A szabadkőműves Kazinczy
SZÉPHALOM
A 13-16. században épült katedrálisok, kastélyok, erődök kőművesmesterei közül a legnagyobb tisztelet a munkájukat tökélyre fejlesztő épületszobrászoknak járt: ők a jobban munkálható szabad kővel dolgoztak. Így lett nevük: szabadkő-műves.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2014-02-25 07:40 |
Orpheus
A szabadkőművesség asszociációja a köznyelvben a titkos társaság, az alkímia, a templomos lovagok kincse, a Szent Grál, a pénzvilág totalitárius diktatúrája és az ezekhez hasonló misztikus, többnyire pejoratív tartalmak. Ezt közvetítik, sugallják és sulykolják a hollywoodi sikerfilmek. Ezért sem véletlen, hogy a Széphalomra látogatók egy része egyetlen ítélettel elintézi Kazinczy Ferenc illuminátusokhoz való viszonyát, amikor szabadkőműves kötényét, szalagját vagy melltűjét meglátja az Emlékcsarnok vitrinjében. A nyelvújítót 1783-ban Orpheus néven avatták az Erényes kozmopolitához címzett rend miskolci páholyának tagjává, titkárhelyettesi tisztséget kapott, majd egy évre rá a rózsakeresztes kör tagjává emelték Fichtenbaum Kálmán néven. A gyűléseket a széphalmi mester olvasókörnek, irodalmi körnek és művelődési fórumnak tekintette, ahol vitaesteket, előadásokat szervezett. Ezeket a tényeket azonban kevesen tudják. Néhány éve egy fiatalember az Emlékcsarnok vendégkönyvébe becsmérlő szavakat írt Kazinczy Ferencről szabadkőműves múltja miatt. Tavaly tavasszal ez a férfi családjával együtt visszatért a széphalmi birtokra, és megkérte a tárlatvezetőt, adjon lehetőséget egykori bejegyzése törlésére, mondván, hogy annak idején őt félretájékoztatták Kazinczy Ferenc és a rend viszonyáról, de ma már – alaposan tanulmányozva a témát – tisztán látja, hogy a mester hithű keresztényként, protestáns főgondnokként távol tartotta magát az okkult tudományoktól. A vendégkönyvben hagyott egykori bejegyzése –tájékozatlanságának jele – pedig nyomta a lelkét, és zarándoklatával kívánta jóvátenni azt.
Kevés olyan előadást hallani, amely tudományos kutatásokra alapozva közelíti meg az okkult tevékenységeket, alkimistákat, rózsakereszteseket, illuminátusokat vagy a maszonériához kapcsolt nagy összeesküvés-elméleteket, pláne Kazinczy Ferencet a középpontba állítva. A Magyar Nyelv Múzeuma Testvérmúzsák címmel indított közművelődési előadás-sorozatán – melyet a korszak jobb megismerése miatt indított az intézmény – Kiss Endre József, a Sárospataki Református Nagykönyvtár igazgatója beszélt a birtok egykori tulajdonosának maszonériához fűződő viszonyáról: „Azért fontos ezt a helyzetet tisztázni, mert a 18. századi szabadkőművesség – melyhez Kazinczy Ferenc is csatlakozott – még a 19. századival sem mérhető össze, nemhogy a 20. századival vagy napjainkéval. Ennek hiányában pedig torzul annak megítélése, hogy Kazinczy hogyan viszonyult valójában az illuminátusokhoz.”
Az építészettől a politikáig
A máig csodált, 13-16. században épült katedrálisok, kastélyok, erődök kőművesmesterei közül a legnagyobb tisztelet a munkájukat tökélyre fejlesztő épületszobrászoknak járt, akik a jobban munkálható szabad kővel dolgoztak. Innen kapták nevüket: „szabadkő-művesek”. Az építkezéseken külön pihenőhelyet, páholyt alakítottak ki, ahol szerszámaikat tartották, és ahol sajátos rituálé keretében átadták tudásukat a következő nemzedék arra érdemes tagjainak. Az idővel intézményesült páholyok szétmorzsolódásához a nagy megrendelések megszűnése vezetett inkább, mintsem az a tény, hogy e zárt társaságokat más céhek és sok közember is Isten törvénye ellen vétő testületeknek tartotta. Ez a közvélekedés ugyan a betiltásukat eredményezte, mégis titkos társaságként – sajátos szimbolikát, jelrendszert használva – tovább működtek. Közösségi összejöveteleiken ekkor már a szaktudás helyett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a spiritualitás. Az eszmék helyett mégis fontosabb volt a betevő falat, így a munkakeresés szétzilálta a páholyokat.
