©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A nyelv, amely rólunk beszél

Egy hete nyílt a Ferencvárosi Pincegalériában a „KOMFORT. Női testpolitikák” című tárlat, Oltai Kata kurátori koncepciójával és Hermann Veronika megnyitószövegével. NÉZNI és OLVASNI!

Hogy a test egyszerre biológia és kultúra, anyagi és mediális, az elmúlt évtizedek, inkább évszázadok egyik legfontosabb kettőssége. Problémája is, hiszen arra a kérdésre, hogy mire gondolunk, amikor a testet állítjuk, aligha született értelmezhető válasz. Állítjuk a maga anyagiságában, és állítjuk diszkurzívan is, vagyis állítunk vele, és magunkat állítjuk vele. Pierre Bourdieu írja, hogy a test nem olyan nyelv, amit mi beszélünk, hanem az a nyelv, amely rólunk beszél. Egy észlelhető forma, ugyanakkor társadalmi termék, amelynek képzete és kinézete valamennyi megnyilatkozásunkat módosítja.

A test a hovatartozás legitim nyelve, tele csapdákkal, sztereotípiákkal, és olyan szerepekkel, amelyek adott esetben nem komfortosak. Túl szűk, túl bő, fizikai vagy mentális értelemben máshová helyez. A valóságos és a legitim test közti különbségek jelennek meg a kiállított munkákban, mert mindig a szakadék izgalmas, amely kitaszít a normativitásból. Hogyan látom én, és hogyan látnak engem, hogyan nézek én, és hogyan néznek engem, ezek nem ugyanazt jelentik, és nem is magától értetődő feltételrendszerek eredményei. A női test pedig különösen bonyolult: test, amely sokkal inkább van jelen, sokkal anyagiasabb, és sokkal esztétizáltabb is. A női test politikai kérdés, tabu, dolog, amely kiemelkedik a semlegességből. Az egyik legnépszerűbb tabloid oldalon, a Buzzfeeden jelent meg egy cikk, a tőlük megszokott listaformátumban, szabad fordításban nagyjából ez volt a címe: 18 vidám tweet a testképről, amelyen mindig nevetni fogsz, és bár tényleg vannak viccesek, tulajdonképpen sírhatnánk is. Nem álszentségből vagy dühből, hanem mert a popkultúrában mindig elég jól látszanak azok a folyamatok, amelyek egy társadalomban problémát jelentenek. Kiemelni egy tweetet, hogy, idézem szabad fordításban, a nőiborotva-reklámokban miért szőrtelenítenek eleve szőrtelen lábakat, elég frappánsan megfogja a probléma lényegét.

Az identitás, a test brikolázsként működik, vagy kaleidoszkópként: forgatom, és más színt látok. A test maga is előadás: elrejt és felfed, takar és feltár, felkínálkozik, elrejtőzik, saját magával kergetőzik. Politika, hatalom, divat, szex, hivatás, anyaság, testnedvek és funkciók, elmondott, megfestett – vagy éppenséggel lebontott, leromlott és elmondhatatlan testek rajzolják ki annak a történetnek az ívét, amelyet ez a kiállítás elmesél a térben. Különös kifejezés és különös tapasztalat a komfort, mert az állításban már a megkérdőjelezés is ott van.

Oláh Orsolya megrázó festett katonái történetesen nők, és ha komfortos lenne nekik, háborút is nyerhetnének. Földi László hétvégi kijelentéséről – amely szerint Angela Merkelnek le kellene mondania, mert egy nő nem vezethet háborút – azóta számosan megírták, nagyon helyesen, hogy nemcsak szexista, hanem hülyeség is. A The Exploited nevű punkegyüttest idézve, let’s start a war, said Maggie one day. Margaret Thatchert lehet nem szeretni, én nem is szeretem, de tény, hogy nyert háborút, számos más nővel együtt, és Földi Lászlóval ellentétben.

És ha már szóba került a punk: a kiállított munkák olykor erősen előhívják a feminista punk alkotások furcsán érzékeny anarchiáját is. A Riot Grrrl mozgalom tagjai például a patriarchális rend, a családon belüli erőszak, a nemi erőszak, a szexuális zaklatás, a genderalapú elnyomás és az erőszakosan felállított identitáskategóriák ellen küzdöttek, nemcsak a dalszövegek narratíváiban, hanem vizuális és ikonográfiai megoldásokban is. A feminista punk a két szubkultúra progresszívebb elemeit ötvözve, olykor radikális, de mindenképpen figyelemfelkeltő módszerekkel mutatja meg a közönségnek, hogy a társadalmunkba kódolt szexizmus ellen harcolni még manapság is aktuális.

Amikor arról beszélünk, írunk és gondolkodunk, hogyan bírható szóra az alárendelt, vagy szóra kell-e bírni egyáltalán, általában hangot, arcot és nevet kapcsolunk össze, mintha csak önéletrajzot olvasnánk. Mintha csak az önazonosság retorikai alakzat lenne, valami, ami bennem dől el, nem pedig egyszerre bennem és rajtam. Arról ritkábban esik szó, hogy a komplex bioetikai gyakorlatok és az identitás megannyi stratégiája jelenleg már sokkal erőteljesebben hívja elő a megtestesülés képzetét, mintsem a megírásét, ebben a mátrixban gyakran nem beíródások, hanem képek, sőt jelentős és nem jelentős, normatív és nem normatív, legitim és nem legitim testek próbálják kitágítani vagy éppen megvédeni saját elgondolhatóságuk határait.

KOMFORT. Női testpolitikák

Ferencvárosi Pincegaléria

2015. október 21. – november 12.

Kurátor: Oltai Kata