©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Szóra bírt csontjaink

A Magyar Természettudományi Múzeum mától látható kiállításán választ kaphatunk kérdéseinkre: Milyenek voltak elődeink és mivel foglalkoztak? Hogyan éltek? Hasonló betegségekkel küszködtek, mint mi, vagy másféle nyavalyák gyötörték őket?

A kérdések sorát folytathatjuk még: vajon mit tudhat meg az antropológus egy temetőfeltárásból, egy röntgenképből vagy egy koponya alapján elkészített arcrekonstrukcióból? Milyen eredmények születhetnek a vizsgálatokból, amelyek a ma emberére is hatással vannak?

A Szóra bírt csontjaink kiállításban a történelemben kalandozunk. A Magyarország területén élt elődeink arcvonásait, betegségeit, jó és rossz szokásait, biológiai jellemzőit vesszük nagyító alá. Ön meg tudná becsülni egy medencecsontból a valaha élt embertársunk nemét és korát? Próbálja ki! A kiállításban dr. Csont segítségével az embertani kutatásokban is részt vehet.
Ha a csontok nem szólalnak is meg, a régészeti ásatások hiteles leletei az embertan művelői, az antropológus szakemberek munkája révén mégis szóra bírhatók. A történeti embertani kutatások eredményeként képet alkothatunk azokról az emberekről, akiknek csontvázai ránk maradtak,
s akiknek az életét, kultúráját a régészet kutatja.

A kivételes utazásban a régészeti feltárások, ásatások során napvilágra került, a múzeum antropológiai gyűjteményében őrzött leletanyag, másolatok, arcrekonstrukciók, in situ (eredeti környezetében rekonstruált) bemutatott sírfeltárások kísérnek bennünket. Azt is megtudhatjuk,  mi történik a begyűjtött csontmaradványokkal, milyen eszközöket, módszereket használnak a kutatók, hogy megbecsüljék egy lelet korát, nemét, magasságát, betegségeit, következtessenek életmódjukra. Első lépés egy in situ sírt mutat be, majd a becsomagolt csontok virtuális mosás, szárítás után egy preparátorműhely asztalára kerülnek. Mielőtt a gyűjteménybe kerülnének, a csontokat nyilvántartásba veszik, ezt szemlélteti egy leltárkönyv, amelybe a látogató is bele lapozhat. A következő lépések: a restaurálás, preparálás, tudományos feldolgozás.

A biológiai rekonstrukció segítségével újrateremthetjük a régen élt emberek életét. Következtethetünk az életmód és a táplálkozás több részletére.  A csontvázak mérésével, statisztikai elemzésével különbséget tehetünk a régen élt emberek csoportjai között, történeti következtetéseket vonhatunk le vándorlásaik irányára, az emberi közösségek kialakulására. Igazolni tudunk az egy-egy népcsoportra vagy kultúrára vonatkozó elméletet, és a velünk együttműködésben dolgozó régészeknek és nyelvészeknek új megközelítési módokat kínálhatunk egy-egy probléma megoldására.

„Agyafúrt” eleink

Honfoglaló őseink mesterien űzték a koponyalékelés, az ún. trepanáció tudományát a traumás sérülések ápolására. Az eljárás során a koponyatető  sebészi kiigazításával távolították el a sérülés során keletkezett csonttörmeléket . A beavatkozást a beteg sokszor túlélte, ezt mutatják az újra növekedésnek indult csontszélek. A gyakorlott sebészek jó higiénés körülmények között, csekély szöveti roncsolódást előidézve végezték műtétjeiket. Az Embertani tárban őrzött, e korból származó koponyákon azonban a jelképes vagy szimbolikus koponyalékelés nyomait is megfigyelhetjük. Ilyenkor a koponyatető külső rétegének különböző méretű és alakú darabkáját távolították csak el, ezzel megkönnyítve az égiekkel való kapcsolatteremtést. „Agyafúrt” szavunk vélhetően innen származik.

Bujakór, TBC, nyitott gerinc, tyúkmellűség, fogszuvasodás, fogínysorvadás

Némely szó csak a régmúltból, vagy a történelem- és biológiaórákról ismert. Ezek a betegségek is eredményezhetnek olyan csontelváltozásokat, amelyeket az antropológusok vizsgálnak. A leletek épségét nem károsító, úgynevezett non-invazív technikai eszközök – a hagyományos röntgen, a komputer tomográfia (CT) és az endoszkópos vizsgálatok – segítségével beleláthatunk a múltban élt emberek testébe, és szabad szemmel nem észlelhető csontbetegségeket is kimutathatunk. Lehetőség nyílik, hogy az embertani leletekből a több ezer évvel ezelőtti kórokozók genetikai anyagát vagy fehérjemaradványait kivonjuk. Ezzel nemcsak arra adhatunk választ, hogy sok ezer évvel ezelőtt volt-e tuberkulózis, lepra vagy éppen szifilisz, hanem a kórokozót is ki lehet mutatni.

CELEBEK A KÖZÉPKORBÓL…..

Néha eltűnődünk egy-egy koponya láttán: milyen lehetett az egykor eleven emberi arc? Különös érzés belegondolni, hogy a csontváz egykori tulajdonosa valaha mozgott, falatozott, szeretett. A tudomány segítségével ma már bármely ép koponyára visszavarázsolható az „eredeti” arc.

Az arcrekonstrukció első lépéseként gipszmásolat készül a koponyáról. Erre épül vissza a talajban elenyészett lágyszövet. Az arc húsos részét meghatározó helyekre (a koponya 45 pontjára) a lágyrészek vastagságát jelölő töviseket rögzít a szakember. Minél érdesebb, fejlettebb a csont izomtapadási felszíne, annál vastagabbak a rajta eredő, illetve tapadó izmok. A szemzugokat, a szájszögletet, a száj záródási vonalát és a szájat formáló mimikai izmok eredési helyét hosszú tűkkel jelölik meg. A befejező szakasz az izmok beborítása „bőrrel” és az arc formáinak harmonizálása. A haj, a szakáll, a bajusz és a szemöldök rekonstrukciója a történeti kor és a népcsoport divatjának, szokásainak megfelelően készül.
Az arcrekonstrukció-készítés fázisait egy híres hominida-lelet, az Australopithecus africanus (egyik híres lelete, közismert nevén „Lucy”) koponyáján mutatjuk be.

A kiállításban láthatók a különböző történeti korokból (népvándorláskor, avar-, honfoglalás- és Árpád-kor, újkor) származó koponyák alapján elődeinkről készített arcrekonstrukciók, amelyek megelevenítik különböző történelmi személyiségek – köztük királyok, illetve a királyi családhoz tartozó előkelők – arcát. Többek között Szent László (1046–1095), III. Béla (1148-1196) és felesége Châtillon Anna (1154–1184), Janus Pannonius (1434–1472), Rotterdami Erasmus (1466–1536) és Dobó István (1502–1572) arcát is megláthatják a látogatók.