A hegy beváltatlan ígérete

Mauritia Meyer Moritz Panziója 1877-ben nyílt meg a pihenni vágyók előtt, innentől számíthatjuk a hegy nyári turizmusának kezdetét. A hely renoméjának növeléséhez hozzájárult Richard Voss szerelmi története, a Zwei Menschen című könyv is, amely a panzióban íródott. A Berchtesgadent Salzburggal összekötő vasútvonal 1888-as megnyitása még több turistát vonzott a környékre. Hitler 1923 májusában járt először a hegyen, amikor az antiszemita írót és szerkesztőt, Dietrich Eckartot látogatta meg, és azonnal belebolondult a helybe. A Moritz Panziót ekkor már a Büchner házaspár vezette, akik részt vettek a náci mozgalomban. Hitler börtönből való szabadulása után is gyakran keresett „békét és csendet” a festői környezetben. 1928-tól bérelte a Wachenfeld-házat, amelyet 1932-ben megvásárolt. A környék tíz évvel később, a nácik hatalomátvételét követően drámaian megváltozott: a Wachenfeld-ház felújítása után nyári villává, a Berghoffá alakult. A környéken tömegesen jelentek meg a náci vezetők, akiknek helyet kellett keresni. A nemzetiszocialisták itt sem válogattak az eszközökben; Obersalzberget és Berchtesgadent gyakorlatilag kiürítették, az itt lakókat kitelepítették. 1933 nyarán több ezren keresték fel Berchtesgadent, hogy egy pillantást vethessenek az „emberek kancellárjára”. A zarándokok hozzájárultak a Führer mítoszának kialakításához. Hitler személyes fotográfusa, Heinrich Hoffmann a tömegeknek szánt képeslapokat és brosúrákat állított össze, amelyek Hitlert a természet, az emberek és az állatok barátjaként ábrázolták. A náci giccsgépezet megállíthatatlan volt: a propaganda porcelántányérokon, festményeken, könyveken, cigarettakártyákon hirdette a Harmadik Birodalom vezérének nagyságát. A hegy idilli környezete hátteret biztosított Hitler perszonalizációjához, amelyet ki- és felhasználva nemcsak a magánembert, hanem a Birodalom vezetőjét is bemutatták a népnek. Az Alpok díszletében a vezető mint a magányos látnok, a nagyszerű államférfi és az emberek védelmezője jelent meg a képzeletbeli színpadon és persze a porcelántányérokon is.

Das Führergebiet – A maszk ideje

A turistaparadicsom tehát csakhamar építési területté változott, a környéket biztonsági kerítés vette körül: Albert Speer, Hermann Göring, Martin Bormann és más magas beosztású náci vezetők építettek itt nyári villát maguknak. A hely fokozatosan változott Sperrgebietté, azaz a kiválasztottak tiltott és megközelíthetetlen területévé náci óvodával és saját mozival. Obersalzberget három biztonsági zónára osztották, amelyek közül a legbelső volt a Führerhocheitsgebiet, a Führer autonóm területe, ahova csak a legmagasabb prominensek és családtagjaik léphettek be.

Az, hogy a területet elzárták a nyilvánosság elől, nem jelentette azt, hogy a nácik ne használták volna továbbra is Obersalzberget a Führer imázsának építésére. A Homes and Gardens 1938 novemberében összeállítást közölt Adolf Hitler Obersalzbergjéről. A brit lap kiemelte, hogy a ház Európa „legtündéribb kilátásával” rendelkezik. A ház függönyeinek, Frau Göbbels és Frau Göring bajor ruhatárának, illetve a Führer belsőépítészeti kvalitásainak bemutatása után a cikk írója a bájos (lovely) napirendről is említést tesz. A Homes and Gardens összeállítása Obersalzberget olyan népies hegyként mutatja be, amelynek alapjait a bajor nosztalgia és a náci giccs nyújtja. „Az imázs egyrészt makacsul elutasítja az erőszakot – amelyet a náci rezsim mindig is alkalmazott –, másrészt engedi, hogy a rezsim a kozmopolita (zsidó) város veszélyével szemben a hegyi, népies élet egyszerűségét hangsúlyozza.” Két és fél évvel később, 1941 márciusában a The New York Times hasábjain jelenik meg hasonló cikk. Az Ignatius Phayre, a Homes and Gardens fotósa által előtérbe helyezett motívumok (belsőépítészet, festői kilátás, a náci erőszak elhallgatása) visszacsengenek C. Brooks Peters írásában is. Obersalzberg azonban több volt, mint a móka és kacagás színtere – olyan főhadiszállás, ahol katonai és politikai döntések születtek meg. Az NSDAP irányítóinak és családjaiknak önfeledt nyári boldogsága a bajor Alpokban a valós pusztítás erőteljes és fájdalmas ellenképévé, hamis reprezentációjává vált. Maszk lett, amely hatékonyan fedte el a valóságot.

