Ez a hét nagyon erős volt

KIÁLLÍTÁS

Az elmúlt héten akár minden percünket is eltölthettük volna az újonnan megnyílt kiállításokban. Hihetetlen a felhozatal!

MTI - MMO 2014-11-16 08:18
Cikk küldése e-mail:

Költő, hadvezér, államférfi - Zrínyi-kiállítás az MNG-ben

Egy Rubens-tanítvány elveszettnek hitt Zrínyi-portréja mellett további mintegy száz műtárgy, fegyver, személyes tárgy idézi fel a 350 éve elhunyt Zrínyi Miklós alakját a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pénteken megnyílt, Költő, hadvezér, államférfi című kiállításán.

November 18-án lesz háromszázötven éve, hogy gróf Zrínyi Miklós a Csáktornyához közeli birtokán halálos vadászbalesetet szenvedett. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása ebből az alkalomból a korszak legkiválóbb magyar költőjének, katonai szakírójának, hadvezérének és államférfijának állít emléket. A kiállítás legfigyelemreméltóbb képe Rubens tanítványának, Jan Thomasnak Zrínyi Miklósról festett portréja. A pompás arckép több mint háromszáz év után látható ismét Magyarországon.
A kiállításon bemutatott mintegy száz műtárgy (festmények, fegyverek, nyomtatványok, metszetek, térképek, könyvek és egyéb tárgyak) segítségével megelevenedik egy jelentős személyiség és egy jelentős család története a török háborúk korából. Képek és metszetek mutatják be a Zrínyiek várait és birtokait, Zrínyi Miklós irodalmi munkásságát eredeti könyvek és kéziratok dokumentálják. A kiállítás leglátványosabb része az a portrégaléria, amely Zrínyi Miklós arcképei mellett a család más tagjainak és Zrínyi kiemelkedő kortársainak (például III. Ferdinánd királynak, Esterházy Pálnak, Batthyány Ádámnak, Pázmány Péternek) képmásait vonultatja föl.

November 18-án lesz háromszázötven éve, hogy gróf Zrínyi Miklós a Csáktornyához közeli birtokán halálos vadászbalesetet szenvedett. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása ebből az alkalomból a korszak legkiválóbb magyar költőjének, katonai szakírójának, hadvezérének és államférfijának állít emléket. A kiállítás legfigyelemreméltóbb képe Rubens tanítványának, Jan Thomasnak Zrínyi Miklósról festett portréja. A pompás arckép több mint háromszáz év után látható ismét Magyarországon.
A kiállításon bemutatott mintegy száz műtárgy (festmények, fegyverek, nyomtatványok, metszetek, térképek, könyvek és egyéb tárgyak) segítségével megelevenedik egy jelentős személyiség és egy jelentős család története a török háborúk korából. Képek és metszetek mutatják be a Zrínyiek várait és birtokait, Zrínyi Miklós irodalmi munkásságát eredeti könyvek és kéziratok dokumentálják. A kiállítás leglátványosabb része az a portrégaléria, amely Zrínyi Miklós arcképei mellett a család más tagjainak és Zrínyi kiemelkedő kortársainak (például III. Ferdinánd királynak, Esterházy Pálnak, Batthyány Ádámnak, Pázmány Péternek) képmásait vonultatja föl.

 

 

Turning Points - Kiállítás nyílt a 20. század fordulópontjairól

A 20. század fordulópontjait, a két világháborút, a vasfüggöny leomlását, valamint a kelet-közép-európai országok tíz évvel ezelőtti EU-csatlakozását elemzi a Magyar Nemzeti Galériában csütörtökön este megnyílt Fordulópontok/Turning Points című kiállítás, amelyen 16 ország 26 képzőművész alkotójának művei láthatók.

A nagyközönségnek péntektől 2015. február 15-ig látogatható tárlat az EUNIC, az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézeteinek Egyesülete és a Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében jött létre. A megnyitón jelen voltak a magyarországi külföldi kulturális intézetek, valamint diplomaták. A kiállító művészek hazája Angliától Izraelig, Spanyolországtól Japánig terjed.

Az egyéves munkával létrehozott tárlatra két kurátor, Petrányi Zsolt és Vojnits Purcsár Vitó válogatott a EUNIC tagországai és a csatlakozott kulturális intézetek nemzeteinek művészeitől.

Sugár Jánosnak a tárlatot nyitó videója a hidegháború egyik ikonikus fegyverét, a Kalasnyikovot idézi meg jellemző szimbólumként, miként az első egység mindegyik munkája a háború és a terror témái köré összpontosul. Motojuki Sitamicsi világháborús betonhangárokat kutatott fel a mai Japán városaiban, az angol John Timberlake nyomasztó hangulatú tájképein pedig atomrobbanások gombafelhői tűnnek fel.

Shy Abadi festményein izraeli nézőpontból vizsgálja az európai és német történelmet, Szűcs Attila a lidicei mészárlás nyomasztó emlékét dolgozza fel első látásra békés tájképeken, a német Clemens von Wedemeyer kisfilmjének szereplőivel a hatalom, az engedelmesség és a lázadás korlátait kutatta. A nagyhatalmi retorika és reprezentáció megjelenési formáira reflektálnak az U alakban bejárható kiállítás középső egységeibe beválogatott munkák.

A záró szekció a rendszerváltás korával foglalkozik, Johanna Kandl például fiktív dokumentumfilmjében Einstein ismeretlen gyermekének elképzelt életét dolgozta fel, megalapíttatva vele a Balkáni Egyesült Államokat, míg a magyar-francia Société Réaliste alkotópáros Derkovits Gyula egyik leghíresebb Dózsa-metszetét parafrazeálja Büdös paralel címmel.

