Kívül-belül Lechner

KIÁLLÍTÁS

Az öt főműre koncentrálva mutatja be a magyar nemzeti építészet kialakításában legtávolabbra jutó építész munkásságát Lechner, az alkotó géniusz címmel az Iparművészeti Múzeum mától látogatható kiállítása.

MTI 2014-11-20 07:28
Cikk küldése e-mail:

Az építészettörténet még nem döntötte el, sikerült-e Lechner Ödönnek megteremtenie a magyar nemzeti építészeti stílust, az azonban biztos: a száz éve elhunyt mester megérdemelné, hogy nevét nemzetközi szinten is a legnagyobbak között említsék – mondta a tárlat keddi sajtóbemutatója előtt Cselovszki Zoltán megbízott főigazgató. Hozzátette: ahogy Barcelonába sokan Gaudí épületeiért utaznak, ugyanígy hasznosíthatná Budapest is Lechner örökségét.


Jékely Zsombor, a kiállítás projektvezetője felidézte, hogy Lechner Ödön halálának 100. évfordulójáról az IMM idén már több rendezvényen megemlékezett, a jubileumi események csúcspontja azonban a csütörtökön nyíló kiállítás és a hozzá kapcsolódó konferencia lesz.

 


Sisa József, a kiállítás tudományos főmunkatársa hozzátette: míg a 19. század nagy magyarországi építészei a világhoz való felzárkózásra törekedtek, Lechner valami unikálisat és egyben zseniálisat tudott alkotni. Munkáiban természetesen felbukkannak a historizmus, a szecesszió vagy a népi ornamentika elemei, ezeket azonban sajátos, könnyed, elegáns módon tudta beépíteni terveibe.


A tárlat a lechneri életművet átfogó módon, kronologikus rendben igyekszik bemutatni, minél teljesebb vizuális élményt nyújtva; ennek érdekében az eredeti tervrajzok, grafikák, tovább az épületek egykori és mai fotói mellett maketteken és panorámaképeken is megismerhetők a legfontosabb épületek – emelte ki Sisa József.


Családi ereklyék, ifjúkori rajzok és festmények idézik fel az építész indulását és tanulmányait. Különösen érdekesek Lechner meg nem valósult tervei: a látogató így megtudhatja, a mester milyennek képzelte el például a kecskeméti fürdőt, a pécsi városházát vagy a pécsi színház épületét.


Első jelentős munkája, az Andrássy út 25. alatti – később a Balettintézetnek otthont adó - bérház még a franciás historizmus jegyeit viseli magán, de már itt is megmutatkozott Lechner egyéni látásmódja. Az UNESCO világörökségi listájára is jelölt öt főműve közé tartozik a kőbányai Szent László-templom, a kecskeméti Városháza, a budapesti Iparművészeti Múzeum, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, valamint a Postatakarékpénztár, melyeket a kiállítás külön egységekben, számos tervrajz, makett és eredeti épületdísz segítségével mutat be. A közönség az IMM esetében nemcsak a múlttal, hanem a jövővel is találkozhat, megismerheti a Vikár és Lukács építészstúdiónak az épület bővítésére készített terveit.

 


Lechner nem csupán építészként, hanem a társasági élet aktív tagjaként is ismert volt, gyakran időzött a Japán kávéházban barátaival, többek között Szinyei Merse Pállal és Rippl-Rónai Józseffel. A közeli ismerősei által csak Papszinak becézett építészről így számos anekdota, legenda és nem utolsósorban portré maradt fenn, amelyek közül több a kiállításon is helyet kapott. A tárlat a főművek mellett figyelmet szentel Lechner kisebb léptékű műveinek is, melyek szintén meglepő fantáziagazdagságról tesznek bizonyságot - mondta el Sisa József.


Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Művészettörténeti Intézetével együttműködésben megrendezett, 2015. május 31-éig nyitva tartó kiállításhoz átfogó katalógus is megjelenik magyar és angol nyelven.

Az Iparművészeti Múzeum 21. századi újraalapítására van szükség

CSELOVSZKI

A rekonstrukciós terv felülvizsgálatára, új alapító okiratra, a külső és belső konfliktusok elsimítására van szükség az Iparművészeti Múzeumban (IMM) Cselovszki Zoltán, az intézmény hétfőn hivatalba lépett...

2014. november 11. MTI

Megújul az Iparművészeti Múzeum

Épület

Mintegy negyedével nagyobb alapterületen, új szárnnyal kiegészülve működhet a jövőben az Iparművészeti Múzeum (IMM); az épület komplex rekonstrukciója a tervek szerint 2016-17-re fejeződhet be.

2012. augusztus 08. MTI

ArtDeco21

Pályázat az Iparművészeti Múzeumban

ArtDeco21 címmel hirdet pályázatot az Iparművészeti Múzeum az art deco örökség 21. századi megjelenítésére.

2011. szeptember 09. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...