1937 és 1938 között Martin Bormann-nak, Hitler személyi titkárának irányításával épült meg a Sasfészek, amely a Führer 50. születésnapi ajándéka lett. Bormann azonban rosszul mérte fel a teaház adottságait: a ház túl magas volt, így jó célpontot nyújtott az ellenséges légierőnek. Hitler tériszonya miatt mindössze háromszor járt a Sasfészekben, hiába építették meg a máig üzemelő lifthez vezető 124 méter hosszú alagutat a hegy gyomrában. Lengyelország lerohanásának tervei, az 1941-es Barbarossa-terv és a sztálingrádi ütközet akciói az Alpok hegyei között fogalmazódtak meg, így Obersalzberg hegyi erőddé alakult. Hitler 1944 nyarán volt utoljára fenn – talán nem túlzás – a saját hegyén. A brit bombázások után a hegy épületei romhalmazzá váltak, egyedül a Sasfészek maradt viszonylag ép. A Berghofot a visszavonuló SS katonái gyújtották fel, Berchtesgaden ekkorra gyakorlatilag teljesen kiürült.

„– Miért nincsen ebben a városban senki?
– Mert ez az egyedüli hely a világon, ahol nehezen tudná bárki is letagadni, hogy náci.”[1]

Die Hitlerpilger – újfajta turizmus

A háború után a hegyet az amerikai csapatok foglalták el és a hely használata nem volt egyértelmű. A negyvenes évek második felében gyakoriak voltak a neonáci megmozdulások, a Berghof romjain graffitik jelentek meg, a Führer utáni relikviákért kutakodó kíváncsiskodók botladoztak a romok között. Hermann Göring korábbi pályafelügyelője privát vezetéseket tartott a hegyen. A németeknek szembe kellett nézniük azzal, hogy Obersalzberg romjai náci kegyhellyé válhatnak. Az amerikaiak így a belső zóna romjait eltüntették, a Sasfészek étteremmé alakult, a hely pedig a katonák pihenőhelyévé változott. Ez az állapot maradt fenn nagyjából a 90-es évek közepéig, amikor 1996-ban a terület visszakerült a bajor tartományhoz.

Orte der Täter – Dokumentation Obersalzberg

Mark Landsman rekonstruálta az időszak bajor hatóságainak reakcióit és döntéseit. Ulrich Chaussynak, a bajor rádió munkatársának könyvére[2] és Chaussy visszaemlékezéseire hivatkozva írja, hogy a bajorok szinte könyörögtek az amerikaiaknak, hogy ne menjenek el, hiszen elevenen élt bennük a félelem: hogyan kerülhetik el, hogy újra náci felvonulások színhelyévé váljon. Születtek tervek egy emlékmű felállításáról is, de végül a dokumentációs központ épült meg 1999-ben, a Hoher Göll, a korábbi náci vendégház helyén. A központot a bajor tartomány megrendelésére, az Institut für Zeitgeschichte, München-Berlin koncepciója alapján hozták létre. 2005-ben a Dokumentation szemináriumi szobákkal, 2006-ban pedig az ideiglenes kiállításoknak helyet adó teremmel bővült. A központ létrejötte óta a neonáci látogatók száma drasztikusan csökkent.

Az obersalzbergi környék emlékezethez és megemlékezéshez fűződő viszonya kevésbé világos, mint az áldozatok helyeinek (Orte der Opfer) metódusai. A koncentrációs táborok vagy a budapesti Duna-part földje az áldozatok könnyeivel és vérével megjelölt terület. Berchtesgadenben és a Sasfészekben azonban a náci rezsim tetteinek gondolatai csak megszülettek, de nem itt valósultak meg, az elkövetők éltek itt (Orte der Täter). A náci hivatalok, ahol az események előkészítése és logisztikája lezajlott, szintén ebbe a „kategóriába” sorolható. Az obersalzbergi Dokumentation mellett a berlini Topographie des Terrors koncepciója is ehhez a gondolatmenethez illeszkedik.

Mivel az Obersalzbergen születő döntések a rezsim egész működésében szerepet játszottak, a kiállítótér az egyetlen olyan hely, amelyben a náci korszak minden aspektusa megjelenik, különös tekintettel a lokalitásra.[3] A Dokumentation terében fontos vezérfonalként húzódik meg az a felismerés: azok a politikai doktrínák és ideológiák, amelyek megváltást és a problémákra végső megoldást ígérnek a népnek, pusztulást hozhatnak magukkal.

