A múlt heti friss
KIÁLLÍTÁS
Válogattunk. Folytatása következik.
| Magyar Múzeumok Online |
2015-03-16 08:42 |
Utolsó órák
Ezzel a címmel az időmérő eszközök történetét, azok jellegzetes típusait, valamint a magyarországi óragyártás múltját mutatja be a Közlekedési Múzeum pénteken megnyílt időszaki kiállítása, amely az utolsó tárlat a felújítás előtt álló intézmény régi, városligeti épületében.
A magyar mechanikus órák érdekes és különleges darabjait bemutató kiállításon a fali és állóórák, egyedi óraszerkezetek mellett a magyarországi óragyárakat is megismerheti a közönség, köztük a szentgotthárdi Nemzeti Óragyárat és a Pesterzsébeti Óragyárat is. Az órakiállítás a Közlekedési Múzeum épületének utolsó kiállítása lesz, így ezzel a bemutatóval kíván tisztelegni az intézmény minden egykori és jelenlegi közlekedési múzeumi munkatárs előtt. Ennek okán az egyik vitrinbe a múzeum dolgozói által felajánlott órák kerültek. Ezek olyan darabok, amelyekhez a dolgozókat személyes kötődés fűzi, de olyan is akad, amelyikkel tulajdonosa egy bizonyos időpontot jelez. Ezek az órák eltérő fajtájúak és méretűek, más márkájúak és más-más korúak. A tárlat április 15-ig látható.
Ámos Imre
A Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában a héten megnyílt tárlat Ámos Imre festőművész (1907-1944?) életműve előtt tiszteleg. Ámost inspirálta Marc Chagall művészete is, a két alkotó 1937-ben Párizsban ismerkedett meg egymással. Ungár Imre néven született. Felesége visszaemlékezése szerint „álmos természetűnek” tartotta magát, ezért szignálta korai képeit Ungár Álmos Imreként. Ebből született meg idővel a bibliai Ámos prófétára utaló művésznév. 1934-ben nevét hivatalosan is Ámosra változtatta. 1935-ben vette feleségül Anna Margit festőnőt.
A Műegyetemen, majd 1929 és 1935 között a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula volt a tanára. 1931-től kezdve szerepelt kiállításokon, gyakran feleségével együtt. 1934-től a Munkácsy Céh, majd 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) választotta tagjává. Ettől fogva minden nyáron Szentendrén alkotott. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1938 és 1941 között a nyarakat feleségével együtt Szentendrén töltötték, ahol Korniss Dezső és Vajda Lajos is a baráti körükhöz tartozott. Kezdetben a posztimpresszionizmus (Rippl-Rónai József és a Nabis-csoport hatása) volt jellemző művészetére. Festészetének tematikáját emellett erősen meghatározták gyermekkori élményei, vallásos neveltetése, a nagykállói haszid miliő. 1937-ben Párizsban járt, ahol megismerkedett Marc Chagall-lal. Festészete azonban nem interpretálható abból a hatásból, mely Chagall álomszerűnek, látomásosnak mondott szürrealisztikus motívumokból építkező képfelfogását jellemzi. Ámosnak mindez legfeljebb csak inspirációt jelentett. Mert míg Chagallnál gyakran dekoratív meseillusztrációba hajlik az ábrázolás a kelet-európai zsidó kisváros musical-szerű egzotikumával, addig Ámos Imre átiratában ugyanez a miliő a festői értékek tematikus ürügye, mely a második világháború alatt tragikus színeket ölt. 1940-től gyakran hurcolták munkaszolgálatra, s talán épp hányatott, bizonytalan sorsa okán ebben az időszakban szinte a rajz válik kizárólagos művészi eszközévé. Sötét idők című sorozata és az 1944-ből származó Szolnoki vázlatkönyv a tragikus sorsú festő utolsó éveinek megrázó emlék 1940-től haláláig – kisebb megszakításokkal – munkaszolgálatos volt. 1944 nyarán Németországban, feltehetően egy szászországi táborban halt meg. (Halálának pontos időpontja nem ismert.) A Janus Pannonius Múzeum gazdag gyűjteménye Ámos életművének minden korszakát jelentős alkotásokkal mutatja be. A kiállítás megtekinthető 2015. április 26-ig.
