Tünetegyüttes
MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ
Az Iparművészeti Múzeumban látható a Magyar Formatervezési Díj díjazott és jelölt pályaműveiből rendezett kiállítás. Götz Eszter mustrája!
| Götz Eszter |
2014-10-15 12:33 |
A Design Hét koronája minden évben a Magyar Formatervezési Díj díjazott és jelölt pályaműveiből összeállított tárlat az Iparművészeti Múzeumban; mert voltaképpen mégiscsak a hazai design ünnepe ez, lássuk hát, hol tart, milyen erők dolgoznak benne, és ha távoli is a hasonlat az idei fesztiválon fókuszba helyezett holland design helyzetével, de azért ne feledjük, hogy itt is, ott is csak nemrég kezdődött a designról való tudatos társadalmi gondolkodás.
A magyar élvonal nagy, összefoglaló bemutatója persze nem mindig nagy és nem mindig összefoglaló, de mindenképpen felméri a szakma pillanatnyi állapotát. Volt olyan esztendő, amikor csak egy kis galériányi hely jutott neki, és volt, amikor a földszintet körülfutó teljes teremsort megtöltötte. Az idei bemutató – a harmincötödik, erre a kiállításon egy kis válogatás emlékeztet – gyanúsan levegősre sikerült, holott a beérkező 287 munkából a zsűri 101-et tartott jelölésre érdemesnek. Számszerűen nincs gond, de a hiány baljós érzete nem hagyja nyugodni azt, aki évek óta követi, mit terem a magyar design. És most látja, amit lát: néhány év hegymenet után most hirtelen megváltoztak az útviszonyok. Hiányzik az átütő kreativitás, az új problémák felé új szemlélettel forduló, szabadabb gondolkodás. Meglepő ugyanakkor, hogy mintha megfordult volna az elmúlt esztendők tendenciája, és egyre gazdagabb a termék kategória felhozatala, jelezve, hogy a hazai ipar lassan értékelni kezdi a design kínálta lehetőségeket; már látszik az a törekvés, ami a kifinomult formálás, az anyagok és a technológiák együttes erejét, nem csak a kivitelezést, de magát az ötletet is gazdasági tényezővé próbálja tenni. De még mindig csak kisebb cégek, és ezek is óvatosan, ritkán merészkednek egészen új területre. Ezt mutatja az is, hogy a díjazott termékek – Berenczi Dávid vitorlás tanulóhajója, és Tomcsányi Dóri hatvanas éveket idéző, színes-derűs divatkollekciója – precíz és minden részletükben alaposan kimunkált tárgyak, de semmi újat nem hoznak. Sokkal izgalmasabb Erdélyi Tamás különdíjat nyert szabadtéri tornaszere, ami sokoldalú, biztonságos, látványos, flexibilis és bárhol felállítható, ráadásul a rongálásnak is sokáig ellenáll. A funkcionális szempontok és a gazdaságosság nem csupán tökéletes megoldást hozott, hanem egy új, komplex tárgy született. Kicsit még feldobják a mezőnyt Hukaya Simonnak a Moholy-díjasok között már tavasszal megcsodált, hajtogatott felületű betoncsempéi, de ezen túl nagyjából csak a korábbi és még korábbi ötletek változóan megfáradt újrahasznosításával találkozunk.
A szegényesre sikeredett terv kategóriában pályamunka alig akad, viszont ezek között két átütő gondolat is született. Az egyik az évek óta különböző építészeti és design sikereket arató Szövetség '39 műhelyének egyik alkotócsoportjának innovációja, a nemzetközi mezőnyben már jóval korábban fölfedezett Caltrope bioépítészeti struktúra, ami a klímaváltozás egyik velejárójára ad brilliáns választ; a másik Lengl Zoltán házi használatra tervezett spirálszárnyas szélerőműve. A vizuális kommunikáció hozta a tárlat legnagyobb sikerét, Nagy Diána magyar-japán képes szótárát és a hozzá kapcsolódó szótanuló játékot, ami a japán íráskép puritán szépségéből kompakt arculatot formált, játékos, egyszerű és elbűvölően harmonikus képi világa egészen egyedülálló a magyar könyvkultúrában. El is hozta a diák kategória egyik díját, Carlos Alberto Vasquez leleményes szürkevíz-gyűjtő zuhanytálcája mellett. Ez a két mű jelentette azt a színvonalat, amit egy 2014-es formatervezési élmezőnytől elvárható.
Az apróbb szépségek között azért felfigyel a látogató Karácsony Andi végtelenül finom és játékos papírbolt-arculattervére, Valicsek Ildikó rétegezhető mintarendszerére vagy Bene Tamás lyukas köztéri padjára, de a munkák többsége reménytelenül alulmarad ahhoz képest, amit akár csak egy-két éve megszokhattunk a formatervezés legjobbjaitól. Számomra nem teljesen világos, hogy a szakmai szempontok fáradtak ki, vagy az alkotók lendülete vérzett el a hiábavaló erőfeszítéseken – nem véletlen, hogy a legtöbb elevenség a diákmunkákban tapasztalható –, de az egészen biztos, hogy a nemrég még nagy reményeket tápláló magyar kreatív ipar vérszegénysége nem a tehetségek hiányát jelzi, hanem súlyos rendszerhibát. Még az Iparművészeti Múzeum figyelme sem terjedt odáig, hogy ne a bemutató kellős közepén helyezze el a díj 35 évére emlékező kis minitárlatot, és hagyja, hogy a közönség a mai tárgyakból figyelmeztetés nélkül csöppenjen a Fabulon-samponok, az évtizedeken át kitartóan gyűlölt Réka polcrendszer, vagy az Ikarusz buszmodellek közé. (Nem beszélve a teremőrökről, akik a kiállítás egyes részeiben tájékozódni vágyó látogatót a „szép tárgyak ezek mind” szintjén képesek informálni.)
Alapvető változásra van szükség, erről beszél az egész tárlat. Valaki csak meghallja, ugye?
Fotó: Flickr
