©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Tájföld

A tökéletes táj idealizált szépsége a Nemzeti Galéria ideálisnak egyáltalán nem mondható múzeumi terében!

Nehéz elképzelni, hogy a jelenleg teljesen üres, lefóliázott térben, amely a látogatót a bejárattól bal kéz felől fogadja, május végére „Írók boltja-szerű” könyvesbolt, olvasósarok és keleti kényelem várja majd. Pedig komoly átalakításokat terveznek és indítottak el itt, melynek során a fogadóterek, pénztárak és a kávézó is új arculatot kap. A kávézó a tervek szerint június végére, a Múzeumok Éjszakájára már befogadóképes lesz, míg a fogadótér a pénztárakkal együtt 2011 augusztusára készül el.

Ligeti Antal: Capri szigetén
1885. olaj, vászon, 120 × 183 cm
Budapest, MNG

Az eszményi táj

Az átalakításoknál egyelőre jobban leköti a sajtó, valamint a látogatók figyelmét a május 6-án nyílt Markó-kiállítás (Mítosztól a képig – Markó Károly és köre), amelynek promóciójára – a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Csák Ferenc elmondása szerint – többet költöttek, mint magára a kiállításra. Ennek jártunkban-keltünkben magunk is szemtanúi lehetünk, hiszen a H&M eszményi szépségei mellett valóban több buszmegálló neonfényében is feltűnik Markó Károly egyik ugyancsak eszményi tájképe, a Tivoli vidéke.

A kiállításon egyébként látható egy Eszményi táj című kép, amely a tárlat egyik legizgalmasabb darabja. Nem csupán azért, mert ez Markó Károly lányának, Katalinnak az egyetlen fennmaradt képe, hanem azért is, mert vibráló őszinteséggel jeleníti meg mindazt, amit a többi kép (testvérei, Ferenc, Károly és András, valamint édesapja alkotásai) pontosan, kimérten, elsőre egymástól alig megkülönböztethető módon mutatnak. Katalin segédként dolgozott édesapja műtermében, így a keze-nyomát valószínűleg Markó Károly több festményén is fellelhetjük. Ez a körülmény még tovább fokozza az Eszményi tájat körüllengő misztikumot, amely valójában egyetlen, hétköznapi kérdésből fakad: miért ez az egyetlen? 

Ég és föld

A Markó család többi tagja, Katalinnal ellentétben, szemmel látatóan számtalan „eszményi tájat” tartott megfestésre érdemesnek, amelyek – ha témaválasztásban nem is – kompozícióban, színhasználatban (leszámítva talán Markó Károly korai festményein az Aggteleki cseppkőbarlang balladai homályba burkolózó képét) egységesnek látszanak. Ami pedig a témaválasztást illeti: a kiállítás négy részből áll, amelyek a korai évektől kezdve, a mitikus, majd a biblikus képeken át vezetik el a látogatót Itália földjére, valamint a Markó gyerekek magyar tájaira.

A kiállítás koncepciója egyébként jól átlátható „látogatóbarát, élvezhető, könnyed” – ahogyan Dragon Zoltán, a kiállítás egyik kurátora fogalmazott. A négy tematikus egység a festő korai képeivel indul, az Aggteleki cseppkőbarlangról készített grafikus sorozat a barlang felfedezésével egy időben született, az ismeretlenből áradó balladai homályt tükröző festmények már-már nonfiguratív képi világot mutatnak. Az első szakaszban - Hessky Orsolya kurátor munkája - egyébként „a felvidéki kortársak”, Rombauer János, Czauczik József vagy Müller János Jakab alkotásai is helyet kaptak.

Id. Markó Károly: Tóbiás az angyallal
1843. olaj, vászon, 29x40,5cm
Budapest, MNG

A kiállítás második, mitikus szakasza ezeknél a képeknél furcsa mód realistább kompozíciókat mutat, a precízen megfestett tájképeken a görög-római mitológia ismert szereplőit és történeteit fedezhetjük fel, a következő szakasz képei pedig jelentős bibliai (főként ószövetségi) eseményeket őriznek. A biblikus részben található Markó Károly néhány befejezetlen képe, amelyeken jól megfigyelhető a mester munkamódszere, de itt kapott helyet a négy mexikói kép is, amelyek minden bizonnyal a kiállítás szenzációi lesznek, hiszen a mexikóvárosi San Carlos Múzeum tulajdonában álló négy képet az európai közönség is most láthatja először.

A bibliai történetek az aratás motívumával vezetnek át az itáliai tájképek világába. Az itáliai táj Markó Károly gyermekeinek is állandó témája volt, avatatlan szem nem feltétlenül tud különbséget tenni apa és gyermekek munkái között. A „magyar táj” részben főleg a gyermekek és tanítványok munkái láthatók, valamint Markó Károlynak a gimnáziumi tankönyvekből is jól ismert, A puszta című műve.
A kiállítás felfedezettjének számít Markó Ferenc tájfestészete is, azon belül Az acsai Prónay-kastély, amely eddig csupán „szobadíszként” lógott a Magyar Nemzeti Galéria falán, a kiállítótérbe azonban még soha nem került be (ahogyan Bellák Gábor a tárlatvezetésen elmondta). Markó Károly gyermekei közül Ferencen kívül ifj. Markó Károly és András képei is megtekinthetők, és ebben az egységben kapott helyet Markó Katalin már említett képe is.

Mítosztól a múzeumig

A kiállítás újszerűségét nem feltétlenül a képek elrendezése vagy a tárlat koncepció adja, hanem a bemutatást megelőző komoly történeti-kritikai kutatómunka, amelynek nem csupán a 20 oldalas kiállításismertető füzet, vagy az apróbb látogatók unaloműzését szolgáló, izgalmasan kivitelezett múzeumpedagógiai feladatlap adja, hanem egy 228 oldalas tudományos katalógus , amely számos hibás történeti tényt állított helyre. Köztük például Markó Károly születésének valódi évét is (1793), amelyet eddig 1791-re datáltak.

Markó Károly: Boáz és Ruth találkozása
1860. olaj, vászon, 108,7x156,5cm
Budapest, MNG

Ennek köszönhetően gyűlt össze a kiállítás rendkívül változatos anyaga is, hiszen a megtekinthető 150 kép közül 75 nem a MNG tulajdona, számos kép érkezett nagyobb európai városokból, például Koppenhágából, Prágából vagy Bécsből.
Érdekesség az a 21 festményhez készült, 55 vázlat is, amelyet a kiállítótérben elhelyezett kijelzőkön láthatunk. Ezek teljes valójukban június 18-tól tekinthetők meg az esztergomi Keresztény Múzeumban, a vidéki Múzeumok Éjszakájának nyitásaként. Ott a budapesti Markó-kiállítás festményeit teszik ki digitalizált formában, teljessé téve ezzel a vizuális kapcsolatot az eszményi tájak és ötletek között.

A kiállítóteret végigjárva, a bécsi Hofburg tulajdonában lévő Sarepta című, óriási képre tekinthetünk vissza, amely a tér szabad, újbóli bejárására késztet, hiszen ki ne időzne szívesen még egy kicsit az eszményi itáliai és magyar tájak, múzsák és aratók között, mielőtt megérkezne innen a múzeum egyszerű, átalakításra váró falai közé.