A 111 éves Rejtő Jenő kiállításba kerül

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

111 évvel ezelőtt született Rejtő Jenő kalandos életéről nyílik gyermekközpontú, interaktív foglalkozásokkal egybekötött időszaki kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban március 22-én.

MTI 2016-03-05 11:15
Cikk küldése e-mail:

Pető-Jordanidisz Teodóra, az intézmény munkatársa elmondta: a Páva utcai zsinagóga karzatán április 21-ig látogatható Aki mer az nyer? című kiállítás két részre fog tagolódni. A kifejezetten kisiskolások számára készülő első részben életnagyságú képregényhősök között társasjátékok, képregényszínezés és egyéb interaktív feladatok révén lehet megismerkedni a neves író munkásságával, valamint Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál közös képregénysorozatának eredeti rajzai is láthatók lesznek.

A tárlat a karzat másik felében helyet foglaló, az idősebb iskolás korosztályt megszólító része Rejtő Jenő és a színház kapcsolatát mutatja be, bepillantást engedve pályafutása ma kevésbé ismert, ám sikerekben gazdag operett-, kabaré- és forgatókönyv-szerzői oldalába. A látogatók itt többek között Thuróczy Gergely Rejtő-kutató által összegyűjtött operettanyagokat, korabeli kottákat, színlapokat és fényképeket tekinthetnek meg -- fűzte hozzá.

Az iskolás csoportok választhatják a Békés együttélés az aranykorban című foglalkozást, amelyen olyan zsidó vagy zsidó felmenőkkel rendelkező személyek életpályáját, munkásságát tárják fel, akik sokat tettek Magyarország felemelkedéséért. A fiatalok emellett részt vehetnek a Csontbrigád című rendhagyó irodalomórán, amelyen előadók mutatják be Rejtő Jenő világát, megismertetik az író könnyed és szórakoztató műveit, valamint az egyszerre humoros és megrendítő Csontbrigád nyomán arról beszélgetnek, mi határozza meg az ember identitását a mindennapokban.

A Munkaszolgálatos pénztárcák elnevezésű foglalkozáson a résztvevők csoportmunkában fényképekből, iratokból, levelekből rekonstruálhatják Rejtő Jenő, Radnóti Miklós költő és Székely Károly vegyész-illatszerész életét. Utóbbinak a bergen-belseni koncentrációs táborban papírfecnikre írt levelezéséből 2014-ben jelent meg kiadvány Táborok tükrében címmel Huhák Heléna és Szécsényi András, a Holokauszt Emlékközpont kutatóinak tollából.

 

 

 

A tárlathoz kapcsolódva március 22-én, a megnyitó alkalmával levetítik a Rejtő Jenő egyik kisregénye alapján, Madarász István rendezésében készült A fekete múmia átka című 2015-ös filmet, március 29-én pedig rajzversenyt rendeznek. Április 5-én a Rejtő Jenő forgatókönyvéből született 1936-os fekete-fehér romantikus vígjáték, a Sportszerelem lesz látható, április 7-én Rejtő és a ponyva címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek, míg április 12-én diavetítéssel emlékeznek az alkotóra.

A kiállítás és a foglalkozások látogatása ingyenes, ugyanakkor előzetes bejelentkezéshez kötött. A csoportos interaktív órákat április 1. és 21. között rendezik -- olvasható az intézmény közleményben.

Rejtő Jenő (1905-1943) írói tevékenysége az 1930-as évek derekán kezdett kibontakozni, teljesen egyéni ízű humorral és szellemességgel átitatott, nagy sikerű kalandregényeit P. Howard álnéven írta. A népszerű író a második világháború alatt zsidó származása miatt a nyilas lapok céltáblájává vált, 1942-ben feljelentették, ezt követően pedig betegen hurcolták el a nagykátai kórházból büntetőszázadba. Munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában 1943-ban.

Legnépszerűbb könyvei között tartják számon A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, a Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány című műveit.

(s)

A Túlélők fala

Installáció

A Holokauszt Emlékközpontban a mai napon avatták fel a Túlélők fala elnevezésű új interaktív installációt.

2012. augusztus 08. Magyar Múzeumok Online

A nagyváradi piactér most a Páva utcában

Egy festmény Tibor Ernőtől

Egy kép a Holokauszt Emlékközpont „Éhe a Szépnek...” – nagyváradi művészsorsok a két világháború között című képzőművészeti kiállításáról…

2011. április 04. Basics Beatrix

Marhavagonban utazó tárlat

Évfordulók a Holokauszt Emlékközpontban

„A tudomány következetességével a kölcsönös megértésért” – Évfordulós januári programok a Holokauszt Emlékközpontban

2012. január 01. Szécsényi András
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...