Marhavagonban utazó tárlat

Évfordulók a Holokauszt Emlékközpontban

„A tudomány következetességével a kölcsönös megértésért” – Évfordulós januári programok a Holokauszt Emlékközpontban

Szécsényi András 2012-01-25 08:00
Cikk küldése e-mail:

A Holokauszt Emlékközpont ez évi programjainak meghatározó keretet nyújt a magyar kormány által kijelölt Raoul Wallenberg-emlékév, amelynek nyitó rendezvénye az emlékközpont közreműködésével megvalósult, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható „Számomra nincs más választás” című kiállítás. Ezúttal azonban nem az idevágó rendezvényeket ismertetjük, ugyanis januárban két jelentős évforduló keretében is több programot kínál/t az emlékközpont.

 

Újvidéki razzia

Az egyik esemény az újvidéki razzia 1941. január 20. és 23. között, amikor a magyar honvédség és csendőri erők egységei a délvidéki területek visszafoglalásakor sorozatosan atrocitásokat  követtek el, amelynek során tisztázatlan körülmények között 3300-3800 polgári személy (jobbára szerb lakosok, kisebb részben zsidók) esett áldozatul.

Ebből az alkalomból a Páva utcai múzeum, a népek, nemzetek és felekezetek közötti megértés jegyében, január 20-án a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal karöltve egész napos tudományos konferenciát tartott. Az ülés jelentősége és sikere abban áll, hogy a politikailag kétségkívül kényes témának kellő kiegyensúlyozottságot biztosított, hiszen nem kerülte meg sem a szerb, sem a magyar állami-katonai felelősség kérdését az etnikai alapú tisztogatással kapcsolatban. A második világháborút kutató neves hadtörténészek (Babucs Zoltán, Markó György, Szakály Sándor) mellett a 19. századi analógiákra, a szabadságharc alatti szerb–magyar lakosság elleni atrocitásokra rávilágító Hermann Róbert, a határon túli látószöget képviselő helytörténész (Pejin Attila), továbbá a délszláv kérdés szaktekintélye, A. Sajti Enikő professzor tartott referátumot. A fokozott érdeklődés mellett lezajlott előadásokat vita követte.

 Ugyanezen a napon, a konferencia tematikájához kapcsolódva, Csató Mihály rendezésében Örök barátságtól a népbíróságig címmel kamarakiállítás nyílt, ahol korábban nem ismert fényképek is láthatók. Az emléknap részeként került sor az emlékközpont területén, az egykori zsinagógaépület falán elhelyezetett, az újvidéki (és – jegyezzük meg – a vajdasági várost környező településeken egyaránt zajló) mészárlás áldozataira emlékező, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által felállított emléktábla leleplezésére. Az avatás az intézet és a KIM 2011-ben született megállapodásaként, a múlttal való szembenézés és a társadalmi felelősségvállalás jegyében, közös kezdeményezésnek tekinthető. Beleillik abba a sorba, amelynek első részeként tavaly a kamenyec-podolszkiji deportálás 70. évfordulójára állítottak emléktáblát, s amit a tervek szerint idén továbbiakkal gyarapítanak majd.

 

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadítása

A Holokauszt Emlékközpont minden évben megemlékezik az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor 1944. január 27-ei felszabadításáról, amelynek évfordulója egyúttal az ENSZ nemzetközi  holokauszt-emléknapja is. Idén ez alkalomból az Élet Menete Alapítvány szolgál partnerül. Az emlékközpont épülete előtt felállított korabeli marhavagonban ugyanis január 27-én 11 órától lesz látható az a – középiskolások számára készített – utazó tárlat, amely rövid áttekintést nyújt a hazai zsidóságot ért tragédiáról. Különös tekintettel az 1944. év tavaszán és nyarán meginduló vidéki gettósításra és deportálásra, amelynek folyományaként 437 000 személyt marhavagonokban az auschwitz-birkenaui lágerkomplexumba hurcoltak, és ott többségüket megölték. A vagon és a tablókiállítás február 26-ig Budapesten lesz látható, majd megkezdi vándorútját a Kárpát-medence iskoláiban.

 

Holokauszt Emlékközpont

1094 Budapest, Páva u. 39.
Nyitva tartás: kedd–vasárnap, 10–18 óra
www.hdke.hu

Fotók: Vágújhelyi Péter

Nézelődünk vagy szembenézünk?

Körkérdés a múzeumok emlékezetpolitikai gyakorlatáról

Társadalmi emlékezet, emlékhely, emlékezettörténet, emlékezetpolitikai konszenzus. Fogalmak, amelyek hol felbukkannak a hazai múzeumi gyakorlatban, hol szóba sem kerülnek. Feladatuk-e a múzeumoknak,...

2011. június 06. Berényi Marianna

Tervek, vágyak, gondolatok - diskurzusban

Dél-Dunántúl zsidó kultúráját bemutató regionális kutatóközpont és emlékhely

Az intézményalapítás nem könnyű játszma. Lehet, soha nem volt az. Különösen, ha olyan kulturális intézményekről van szó, amelyek regionális szerepet töltenek be, és - vallási és/vagy etnikus - kisebbséghez...

2011. június 06. Frazon Zsófia

A nagyváradi piactér most a Páva utcában

Egy festmény Tibor Ernőtől

Egy kép a Holokauszt Emlékközpont „Éhe a Szépnek...” – nagyváradi művészsorsok a két világháború között című képzőművészeti kiállításáról…

2011. április 04. Basics Beatrix
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...