©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Legalább egy üveg Dréher sört!

A hirdetőoszlop humoristái, Káldor László, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula reklámgrafikái a Magyar Nemzeti Galéria plakátgyűjteményében.

Kamaratárlaton vitte a közönség elé a Nemzeti Galéria a grafikai gyűjteményének legutóbbi jelentős szerzeményeit: három 20. századi élvonalbeli grafikus kereskedelmi plakátjait és nyomtatványterveit. A kiállítás apropója annyi, hogy a hagyatékok az utóbbi évek során jutottak a Galéria birtokába. Káldor és Kassowitz életművének ezt a részét a családtagok őrizték, Macskássyét a Filmarchívum, most mindhárom méltó helyre kerülhetett, és az egészből a közönség is látványos ízelítőt kap. Távlatokban gondolkodva azonban nem csak ennyiről van szó. A Galéria szeretné felhívni a figyelmet gazdag plakátgyűjteményére, illetve a gyűjtési stratégiában bekövetkezett súlyponteltolódásra, a szocialista korszakbeli hazai plakátművészet feldolgozásának újabb szempontjaira, az egyes korok között átívelő művészi hatásokra is.

A három életút néhol párhuzamos, máskor áthatja egymást, kölcsönhatásuk egyértelmű, ahogyan a magukkal hozott örökség is: Káldor és Macskássy Bauhausban kiérlelődött konstruktivista plakátművészete, Kassowitznál és Káldornál a pesti vicc narratív dramaturgiája, a szövegközpontú reklám, és mindhármuknál a nyitottság a modern tipográfia legkülönbözőbb irányzataira.

Az 1930-as évek legelejétől a magyar reklámgrafika legnagyobbjai közé tartoztak. Káldor komplex arculattervei a kor divatos szalonjai, nyomdái, éttermei számára a nagyvárosi életmód kommunikációs csatornái között olyan fontosak voltak, mint ma egy látogatott internetes portál. Párizsi tanulmányai és belsőépítészeti munkái sokoldalúan képzett, gazdag eszköztárral rendelkező arculattervezővé nevelték. Egy korabeli cég vizuális megjelenése nem csupán a ma kötelező elemeket tartalmazta, hanem annál jóval szerteágazóbb volt: a reklámok, plakátok, feliratok, szórólapok mellett még számolócédulák, sőt éttermi zenerendelő kártyák is szerepeltek. Mellette ismert karikaturista volt, fotózott, és bátran használta a fotómontázs eszközét is. Tehetségét 1945 után, a szocialista tervgazdaság idején is használni tudta; ő tervezte a Richter Gedeon, a Divatcsarnok, a Tungsram és az Orion reklámjait, illetve sok magyarországi vállalat külföldi megjelenését. Macskássy Gyula a magyar animációs film megteremtője volt. Bortnyik Sándor és Berény Róbert tanítványaként indult, 1930-tól Kassowitz, Halász János (John Halas, a világhírű Animal Farm c. animációs film készítője), Szénásy György és Macskássy kezdett rajzfilmeket gyártani, először kereskedelmi célra. 1950-től Macskássy a Pannónia Stúdióban készített rajzfilmeket, neki köszönhetjük többek között Frakk és Gusztáv figuráit. Kassowitz Félix hasonló pályát járt végig, de a zsidótörvények életbe lépésével kitették Macskássy stúdiójából, éveket töltött munkaszolgálatban, majd koncentrációs táborba hurcolták. (Kevesen ismerik azt a döbbenetes képeslap-karikatúra sorozatot, amelyet a táborokban társai megrendelésére rajzolt, saját készítésű katalógus alapján.) 1945 után a Ludas Matyi rajzolója, karikaturista és kitűnő plakátművész volt, abszurdba hajló képi humora mai szemmel is eleven.

A három életművet – a kor- és pályatársi kapcsolatokon, illetve a barátságokon túl – az a könnyed, mégis igényes vizuális műveltség kapcsolja össze, ami ezen a kiállításon is a legerősebb élmény. A most látható plakátok és plakáttervek, kereskedelmi forgalomban használt kisnyomtatványok mai szóval ütősek. Tipográfiájuk hetven év után is változatlanul üde, a szlogenek szóvicceit stílusos eleganciával formálják képpé, kompozíciójuk érett, színhasználatuk egyszerre hat a rációra és az érzelmekre. De sohasem esnek a túlzás, az aránytalanság hibájába, ami a mai reklámgrafikában gyakori jelenség. Valószínűleg a gazdag kulturális háttér, a sokoldalú klasszikus műveltség óvja őket ettől, és nyilván az a tapasztalat is, ami a 20. század legsötétebb bugyrait végigjárt művészekben bölcsen relativizálta a kereskedelem értékeit. Ez segíthette őket meglátni a szocialista hiánygazdaság groteszk elemeit, és abba beleültetni a kisember jellegzetes pillanatait. Így alkotta meg Káldor a bolti redőny alatt bekúszó „vásárlót” a Dréher sör hirdetésén, így vitte Kassowitz apró piktogramok formájában csomagolópapírra és reklámszalvétára a hatvanas évek hangulatát. Mindhárman bravúrosan csináltak sztorit egy-egy sztártermék kedvéért, és fontosnak tartották a nyelvi kifejezés hangulatának képi megjelenítését is. Ez a törekvés árad minden kiállított darabból, és vele megidéződik nem is egy, hanem legalább három nagyobb korszak a 20. század hazai történetéből, amiről ezek a tárgyak a történelemkönyveknél is pontosabban beszélnek.