Kertnyi irodalom
VERSKERT
Múzeummá lett a Kazinczy Emlékpark, miután a több mint öthektáros terület felén megnyílt a Széphalmi irodalmi herbárium című tárlat. A bokrok alján, a fák tövében elhelyezett szépirodalmi szövegek az ember és a természet viszonyára mutatnak rá.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2015-06-10 07:33 |
Meglepődnek, sőt, kissé el is bizonytalanodnak a látogatók A Magyar Nyelv Múzeumához tartva, amikor a műholdas navigáció által megadott út egyenesen egy búzatábla felé vezeti őket. A hirtelen jobbos kanyar után sem biztatóbb a kép, az ember azt hinné, hogy ennyire kint a természetben bizony nem építenek 5000 négyzetméteres kiállítóteret. És amikor már mindenki figyelmét lekötik a távolban húzódó hegyvonulatok, a szőlőültetvények – és az út mellett legelő birkacsorda – akkor tűnik fel a fákkal, bokrokkal, vadvirágokkal és nádas ölelte tóval együtt a nyelvmúzeum. Gyarló az ember, így néha a muzeológus is, és még több szépet akar maga köré. Ez történt most az Emlékkertben is, ahol a természet adta csodát tetézte magyar költők és írók „terméseivel” Nyiri Péter kurátor; és megszületett a nyelvmúzeum új kiállítása, a Széphalmi irodalmi herbárium. Másodtermése ez a tárlat a Kis magyar irodalmi herbáriumnak, amely 2005-ben virított, majd múlt el az ősz beköszöntével a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán, Szilágyi Judit és Vajda Ágnes rendezésében. A széphalmi újragondolt kiállítás az urbánus jelleget váltotta természetközelire: hegyek ölelésébe helyezte, teret és lehetőséget adva a „bolyongásra” a kertben és az irodalom berkeiben egyaránt. A dús, buja parkot áthatja a genius loci ereje. Mintha Kazinczyval együtt barangolnánk a fák és bokrok között, amelyek közül többet saját kezével ültetett másfél évszázaddal ezelőtt, de még ma is sarjadnak, mint a magyar nyelv. Bizonyíték erre a kéthektáros területen elhelyezett szövegrengeteg, amelyet mintegy 60 táblán és gyűjteményes füzetekben tár a herbárium a látogatók elé.
A Kis magyar irodalmi herbáriumot Nyiri Péter és a látványtervező, kivitelező Nagy Zoltán szabták át a széphalmi kertre: az itt honos növényekre öltötték az irodalmi köntöst. Megfelelő anyagot találtak ehhez a kimeríthetetlen „szöveghalomban”, a magyar szépirodalomban. Mint minden művészeti ágat, ezt is áthatja a növények inspiráló ereje: szinte minden író, költő felismerte, hogy a növények életciklusai rokonságot mutatnak az emberi léttel, így jó szimbólumaivá válnak; költői hasonlatok, metaforák és allegóriák építhetők rájuk. Ezért minden irodalmi műfaj kifogyhatatlan forrása a versben és prózában „örök” fáknak, virágoknak, gyógynövényeknek, zöldségeknek, gyümölcsöknek és egyéb, a természetben fellelhető dolgoknak (mag, kő, nád, gyom). Fontos ez a felsorolás, mert éppen ezek adják a kiállítás egységeit, a tematikáját.
„A kertből vers lett,..”
…s míg a vers él / e kert erősebb lesz a kertnél.” A tárlat mottójául választott Csorba Győző-idézet is arra utal, hogy ennek az „élő-antológiának” a célja a természet és irodalom közti viszony bemutatása, Azáltal, hogy a tárlat szokatlan kontextusba helyezi bemutatandó „tárgyat” – azaz a szépirodalmat és a magyar nyelvet –, a látogató párhuzamot vonhat az élő magyar nyelv és a burjánzó természet között is.
A honos növények eleve kijelölték a bemutatás helyét, csak az alkalmi betelepítettekkel lehetett játszani, úgy helyezni el azokat Kazinczy egykori birtokának kiemelt részein, ahogy azt a kiállítás logikája megkívánta. Így készült el a nyelvmúzeum melletti területen a fűszerspirál vagy a konyhakertekre emlékeztető zöldségeskert, amelyek minden egyes növénye ugyanúgy bemutatandó tárgy, mint a hozzájuk tartozó vers, esszé, novella, alkalmanként pedig a dráma. A kiskert haszonnövényei között régi ismerősként bukkan fel Kukoricza Jancsi, és vonja magára a figyelmet a liliomok ölelésében Babits gonosz hortenziája. Nemcsak a tárlatban megszólaló írók, költők száma nagy – 70 szerző alkotását tették közzé –, hanem a kiállítási tér is. Térkép segíti a látogatókat, amely a gyümölcsöskertbe vezeti őket, majd az orgonán túlra, az öreg hársfa árnyékából kilépve fut tovább a Kazinczy-sír mellett álló hatalmas tölgyfákhoz, s végül a nádas partján csodálja meg a vadvirágos mezőrészletet. Az emlékcsarnoktól az örökzöldeken át a sírokig húzódó utat a tájba és a hangulathoz is kiválóan illő gyertyánfasor kíséri. Idős, 4 m körüli törzskerületű kocsányos tölgyek sorakoznak, Fekete István Tüskevárának részletével kísérve.
