A konyha összehoz
Jelenkor
A mi konyhánk a mi múzeumunkban címmel nyílt kiállítás 2012. október 20-án a nagyatádi Városi Múzeumban.
| Hesz Ágnes |
2012-11-13 12:43 |
A kiállítás azoknak a tárlatoknak a sorába tartozik, amelyek a mindannyiunkat körülvevő ismerős jelenségeket és a mindennapok gyakorlatát viszik be a múzeum terébe. Jó alkalom ez a látogató számára, hogy egy pillanatra megálljon, és a többé-kevésbé automatikusan ismételgetett tevékenységeire reflektálhasson, illetve saját tipikus vagy atipikus gyakorlatát egy nagyobb összefüggésrendszerben elhelyezhesse. A kiállítás anyaga a Nagyatádon és környékén élők elbeszéléseire támaszkodik, de nem kizárólagos. A lokális és az egyedi folyamatosan párbeszédben áll az általánossal: az alkotók az ezredforduló magyar lakosságára jellemző általános trendek, táplálkozási és fogyasztási szokások széles spektrumának felvillantásával adnak hátteret a kiállításban megjelenő nagyatádi tárgyaknak és beszélgetésrészleteknek.
A konyháról sokféle történet mesélhető el. A nagyatádi tárlat ezek közül azokat a stratégiákat, kényszerű vagy kevésbé kényszerű választásokat helyezi a középpontba, amelyek naponta meghatározzák táplálkozásunkat, és messze túlmutatnak a főzésen, az evésen, sőt a konyha terén is. Mit eszünk, hol és milyen rendszerességel tesszük? Hol szerezzük be a napi betevőt, és milyen tényezők befolyásolják fogyasztási szokásainkat? Főzünk-e mindennap? Előnyben részesítjük-e a frisset, a házit a félkésszel, a konyhakésszel szemben? Az idő vagy a pénz megtakarítását tekintjük-e fontosabbnak? Elteszünk és felhalmozunk inkább, vagy egyszerre csak annyit szerzünk be, amennyire éppen szükségünk van? A kiállítás mindezeket a kérdéseket három, térbelileg is elkülönő részben járja körül.
Beszerzés
A táplálkozásra vonatkozó stratégiák és választások az alapanyagok beszerzésével kezdődnek, és ez az, amivel a kiállítótérbe lépve elsőként találkozunk. A fogyasztási szokásokat számos 
tényező befolyásolja a reklámok áradatától az egészséges táplálkozásról folyó diskurzusokon át az ember pénzügyi helyzetéig és egyéni ízléséig: mindezt plasztikusan érzékeltetik a terem teljes falát betöltő, áruházi polcról készült poszter elé halmozott, egyforma kukoricakonzervekre ragasztott interjúrészletek. Hasonló módon több tényező határozza meg a beszerzés helyét és módját is. A nagyatádi boltokat és áruházakat feltüntető térkép és a kapcsolódó beszélgetésrészletek változatos gyakorlatot mutatnak: van, aki szupermarketben végez nagybevásárlást hetente egyszer, mások inkább a közelebb eső és személyesebb légkörű kisboltokat választják, megint mások pedig igyekeznek megtermelni vagy a piacon megvenni, amit csak lehet.
Két konyha
A kiállítás második terében a konyha a főszereplő. A rendezők itt két konyhatípus nagyatádi képviselőit, egy családi ház, illetve egy panellakás konyháját, és az általuk betöltött komplex 
funkciókat mutatják be: a főzést, az étkezést és a tárolást. A két konyha első látásra meglehetősen különbözik egymástól mind stílusát, mind méretét, mind pedig korát tekintve. A családi ház falusias vonásokat mutató konyhájának tágassága, vidám, piros bútorai, befőttekkel és lekvárokkal zsúfolásig telt kamrája mellett a panellakás szűkös egyenkonyhája meglehetősen ridegnek és személytelennek hathat. A reflexszerűen felmerülő sztereotípiák helyét azonban jóval árnyaltabb kép váltja fel a konyhák személyes történetét bemutató szövegeknek köszönhetően. Kiderül, hogy a két konyhában az eltérő körülmények ellenére nagyon hasonló gyakorlat folyt, a háziasszonyok ugyanazzal a körültekintéssel és beosztással gondoskodtak családjuk élelmezéséről – sok szempontból generációról generációra öröklődő mintákat követve.
Ahol minden szál összeér
A főzés és az evés mindig társadalmi kapcsolatok rendszerében történik, és egyben fontos tényező a kapcsolatok alakításában. A legtöbb családban még manapság is a nő az, aki magára 
vállalja és ellátja a család étkeztetését – így nem véletlen az sem, hogy a nagyatádi kiállítás hangsúlyosan „nőszemszögű”. A táplálkozás által és ürügyén létrejövő kapcsolatok azonban túllépnek a család és a háztartás keretein: az evéssel kapcsolatos tevékenységek és az evésről folytatott beszélgetések, eszmecserék révén jelen vannak a mindennapi interakciókban. A kiállítás harmadik tere e kapcsolatok alakításának válik helyszínévé. Az itt felépített étkezőben elhelyezett ládikába bárki bedobhatja legkedvesebb receptjeit, és ugyanitt lemásolhatja a másokét, a faliújságra kirakhatja a konyhára és az evésre vonatkozó gondolatait, illetve behozhatja a konyha témájához kapcsolodó gyűjteményeit, alkotásait.
Mindez átvezet bennünket a kiállítás következő rétegéhez. A cím második részében szereplő „mi múzeumunk” kifejezés nem pusztán a frappáns hangzás kedvéért született meg: arra utal, hogy a múzeum nem pusztán helyet kínál a tárlathoz, hanem bizonyos értelemben maga is a kiállítás tárgya. A nagyatádiak mindig is magukénak érezték a Városi Múzeumot és szívükön viselték a sorsát – ez a kiállítás is az ő részvételükkel és hathatós segítségükkel jött létre. A kiállítás amellett, hogy mindannyiuk közös, mindennapi tapasztalatait mutatja meg, egy kicsit más szemszögből, a szokásosnál jobban is hangsúlyozza a múzeum valódi közösségi tér voltát. A receptcseréknek köszönhetően olyan emberek is kapcsolatba kerülnek egymással, akik személyesen talán nem is találkoztak, a személyes gyűjtemények és alkotások számára nyitott tárlók pedig lehetőséget adnak a nagyatádiaknak arra, hogy folyamatosan alakítsák a róluk szóló kiállítást.
A kiállítás 2013. június 30-ig tekinthető meg.
Fotó: Huszár Endre