A 200 éve született Rómer Flóris munkássága
című emlékkiállítás április 12-ig látható a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban, az Apátúr házban. Rómer Flóris Ferenc (Pozsony, 1815. április 12. – Nagyvárad, 1889. március 18.) bencés szerzetes, múzeumalapító igazi polihisztor tudós volt: szokás „a magyar régészet atyjá”-nak nevezni, de a művészettörténet írás és műemlékvédelem megalapozásában és intézményrendszerének kialakításában is kulcsszerepet játszott. Néprajzi, természettudományos és művészeti munkásságáról még ma is kevés szó esik. Mint bölcsészeti doktor, 1839-től Győrben tanított, majd 1845-től Pozsonyban. Ekkor jelentek meg első tudományos cikkei, ezek után bízták meg József főherceg nevelésével. A szabadságharc alatt utászként harcolt, bátor tetteinek elismeréseképpen a századosi rangig jutott. A szabadságharc bukása után Bécsben, Olmützben, Brünnben (Spielberg) és Josefstadtban raboskodott, ahol ideje nagy részét továbbképzésének szentelte, 1854-ben közkegyelemmel szabadult. 1857-ben visszatért a győri bencés gimnáziumba. 1859-re elérte, hogy a gimnázium szertárából régiségtár, múzeum lett. Ráth Károly győri levéltárossal indították és szerkesztették a Győri Történelmi és Régészeti Füzeteket (1861–1868), az első hazai történettudományi szakfolyóiratot. A Nemzeti Múzeum Érem- és régiségtárának őre, az MTA tagja, nagyváradi prépost-kanonokként is a magyar tudományosság részese volt, tudományszervezőként számtalan publikációja jelent meg később is, kötetei mellett tanulmányok többek között az Archaeológiai Közleményekben, majd az Archaeológiai Értesítőben. Neki is nagyban köszönhető, hogy 1876-ban Magyarországon rendezték az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusát, melynek főtitkára volt. Fontosnak tartotta az oktatásban a ma is modernnek számító „élményszerű tanítást” a tárgyak segítségével — ez a szellemi kisugárzása máig hat például az általa alapított múzeumon keresztül. Nagy hatással volt kora vidéki történettudományi és (mű)régészeti tudományosságára, például a vidéki műkedvelőknek szóló régészeti leveleivel, az általa szerkesztett, ma 140. évfolyamát megért Archaeológiai Értesítővel. A „tudományos ismeretterjesztés” kitűnő példája „multidiszciplináris” Bakony-könyve, de még sorolhatnánk.
A rendhagyó módon, több intézmény munkatársainak összefogásával megvalósuló vándorkiállítás az emlékév során több hazai és határon túli intézményben fogja bemutatni Rómer Flóris tudományos munkásságát, és a létrehozandó más programok, projektek (életmű bibliográfia, közgyűjteményi adatbázis, emlékkötet, előadások, munkacsoportok közös kutatása) példaként szolgálhatnak hazai és határon túli intézmények, civil szervezetek összefogására.
„Hideget meleg szívvel!”
70 éves a MIRELITE
A MIRELITE MIRSA Zrt. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös kiállítása. Idén 70 éve jelent meg a MIRELITE hazánkban. Ma már kevesen ismerik eredeti jelentését. Nevét az egykori gyártójának rövidítéséből (Mezőgazdasági Ipar Rt.) és az ELITE szóból hozták létre. Az élelmiszerek gyorsfagyasztásának eljárása a 20. század vívmánya.
Hazánk hűtő- és élelmiszeripara már a század elején, majd azt követően is élen járt az új technológiák és minőségi élelmiszerek bevezetésében. Ennek köszönhetően született meg 1945-ben a MIRELITE, amely kezdetben még valóban ELITE termék volt, később pedig népszerű élelmezési cikké vált. Ez volt az az időszak, amikor a kereskedelemben, az iparban és a háztartásokban elterjedtek a hűtőgépek, s amikor már a dolgozó társadalom, gyors, friss, egészséges, de minőségi étellel való ellátása szükségessé vált. A gyorsfagyasztott élelmiszerek megkönnyítették és megkönnyítik ma is hétköznapjainkat. A MIRELITE az idők során fogalommá és megbízható védjeggyé vált. Kedves eszkimós figuráját mindenki ismeri, hiszen ma is ott van az üzletek polcain. Kiállításunk a Magyar Hűtőipari Vállalat legendás múltjába enged bepillantást. Emlékezzünk, nosztalgiázzunk egy kicsit néhány falat mélyhűtött finomság mellett. A tárlattal szeretnénk a Magyar Hűtőipar egykori és jelenleg is aktív dolgozóinak emléket állítani, akik az elmúlt hetven év során „Hideget adtak nekünk, meleg szívvel!” A kiállítás május 10-ig látható.
"Indulj el egy úton... Kallós Zoltán" és a "Kamerával a kézben - válogatás Kallós Zoltán erdélyi fotóiból"
Az idén 89 éves Kallós Zoltán népzenekutató, gyűjtő életművét összegző két kiállítás nyílt a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban csütörtökön. A tárlatok mellett a mezőségi Válaszút település népzenei és néptánc-táborainak hangulatát is felidézik áprilistól a Tánccsűrben.
Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjeként számon tartott Kallós Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyaga a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte. Kallós Zoltán 1926. március 26-án a romániai Válaszúton született és jelenleg is ott él. Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet, majd a kolozsvári zeneakadémián tanult. Szerteágazó tevékenysége során szoros barátságot kötött Martin György néptánckutatóval, zenefolkloristával és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval. Együtt járták Erdélyt - főként a Mezőség és Kalotaszeg falvait - táncosok, zenészek, énekesek után kutatva, népzenei és néptánc-felvételeket készítve, filmezve. Gyűjtött és lejegyzett anyagát az Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjához juttatta el. "A hihetetlenül gazdag anyag értékei felé csak lassan fordult figyelem, és a magyarországi kutatók lehetőségeikhez képest csak kis mértékben segíthették kutató munkáját. Kallós Zoltánnak az először 1970-ben kiadott Balladák könyve hozta meg a hírnevet Magyarországon és Romániában egyaránt. A romániai rendszerváltást követően Kallós Zoltán visszakapta a válaszúti kúriát, s a településen 1992-ben létrehozta a nevét viselő alapítványt. A kialakított szórványkollégiumban a mezőségi vegyes lakosú falvak gyermekeinek magyar nyelvű oktatását teremtették meg, az 1990-es évek elejétől a Válaszúton megrendezett népzenei és néptánc táborok pedig széles kör számára nyújtják a hagyomány élményét. A folkloristának meghatározó szerepe volt a magyarországi és a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában is, mai eredményeiben és megújulásában. Kallós tevékenysége a tárgyak gyűjtésére is kiterjedt. Diákkorában kezdte el a népművészeti tárgyak gyűjtését, a második világháború előtt összegyűjtött darabok nagy része azonban szétszóródott, amikor a családtól elvették a kúriát. Az 1960-as évektől előbb kolozsvári lakása vált gyűjtőhellyé, majd az 1998 óta működő válaszúti múzeum, ahol annak a négy vidéknek - Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes - a tárgyait őrzik, ahol élt és alkotott, "s a gyűjtemény az ottani románság és a szászok kultúrájának darabjait is őrzi. Napjainkban csaknem 10 ezer néprajzi tárggyal rendelkezik az intézmény, önálló szakkönyvtára van és kutatóközpontként is működik.
Tóhoku lencsevégről
A Tóhoku vidék sokszínű természeti és szellemi örökségét bemutató, a világ számos országát megjárt nagyszabású japán fotóművészeti kiállítás a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban március 31-ig látható. Tóhoku vidéke a japán szigetvilág főszigetének északkeleti részén fekvő, hat prefektúrát (Aomori, Ivate, Akita, Mijagi, Jamagata, Fukusima) felölelő régiója. Kissé fagyos éghajlata ellenére, tengerrel, hegyekkel, folyókkal valamint erdőkkel körülölelt gazdag természeti táj jellemzi. A szigetvilágon fellelhető első letelepült életforma jeleit mutató i.e.15000-3000 közti Dzsómon-kor sajátos zsinórmintás agyagedényeiről ismert kultúrájának bölcsője. A politikai és kulturális élet székhelyének nyugatra, Narába valamint Kiotóba történő tolódásával azonban a vidék elmaradott, fejletlen térségként a központi hatalom irányítása alá kerül. A vidék, elszigeteltsége ellenére a Dzsómon-kultúra hagyományait átörökítő életerőtől duzzadó szellemi kultúra jelentős fellegvára lett. 2011.március 11-én a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. A 20.000 főt megközelítő áldozatok számáról, valamint a földrengést követő fukusimai atomerőmű egyes számú telephelyének katasztrófájáról beszámoló híradások révén, mind Tóhoku egyes prefektúráinak mind városainak neve széles körben került be a köztudatba. Mindeközben Tóhoku éghajlatának, tájainak és történelmének sokszínűsége, lakóinak sajátos életmódja kevéssé ismert a nagyközönség számára. A Tóhoku lencsevégről kiállítás 10 fotóművész (9 egyéni+1 alkotócsoport) Tóhoku világát bemutató kollekciójából tevődik össze.
Jézus élete
címmel Aknay János, ef.Zámbó István és Tábori Csaba festményeiből nyílt csütörtökön kiállítás Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában. A Jézus életét, történetét bemutató műalkotásokban a hagyományos ikonográfiai sémák és a mai kifejezési mód együttesen jelenik meg. Az ars sacra - szent művészet - folyamatosan keresi a helyét, hiszen a 21. században nem lehet olyan formanyelven szólni az emberekhez, mint ezer évvel ezelőtt. Az ennek kapcsán felvetődő kérdésre, hogy a régi szakrális tartalom mily módon ötvözhető a kortárs művészet felfogásával, jó választ ad a Jézus élete című kiállítás. A bibliai sorozat elkészítésére Matula Péter, Svédországban élő műgyűjtő több mint egy évtizeddel ezelőtt kérte fel ef.Zámbó Istvánt. A sorozat később kiegészült Aknay János és Tábori Csaba munkáival: a három kortárs művész háromféleképpen találta meg a tradicionális tartalom - bizonyos mértékig tradicionális ikonográfiai séma - és a kortárs művészeti kifejezőeszközök közötti harmóniát. A tárlaton a három kortárs képzőművész csaknem félszáz festménye látható március 25-ig.