Stílusosan megjelenik a kiállításban a hegyaljai borvidéket idéző szőlő. Itt és a diófa árnyékában, valamint a kert központi részén lapozható, tematikus szöveggyűjteményekbe került az a sok-sok lírai és prózai mű, amelyet semmiképpen sem akartak kihagyni. Többségük általánosságban mutatja be a természetet vagy a fákat, virágokat. Egy padra letelepedve még hosszú ideig „csemegézhetünk” az antológiából, ízlelgetve a rímeket az édeskés virágillat kíséretében. Hogy még szemléletesebb legyen a költők, írók és a természet viszonya, a padokra kerültek összegyűjtve azok a fotók, amelyeken az alkotók kertészkednek, vagy egyszerűen csak a természetben töltik idejüket. (Illyés Gyula fát farag, Jókai Mór a rózsáiban gyönyörködik, Móricz Zsigmond a búzatáblában sétál stb.).
Az eredeti, pesti irodalmi herbáriumhoz képest változott a kiállítás arculata. A táblák és molinók illusztrációinak különlegessége, hogy a növények képeit a Kazinczy Emlékcsarnokban őrzött, 1600-as datálású gyógynövénykönyvből válogatták. Olyan illusztrációt is a közönség elé tárnak, amelyeket a lapozgatás lehetőségének híján eddig csak a restaurátorok és a muzeológusok láthattak. A német nyelvű, gót betűs kötet Török Lajos ajándéka lányának, Török Zsófiának, aki ebből ismerte meg a természet gyógyító erejét. Most a képek a szöveggel együtt lelket gyógyítanak. Aki megáll olvasgatni, az kiszakad a rohanó, határidőkkel és kötelezettségekkel teli jelenből, elcsendesedésre, megnyugvásra sarkallja a természet és vers ereje.
Mit szólna Kazinczy?
A Magyar Nyelv Múzeumát körülölelő park sokat változott az elmúlt másfél évszázadban, de az angolkertekért rajongó Kazinczy Ferenc véleménye talán ma is az lenne róla, hogy ez egy „szép halom”. A nyelvújító 1804 végén költözött ide feleségével, Török Zsófiával, és anyagi nehézségeik ellenére is gondozta, ápolta a folyamatosan újuló kertet. Ma is hajt az Emlékcsarnok szomszédságában annak a Tessedik Sámueltől kapott akácnak a sarja, amelyet saját kezűleg ültetett el Kazinczy, aki nemcsak felügyelte, de sokszor maga végezte a kerti munkát. A botanika nem csak kedvtelés volt az irodalmár számára. Utazásai során jelentős figyelmet fordított a kastély- és udvarházkertekben található növényekre és a kialakítás művészi értékére. Jól ismerte a témával kapcsolatos legkorszerűbb, idegen nyelvű forrásokat. Ez adta a bátorságot, hogy mint amatőr botanikus, elsőként közölje a szélesebb olvasóközönség okítására szolgáló, az angolkertek létesítéséről és esztétikai követelményeiről szóló magyar nyelvű kertismertetőjét. A cikk – Csáky Emmánuel hotkóci kertjét példaként állítva – 1806-ban jelent meg a Hazai Tudósításokban. Számára az új kertstílus a szabadság kifejezője volt: a természetet a saját vadságában kell a parkokban megjeleníteni.
A Kazinczy-levelezésben is fellelhető számos botanikai téma, legfőképpen a Cserey Farkasnak szóló iratokban, aki élete főművének a Krasznai Fűvészkertet tekintette. Barátságukat a hazafiúi érzelmek és nagyratörő tervek mellett éppen ez a téma fűzte szorosabbra. A széphalmi mester rendszeresen és részletesen beszámol leveleiben a Széphalmon elültetett és megeredt növényeiről, olykor még a növényhatározásban is segítséget kér Csereytől.
Kazinczy mint nyelvújító méltán lehet büszke két levelezőtársára és barátjára, Diószegi Sámuelre és Fazekas Mihályra a növénytan magyar nyelvű szókincsének kidolgozása miatt. Ezek a barátok is meghatározták, hogy a magyar szellemi élet egyik fellegváraként tekintettek a kortársak a kis kúriára, ahol Kazinczy élete végéig igen szerény körülmények között élt; 1806-ban például könyvtárától is meg kellett válnia. Most, a Széphalmi irodalmi herbárium idejére élő könyvtárat kapott vissza az utókortól. Bizton elégedetten nézne szét az általa a műveltség és a haza szépségének felemelkedéseként értelmezett angolkert jegyeit magán hordozó verskerten.
