©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Magyar Animáció 100

A Magyar Animáció 100 című kiállítást megnézve, végig gondolva mindenkiben felértékelődnek a televízióban látott alkotások. A filmkészítésnek ez az ága is olyan mesterség, ahol érdemes belesni a kulisszák mögé.

„Hogy kicsoda Pom Pom? Nem ismeritek?” Választ sem várva skandálta mindenki a nyolcvanas és a kilencvenes években, mint valami szlogent Dargay Attila és Sajdik Ferenc meséjének főcímét.

Egyértelmű lett volna az igen felet. Ma ugyanezt a kérdést csodálkozó hangsúllyal tesszük fel, miközben nosztalgikus hangulatban átkapcsolunk a közszolgálati gyerekcsatornára, hogy megmutassuk gyermekeinknek a magyar animáció fénykorát: Ludas Matyit, Hugót, a kis vízilovat, a Mézga családot, Mekk Eleket. Bizony, szinte végtelenségig lehet sorolni az 1968 után született rajzfilmek címeit. Miután az animációs filmgyártás megnyerte magának a Televízió támogatását, a Pannonia Filmstúdió „ontotta” a népszerű karaktereket: Gusztávot, Vukot, Grabovszkit, Ludas Matyit, a Nagy Ho-ho-ho-horgászt. 1973 és 1989 között huszonhárom egész estés animációs film készült. A csúcsra járatás pedig 1978 és 1979 volt, amikor is 18 órányi film készült, több mint a rendszerváltozás óta összesen. Nem véletlen, hogy a Pannónia Filmstúdiót a világ öt legjelentősebb rajzfilmműhelye között tartották számon a hetvenes évek derekán.

Ha csak ennek a rövid időszaknak a „termésszámaival” szembesülünk, akkor is érthető, hogy komoly vállalkozás volt a Magyar Művészeti Akadémia részéről, amikor másfél évvel ezelőtt a Pesti Vigadó termeiben elkészítette a Magyar Animáció 100 című kiállítást a hazai rajzfilmgyártás centenáriumára. „Ez csak a jéghegy csúcsa” – fogalmazott a bemutatott anyagról egy interjúban Orosz Anna Ida kurátor. A tárlat most Miskolcon látható (szeptember végéig), a Herman Ottó Múzeum galériájában (Rákóczi-ház). A bemutatott anyag az első amatőr trükkfilmkísérletektől a videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető kortárs animációs kisfilmekig mutatja be a magyar animáció sokféle és változatos történetnek legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló alkotókat. A téma vidéki bemutatását helyszűke miatt karcsúbbra vették a kiállításrendezők, de a válogatás így is jól alátámasztja a rajzfilmes szakmának azt a koránt sem nagyképű kijelentését, miszerint a magyar filmgyártás legszínesebb ága az animáció. A mérce persze a műfaji, technikai változatosság.

Érdemes a 3D szemüveg mögül kitekinteni, és bevinni a miskolci Herman Ottó Múzeumba a gyerekeket. A tárlat képes, szöveges tablói vezetik végig őket az animáció elmúlt száz évén, meglepetést okozva, hogy rajzfilm még készült kézzel festve, filmre, gyurmából, papírból, homokkal „varázsolva”; illetve, hogy nem számítógép, hanem különleges fotókamera több ezer kattintása adta az alapot. A kiállítás információs táblái magyarázatot adnak a technikai fejlődés mellett a műfaji változatosságra, bemutatják a nagyobb alkotókat és alkotásokat. Ők ugyan kevésbé lettek „sztárok”, mint játékfilmes kollégáik, de azért ismerősen cseng a névsor, amikor olvasni kezdi az ember: Macskássy Gyula, Dargay Attila, Nepp József, Foky Ottó, Ternovszky Béla, Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz és a kezdetekről Kató-Kiszly István nevét.

A tárlaton a kép és szöveg kísérői az eredeti tárgyak, amelyek az alkotói technikákat mutatják be. Látható a rajzolt filmtrükk őse, a 200 éves optikai játék: a zoetrope csodadobja. Mellette – a kezdetekről mesélő teremben – a Kiskakas figurája mutat rá a leglátványosabb, legnagyobb apparátust igénylő és legköltségesebb cell animáció készítésének, működésének lényegére. Amikor a celluloidra készített technológia kerül előtérbe, nem véletlen, hogy a kurátorok Macskássy Gyula „szárnyas Robin Hoodjának” karakterét választották a demonstrációhoz. Története van. Az első színes magyar rajzfilm készítésekor a felvétel előtt pattogott le a festék a cell-lapokról, amelyeket korábban egyenként festettek ki kézzel. A gyártási folyamat annyira költséges volt, hogy – Gerő Ernő cinikus megjegyzése szerint – 4-5 Disney filmet is megvásárolhattak volna a Kiskakasra fordított összegből. Néhány évtizeddel később Rófusz Ferenc A légy című kisfilmje is bebizonyította, hogy nem volt felesleges a magyar animációba vetett hit és a ráfordított pénz. 1981-ben Oscart hozott a magyar filmgyártásnak. Valamint ma is ámulatot tükröző szempárokat.

A tanárnők egyöntetűen Frakkra adták le szavazatukat a magyar animáció TOP-listáján. A szögletesen mozgó szellemes sorozat szereplői kiterítve fekszenek a kiállítás vitrinjében kézre, törzsre, fejre szedve. Pontosabban sok fejre, sok kézre, sok lábra. A tanárok és diákok meglepetésére. A papírkivágásos technika egyszerűsége, majd az így készült alkotás bája teszi még szerethetőbbé a sorozatot. A múzeumban megszerzett mögöttes tudás pedig oda vezethet, hogy a gyerek ülteti le a szülőket Frakk meséje elé. Nem nosztalgiából, hanem hogy elmesélje, milyen trükkel mozgatják a szereplőket.

Bár ósdinak tűnik a 3D-hez képest, mégis, az alkotóknak is érdemes visszanyúlni a múltba. Például kezdetben a South Park is papírkivágásos technikával készült, így vált ismertté világszerte, és többen szívesebben emlékeznek még a darabosan mozgó fiúkra, mint a későbbi, számítógépes animációval készülő részekben a kivitelezésben közhelyessé váló figurákra. Az animáció technikaorientált művészet. Ahogy most, úgy az elmúlt száz évben is az innovatív szemlélet vitte előre. Művészetként azonban vissza-visszanyúlik a múlthoz, vagy éppen az egyszerűségben rejlő széphez, bájhoz. Kreatív gondolkodás, a mesélés kompetenciája nélkül azonban nincs siker. Gusztáv története is a haladó animációs technológia és társadalomkritikus szatíra műfajának szülötte. Ennek ötvözete tette feledhetetlenné karakterét, ahogy ma az Oscar-jelölt Maestro, az Annecy-fődíjas Nyócker! szereplőit is.

A Magyar Animáció 100 című kiállítást megnézve, végig gondolva mindenkiben felértékelődnek a televízióban látott alkotások. A filmkészítésnek ez az ága is olyan mesterség, ahol érdemes belesni a kulisszák mögé. Empirikus megtapasztalásért pedig érdemes benyitni a miskolci múzeum ajtaján, hadd pörögjön az a zoetrop.