Néprajzi Misszió 1896

KIÁLLÍTÁS

Fényképek a katolikus misszionáriusok gyűjteményéből.

Magyar Múzeumok Online 2016-05-05 08:37
Cikk küldése e-mail:

A Néprajzi Múzeum 88 fényképből álló vándorkiállítása május 5-től új helyszínen látható. A kiállított tárgyak és fényképek egy kispesti plébános felhívására érkeztek 1896-ban. Újdonság a mostani kiállításban, hogy kiegészül a házigazdák saját missziós anyagainak válogatásával. A kiállítást a Párbeszéd Háza és a Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár rendezi meg.

 

 

Ribényi Antal növekvő számú híveinek új templomot szeretett volna építtetni az ezredéves évfordulóra, ehhez azonban az egyházi és állami költségvetés kevésnek bizonyult. A hiányzó összeget magának kellett előteremtenie. 1895-ben keresztény paptársaihoz, távoli országokban tevékenykedő misszionáriusokhoz fordult segítségért: fényképeket és tárgyakat kért kiállítás céljára, hogy az ebből befolyó összeggel templomépítő céljait megvalósíthassa.

Több mint 6000 tárgy és 600 fotográfia érkezett, s az egzotikus tárgyakból összeállított reprezentatív seregszemlét a millennium idején láthatta a hazai közönség a Nemzeti Múzeum épületében. „Az ezredévi ünnep s vele kapcsolatos nemzeti kiállítás számos ritka és különleges látványossággal ajándékozta meg fővárosunkat. Ezek közt tanulságos voltával, tudományos becsével kiválik a Néprajzi misszió-kiállítás" – tájékoztatta olvasóit a Vasárnapi Újság 1896-ban.

A kollekció egészét 1897-ben a Néprajzi Múzeum, korabeli megnevezés szerint a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya vásárolta meg, a tervezett templom így elkészülhetett.

A korabeli kiállításon a fényképek csak „mellékszereplőként" jelentek meg a tárgyak mellett, és csak az 1990-es években kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába. Ekkor készült az anyagból katalógus és a 88 fényképből álló vándorkiállítás. A kiállítás először 1999-ben, Varsóban volt látható, később Bécsben, Prágában, Kassán és Szabadkán tekinthették meg a látogatók.  A kiállítást rendezte: dr. Fogarasi Klára.

 

A kiállítás 2016. május 5. – 2016. június 8. között tekinthető meg a Párbeszéd Házában (1055 Budapest, Horánszky u. 20.).

(s)

Hősnő a kannibálok között

MISSZIÓ

Molnár Mária misszionáriusnő pitiluni életét idézi fel az a hagyaték, amelyet a Sárospataki Református Kollégium Múzeuma őriz.

2014. január 01. Szathmáry-Király Ágnes

Múzeum a pokol tornácán

MUSEO DE FAVELA

Bádogviskók, nyomornegyed, Rio de Janeiro, azaz a favelák világa. Mindez két magyar muzeológus szemével.

2013. december 12. M. Aczél Eszter Krisztina - Sári Zsolt

Sokszínűség akcióban

TÁRSADALMI LABOR

Dübörög a Divercity projekt a Néprajzi Múzeum és az Artemisszió Alapítvány együttműködésében.

2015. október 10. Foster Hannah
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...