Czóbel, akit többé-kevésbé mindenki ismer, ez az a szín- és formavilág, amely töretlenül jellemzi fél évszázadon át megingathatatlanul gyarapodó életművét. Munkássága a harmincas évektől kezdve megosztotta nemcsak közönségét, hanem kritikusait is, azonban egyéni, megkérdőjelezhetetlenül jellegzetes hangneme mégis jelentős hatást fejtett ki minden adódó kontextusban. A kurátorok a második egységben – éppen a képek egyfajta homogenitása miatt – kevésbé törekedtek a kronologikus bemutatásra, sokkal inkább tematikusan szervezett reprezentatív keresztmetszetet igyekeztek nyújtani Czóbel hatalmas életművéből – ezenfelül grafikai kabinet is kapcsolódik mindkét egységhez.
Czóbel Béla festészete a maga közvetlen „lírai brutalitásában” is komplex és tanulságos, ugyanakkor befogadása semmiképp sem a könnyű feladat. A vállalkozás kivitelezésére azonban most kiváló lehetőség adódik, amely eddig soha nem látott gazdagsággal mutatja be az életművet.
