A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiállításának témája: asszonysors a
20. században. Ne romantikus néprajzi kiállításra gondoljanak.
Sári Zsolt
2015-08-03 07:54
„Ne válaszokat keressenek a tárlaton, hanem kérdéseket!” – olvastam a székelyudvarhelyi múzeum kiállításának ajánlójában. Bevallom, izgatottan léptem be a kiállítótérbe, hiszen a közelmúlt történéseinek bemutatása az elmúlt években szinte slágertéma lett a magyarországi múzeumokban, határon túl azonban még nem nagyon találkoztam ilyen típusú kiállítással. Emellett a látogatót aktívan bevonó, részt vevő kiállítás (vö. részt vevő megfigyelés) is újszerű módszertani kérdéseket vet föl minden múzeum és kurátor életében.
A címválasztás is hatásos, Anna a történet főszereplője. Divatos Annát középpontba állítani a női sorsok bemutatásakor, Juhász Gyula szavaival azt is mondhatnánk, Anna örök. De ki is az az Anna, aki most, a székelyudvarhelyi múzeum kiállításában „testet ölt” és megelevenedik, még ha a rendezők tudatosan nem mutatják is meg alakját, nem formálták testté, hiszen – leszámítva a kijáratnál a helyi újságot olvasó öreg hölgyet – Anna csak egy kis kendő formájában jelenik meg a kiállítás tereiben, amely azonban rendre vissza-visszatér.
A hagyományos női szerepek, asszonysorsok néprajzi vizsgálata, ha szórványosan is, de az 1940-es évektől elkezdődött, csakúgy, mint a személyes női életsorsok bemutatása. Múzeumi reprezentációra azonban – különösen úgy, hogy az egész kiállítás egy történetre épüljön – nemigen találunk magyar példát, bár a személyes történelem már több időszaki kiállításban is megjelent, úgy, mint a mostani kiállítás vezetőjében is idézett Németek Magyarországon, magyarok Németországban – Európai életutak című kiállításban a Magyar Nemzeti Múzeumban, vagy éppen a Skanzen A történelem sodrában című kiállításában. A kísérleti kiállítás egy életút-konstrukciót létrehozva próbál fikciójában egyedi elemekből tipikus, általánosítható női sorsot bemutatni a 20. századi székelyföldi parasztasszonyoknak a helyi társadalomban betöltött szerepéről, annak változásairól.
Anna élettörténetét egy narrátor meséli, térről térre tovább szőve a történetet, hiszen nem találunk magyarázó szövegtablókat a kiállításban. Az ember hamar rájön, hogy a sajátos élethelyzetekre építő történet alapmotívumát egy társadalmi normaszegés adja ugyan meg – a teherbe eső lány kétségbeesése, válaszútra érkezése –, mégsem egy romantikus néprajzi kiállítás vár rá, hanem az egyént érő sorstragédiák társadalmi kezelésének hiánya okozta konfliktusok és egyéni válaszok bemutatása a kurátorok által kreált személy élettörténetén keresztül. A konfliktus kérdéseket vet föl, merre menjek tovább, hogyan döntsek. És itt a látogatónak is dönteni-e kell, hiszen a történet két úton folytatódik, a néprajzi és történeti írásokra épülő kiállítás két életutat mutat be, amelyek végül újra egyesülnek, és egy teremben érnek véget. Sajnos a múzeumi tér csak azt teszi lehetővé, hogy ha mindkét történetre kíváncsiak vagyunk (és ez természetes is), vissza kell térnünk a kiállítás elejére, végig kell mennünk az első szakaszon, és az „útelágazásnál” térhetünk rá a másik történetre. A két sors a második világháború előestéjétől a kommunista Románia évtizedein át jut el 1989 karácsonyáig, itt azonban újra nyitva hagyja az ajtót, újabb kérdést tétet fel a látogatóval: mi lesz az öreg Annával az új világban? A kiállítás első fele részletes, jól kiépített, a második részben viszont vannak elnagyolt felületek, ahol meg-megszakad a történet lendülete. A kényszerházasság, a cselédsors, a kolhoz és a pártmunka jól, szinte aprólékosan bemutatott, aztán kicsit szűkszavúan, nagy ugrással jutunk el a nyugdíjas éveket bemutató záró terembe.
A kiállítás tárgyai leggyakrabban enteriőrökben kapnak helyet, szinte csak kulisszaként működnek. Számomra nem feltétlenül a tárgyfeliratok hiányoznak – bár biztosan vannak látogatók, különösen a fiatal korosztályból, akik számára a legtöbb tárgy már ismeretlen –, hanem egy-egy tárgytörténet ismertetése az adott élethelyzethez kötődő jellegzetes, ikonikus tárgy bemutatásán keresztül, hasonló módszereket alkalmazva, mint Anna életútjának bemutatásakor.
A kiállítást izgalmas multimédiás megoldások teszik látványosabbá, a padlóra vetített táncosok, az asztal megterítése kiváló kurátori, látványtervezői ötlet.
Napjainkban a mikrotörténelem még mindig divatos, a személyes történelem bemutatása egyre több múzeumi reprezentációban jelenik meg. A részt vevő muzeológia kiállításai pedig újszerű megközelítést adnak számunkra. A fiatal erdélyi kutatók, muzeológusok (Kinda István, Kolumbán Zsuzsanna, Miklós Zoltán, Salló Szilárd, Szőcs Levente, Vajda András és a látványtervező Baróti Hunor) közös kiállítása ezeknek a módszereknek egy kísérlete. Jó kísérlet, izgalmas kérdéseket vet föl, amelyekre mindenkinek magának kell a válaszokat megadnia, hiszen a kiállítás rendezői ebben is szabad utat adnak a látogatónak: a választás lehetőségét.
A Magyar Múzeumok Online a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület internetes folyóirata. A Pulszky Társaság fenntart minden, a portál
bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot.