A Dokumentation egyszerű és szerény épülete élő bizonyítéka annak, hogy a kimondhatatlan nem csak direkt szimbólumok segítségével mutatható meg. A végső formáról azonban a Süddeutsche Zeitung egyenesen azt írta: „Az épület idillje talán még a képeslapok művészének, a nyaralást élvező Adolf Hitlernek is tetszene.” A Dokumentation azonban nem egy ellenállhatatlan dráma kell hogy legyen – feladata a tanítás és okulás, amelyhez egyszerű épületet választott a tervező, a Traunstein State Building Agency. Az üvegfalak, a természetre való rálátás körültekintő kontrasztot nyújt a bunkerek sötétségével szemben. A kiállítótér hangulata – a lehetőségekhez képest – nyugodt elmélyültséghez vezet.

A tér galériára, földszintre és a bunkerek szintjére osztható. A felső szinten Obersalzberg 1933 és 1945 közötti sorsa követhető végig, a már említett propagandakiadványok, a térmakettek, a Moritz Panzió és a hely fokozatos transzformálódásának történetével. Az Alpok „fenti” világa az idill. A galériáról levezető lépcső azonban a valóságot, a „lenti” világot idézi fel. Pontról pontra vezeti be a látogatót a Harmadik Birodalom ideológiájának eszeveszett elképzeléseibe és még borzasztóbb megvalósításába. Az összekötő folyosón a német ellenállás és emigráció, illetve Hitler külpolitikájának bemutatása után lehet belépni a bunkerrendszerbe. Itt két médiateremben filmek láthatók, amelyek a holokauszttal és a náci fajelmélettel foglalkoznak. A falakon mindenütt az amerikai katonák nyomai, graffitik és bevésések. A látogató, amikor feljut a bunkerrendszerből, Obersalzberg 1945 utáni történetével ismerkedhet meg.

A múzeum így a józan, átgondolt és tárgyilagos ismeretátadás helye, amelynek látogatói a táblák végigolvasása közben tanulnak. Bejárják és megismerik azt a helyet, ahol a döntések megszülettek. A kiállított anyag kifogástalan, a mennyiség csak a messziről érkezett utazót frusztrálja, hiszen egy látogatás alatt szinte befogadhatatlan a kiállítás. Időről időre vissza kell tehát térni, megtenni az utat a szerpentineken felfelé és a szembesülni a múlttal.

Berchtesgaden Leter-Continental Resort

„Több mint egy csúcs – igazi élvezet”, áll az ötcsillagos alpesi szálloda brosúrájában. Golf, uszoda, rafting, sí, példátlan kilátás – minden adott a pihentető szórakozáshoz. A luxus és wellness Hermann Göring pihenőhelyének romjain, Obersalzbergen élhető át. A szálloda célja az volt, hogy a 19. század turizmusának szellemét modern pihenéssé változtassa a valóban egyedülálló természeti környezetben. A századforduló vidám bajor gyermekei és szüleik az ártatlanság korában éltek, a hegyeken bőven termett szamóca és csipkebogyó, és édes volt az alpesi tej. Az Intercontinental Berchtesgaden és a Moritz Panzió között eltelt idő és történelem azonban nem felejthető el. A szállodát ellenző hangok között időről időre felmerül a kétely: a bajor tartomány a szálloda engedélyezésével lépéseket tesz a múlt fizikai és mentális tapasztalatának eltörlése felé. Lehet-e, szabad-e ezeken a helyeken szórakoztatási és gazdasági céllal építeni valamit? Kinek az érdekeit és érzelmeit kell vagy lehet figyelembe venni?

Albert A. Feiber szerint a tartomány területrevitalizálási terve két pilléren nyugszik: az első az Obersalzberg Dokumentation, a második pedig a megépülő szálloda, amelynek vendégei a történelem eleven helyein pihenhetnek. A 135 szobás hotelben a náci párt által betiltott Otto Müller alkotásai is láthatók, a Nyugaton divatba jött feng-shui eszközei mellett. A hotel személyzete szinte képzett idegenvezető, a hely történetével kapcsolatban a portástól a szállodaigazgatóig mindenki felvilágosítást tud nyújtani. A Resort Berchtesgaden mindenképpen eltér a tipikus bajor szállodáktól: az éjjeliszekrényen nem Bibliát talál a vendég, hanem prospektust, amely a hely történelmi hátterébe avat be.

Mark Landsmann beszámolója szerint a szállodában tartott bajor estek – pereccel, sörrel és népviselettel felszerelkezve – az idilli múlthoz, míg a konferenciaterem öltönyös üzletemberei a szálloda által remélt jövőhöz tartoznak. A kérdés csak az, hol találja meg a szálloda vendége a hely történetének barna foltjait, az SS-csizmák kopogását és Hoffmann fényképezőjének kattanásait.