A maszonéria újabb hulláma a 18. században jött el, amikor tucatjával alakultak titkos és nem titkos társaságok, amelyek a középkorihoz hasonló szimbolikával éltek, jelképrendszerük hagyományosan a szobrászok szerszámait – körző, szögmérő, függőón, kalapács stb. – használta, de éltek más, általában a természettudományokhoz köthető tárgyak képeivel is. Ez a szabadkőműves eszme viszonylag későn érte el az Osztrák-Magyar Monarchiát. Európa nyugati országaiban már a ’20-as években megalakultak az első páholyok, míg a birodalomban csak Mária Terézia uralkodásának elején, 1742-ben, Bécsben hozták létre azt főúri és nemesi családok tagságával. Sőt, egyházi méltóságok is csatlakoztak, hiszen a rend feltételként szabta a belépéshez a keresztény vallás gyakorlását, a béke tiszteletben tartását, azt, hogy nem vesznek részt egyházi vagy világi hatalom elleni összeesküvésben. Az a nemesi értelmiség gyűlt össze ezekben a páholyban, amely tenni akart a hazáért.
Kazinczy korát a szalonképes szabadkőművesség jellemezte. A rendbe többeket az itt szerezhető kapcsolati tőke, a karrier lehetősége csábított, vagy éppen a humanista programokhoz kapcsolódás, de persze akadt olyan is, akit mégis inkább a titkos társaság misztikuma, az alkimista kutatások csábítottak. A szabadkőműves mozgalmat idővel a hatalom és a közvélemény is a francia forradalmat előkészítő folyamatok szervezőjeként, eszmék terjesztőjeként azonosította. Ezért működését több országban betiltották, a szervezetet felszámolták, az illegálisan tovább működő csoportok pedig jelentéktelenné váltak. Ha ezt a történetiséget évszámokban nézzük, akkor látható Kazinczy tényleges páholytevékenységének tiszavirág-életű volta: 24 évesen, 1783-ban belépett a rendbe, egy évre rá II. József meghozta az első rendelkezést a szabadkőművesség ellen, majd az I. Ferenc által 1795 júniusában hozott törvény az egész Monarchiában betiltotta a működését. Ez Kazinczyt már nem érinti, mert egy évvel korábban börtönre ítélték a jakobinus mozgalom egyik szereplőjeként a Martinovics-perben. Magyarországon a köztársaságpárti szervezkedés résztvevőit a szabadkőművesekkel azonosították, ami Kazinczy számára hat és fél év várfogságot, valamint kettétört karriert jelentett. 1801-ben szabadult, de ekkorra már a magyar szabadkőművességnek is vége volt, az összes páholyt törvényen kívül helyezték.
A nyelv a „Nemzet aranya”
Kazinczyt főnöke, későbbi apósa ajánlására avatták be a rendbe. A kassai tanulmányi kerület igazgatóját, Török Lajost a természettudomány szenvedélyes vegyészként tartja számon. Kolera ellen alkalmazott Rusz tinktúrája a kor csodaszerének számított. De az alkímia is vonzotta: az örök ifjúság titkának kutatása is felkeltette figyelmét. Apósának ezeken a próbálkozásain Kazinczy csak mosolygott feleségével, Sophieval. A rokonságon kívüli, okkult szertartásokban részt vevő szabadkőműveseket azonban megvetette, iszonyodott az „ördögöket segítségül hívó” praktikáktól, ezeket „haszontalanságnak, esztelenségnek, bolondságnak” tartotta, és ezt a véleményét többször is papírra vetette, többek között Aranka Györgynek. Apósával talán azért is volt elnézőbb, mert látta, hogy Sophie milyen sikerrel alkalmazza a növényeket gyógyításra nemcsak családjában, de a hozzá forduló falusiak körében is. A könyvet – melyet ma a Kazinczy Emlékcsarnok őriz – Török Sophie az apjától kapta, és az abból szerzett tudása miatt majd száz évvel korábban még boszorkánysággal vádolták volna.
Kazinczy Ferenc a szabadkőművességben egy nemesebb erkölcsiséget, tisztább gondolkodásmódot keresett. A nyelvújító a maszonériát éppúgy művelődéspolitikai eszköznek tekintette, mint a levelezést, a publicisztikát, a megteremteni vágyott Magyar Tudós Társaságot. A haladó és emelkedő nemzet látomásának jegyében művelte nyelvünket és szervezte irodalmunkat ebben a körben. Egy ilyen fórum alkalmával tett javaslatot arra, hogy az eddig német és latin nyelvű páholyok mellett indítsanak magyar nyelvűt is. Indítványára évek múltán az erdélyi testvériség nyelvművelő társaságot hozott létre, melynek előremozdítója barátja és levelezőtársa, Aranka György volt.
A felolvasások Kazinczy publicisztikájában is folytatódtak. Orpheus címmel Kassán indított folyóiratának célja a felvilágosult eszmék propagálása, a nyelvművelés és a nemzeti önismeret gyarapítása volt.
A fogság utáni Kazinczy Ferenc, akiről a tankönyvek is írnak, már levetkőzte fiatalkori naivitását, idealizmusát, amit ezekben a „szektákban” szívügyeinek – irodalomszervezés, nyelvújítási és népművelési feladatok – megvalósításához akart felhasználni. Ezután karriert már nem futhatott be, mégis megtalálta a módját, hogyan szolgálja nemzetét.