Az előtérben látható Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című, a 2013-as velencei biennálén is bemutatott munkája, amelyben a művész fel nem robbant második világháborús lövedékek sokoldalú szimbolikáját vizsgálja.

 

 

Ludwig 25 - Jubileumi kiállítás a Lumúban

Idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú), amely a csütörtökön megnyílt, LUDWIG 25 - A kortárs gyűjtemény című új állandó kiállítással tekint vissza az intézmény, illetve a régió elmúlt negyedszázados történetére.

Az aacheni Ludwig Alapítvány a budapesti gyűjtemény létrehozásához egykor 70 nagy értékű műtárgy adományozásával járult hozzá, de ez nem egyszeri gesztus volt, hiszen azóta több mint 90 műtárgy vásárlását támogatták, míg a múzeum az elmúlt negyedszázadban több mint 300 kiállítással, 3000-nél több programmal jelentkezett. A gyűjtemény ma 577 darabot számlál, ennek egy szeletével találkozhat ma a közönség.

Az új gyűjteményi kiállításra Szipőcs Krisztina kurátor elsősorban az 1989 után keletkezett, illetve szerzett műtárgyakból válogatott, többek között olyan fogalmakat és jelenségeket vizsgálva, mint a rendszerváltás, a történelem, az utópiák, az utca, a test vagy a tér. A kapcsolódó kamaratárlat a múzeum alapításának történetét dolgozza fel, műtárgyakon, korabeli dokumentumokon és fotókon keresztül.

 

 

Imák Auschwitz után Sopronban

Ma nyílik meg a soproni Evangélikus Kulturális Központban az egyházi vezetők, gondolkodók szövegeiből készült művek tárlata, az Imák Auschwitz után.

A budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában több mint tízezer érdeklődőt vonzó tárlat vidéki körútjának Győr volt az első állomása. A kiállítás egy hónapi vendégeskedés után Sopronba, Pécsre, majd Kecskemétre érkezik.

A kezdeményezés keretében Fabiny Tamás evangélikus püspök, Fischl Vilmos a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Frölich Róbert főrabbi, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, Papp János baptista elnök, Róna Tamás rabbi, Steinbach József református püspök, Szabó István református püspök, Varga Mátyás bencés szerzetes, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Verő Tamás rabbi kapott felkérést egy-egy szöveg megalkotására.

Ezekből Benczúr Emese képzőművész, Haász István festőművész, Haraszty István szobrász, kinetikus művész, Klimó Károly festőművész, Konok Tamás festőművész, Krajcsovics Éva festőművész, Lovas Ilona képzőművész Matzon Ákos festőművész, Nádler István festőművész, Szüts Miklós festőművész Tölg-Molnár Zoltán festőművész, Vojnich Erzsébet festőművész hozott létre művészeti alkotást.

A tárlat zenei aláfestése Kurtág György A csüggedés és keserűség dalai című műve és öt vallás egymásba mosódó imái adják.

 

 

Zsidó származású fotográfusok alkotásaiból nyílt kiállítás Szegeden

Zsidó származású fotográfusok - Bäck Manci, Kárász Judit, Liebmann Béla és Müller Miklós - alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a szegedi Móra-múzeumban.

Az alkotókat származásuk mellett összekapcsolja szegedi kötődésük és az, hogy mindannyian túlélték a vészkorszakot.

A szegedi zsidóság és a fotográfia című tárlat anyagának nagy része a Móra-múzeum fotótárából került ki, de kölcsönzött képeket a tárlatra a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Fotográfiai Múzeum is.

Liebmann Béla a szegedi kulturális közélet legendás alakja volt, aki megörökítette a 20. századi Szeged fontos pillanatait. 1956 őszén készült szegedi sorozata például meghatározó történelmi dokumentum.

Müller Miklós részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában. Pályafutása Szeged, Hódmezővásárhely és Orosháza környékén készített szociofotókkal indult, majd Nicolás Müller néven nemzetközi hírnévre tett szert. Szegeden egy ideig Radnóti Miklós szobatársaként élt, ő készítette talán az egyik legszebb felvételt a költőről és Gyarmati Fanniról, a Duna-parti kép látható a tárlaton is.

Kárász Judit szintén a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja volt, a 30-as évek elején nyaranta szociofotókat készített Szegeden és a környező tanyavilágban. A vészkorszakot Dániában élte túl, majd visszatért Magyarországra és múzeumi fotográfusként dolgozott.

Bäck Manci a szegedi fotográfia finom árnyalatokban gazdag, festői képeiről híres alakja. Neki köszönhetjük többek között, hogy az utókor is megismerhette fotókon Juhász Gyula alakját – mutatta be a tárlaton szereplő művészeket, a Móra-díjas muzeológus.

A felvételeken láthatók Szeged meghatározó épületei, a város környékén dolgozó kubikosok, gazdálkodók, a képeken többek között felbukkan Szentgyörgyi Albert, Móra Ferenc, Mezei Mária és Ortutay Gyula alakja is.

Fotó: MTI

A jókedvű Radnóti Miklós

KIÁLLÍTÁS

A vidám, a munkájának élő Radnóti Miklósra emlékezik életút-kiállításával a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeuma.

2014. november 11. Szathmáry-Király Ágnes

Egy korszak arcképe

REMBRANDT

Három évre bezár a Szépművészeti Múzeum, de az átalakulás előtt még egy tőle is különleges szuperprodukcióval rukkolt ki: megcsinálta azt a tárlatot, amire soha egyetlen magyarországi múzeumnak sem volt...

2014. november 11. Götz Eszter

Immendorff. Éljen a festészet!

KIÁLLÍTÁS

A Szépművészeti Múzeum 2012-ben Günther Uecker tárlatával elindított „Klasszikus Kortárs Német” elnevezésű kiállítás-sorozat második állomása.

2014. november 11. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...