©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Mutató nélkül. B. A. úr X-ben

Gróf Ferenc kiállítása a Kiscelli Múzeum Templomterében.

A kiállítás fókuszában egy több mint 50 éve raktárban rejtőző hatalmas festmény és egy először több mint ötven éve megjelent könyv áll – keletkezésük az 1956-os forradalmat követő évekhez kötődik. A két alkotó, a korszak közismert festője, Bernáth Aurél, és egyik legolvasottabb írója, Déry Tibor – sorsuk szorosan összefonódott a 20. század magyar történelmével. Életük sok tekintetben párhuzamos: mindketten nagypolgári családi háttérrel rendelkeztek, mindkettőjüket megérintette Kassák aktivizmusa, a háború után az új rendszerben először fontos pozíciókba kerültek, majd kiemelt-kiemelkedő alkotóként a hatalom vonzását és taszítását egyaránt megtapasztalták. Barátságuk a húszas évekre nyúlik vissza, s az ötvenes évek elejének vitái idején sem szakad meg. 1956 augusztusában még együtt vendégeskednek közös barátjuknál, a filozófus Szilasi Vilmosnál, a svájci Brissagóban, néhány hónappal később azonban sorsuk élesen kettéválik. Műveikben is tükröződő élethelyzetük talán sohasem mutat nagyobb távolságot, mint 1958-ban: Déry ekkor a forradalmi cselekményekért elítélve a börtönkórházban, ölébe tett füzetbe írja a G. A. úr X-ben című disztópikus regényét – a szerző eredeti szándéka szerint a mű címe Óra mutatók nélkül lett volna –, és reménye sincs arra, hogy műve valamikor megjelenjen Magyarországon. Bernáth pedig a brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának falára készít hatalmas, reprezentatív, Budapestet ábrázoló képet. Egyikük a bezártságot örökíti meg, a másik a szabad világnak festi a kádári Magyarország pannóját. Az egyik műben a por, a romhalmaz és az elviselhetetlen idő jelenik meg, a másikat alkotója úgy tervezte, hogy a brüsszeli kék eget tükrözze. Déry regényét 1964-ben kiadják, Bernáth festménye raktárba kerül; a két művész barátsága töretlen marad.

A két mű párhuzamaira és ellentmondásaira a Kiscelli Múzeum templomterében most egy kortárs művész világít rá. Gróf Ferenc az elmúlt évtizedben a Société Réaliste csoport tagjaként nyelvi és tipográfiai elemekből, statisztikákból, kartográfiai jelekből hozott létre különös eszközrendszert a társadalmi folyamatok vizsgálatára, a múlt és a jelen összefüggéseinek felmutatására. A csoport felbomlását követően a látásmód és a szemlélet megmarad, az elemzés középpontjában azonban egy-egy korábban létrejött mű, illetve a magyar képzőművészet és irodalom történetének metszete áll. A képzőművészet mindig is élt a korábban létrehozott alkotások újrafeldolgozásának eszközével; a 20. század közepén alakult ki az „eltérítés” (détournement) fogalma, a század végén ebben a vonatkozásban újdonságot jelentett a művészi kisajátítás (appropriáció) és beavatkozás (intervenció) stratégiája. Gróf Ferenc a múzeumi gyűjteményből és az irodalomtörténetből emel ki egy-egy elemet, hogy azokat rá jellemző látásmóddal és eszközrendszerrel értelmezze újra. A Bernáth-pannó az 1958-as világkiállítás óta először kerül nyilvánosság elé, a G. A. úr X-ben – amely néhány éve jelent meg újra utoljára – sorait az elmúlt évtizedekben alig idézték. Gróf installációiban a két mű jelentésrétegeit egymásra helyezve láttatja és olvastatja újra a múltat. A G. A. úr X-ben szövegei a kiállítótérben szubjektív válogatásban, Bernáth Aurél festményének egyes elemei pedig az eredeti logikát felülíró algoritmus szerint rendezve jelennek meg.

REKONSTRUKCIÓ: A kiállítás részeként december 14-én a Bernáth-kép „rekonstrukciójára”, a képelemek eredeti rendjének helyreállítására is sor kerül. A kiállítás utolsó két hetében így a látogatók az egykor a brüsszeli pavilon falán bemutatott Budapest-pannót is megtekinthetik. A tárlathoz kapcsolódóan a korszakról, a művekről és a művészi beavatkozásról szóló kiadvány jelenik meg, amelyet szintén ezen a napon mutat be a Kiscelli Múzeum.

 

GRÓF FERENC

2001-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán, majd Párizsba költözött, ahol azóta is él és dolgozik. 1998 és 2001 között a Vákuum TV tagjaként tevékenykedett, több csoportos kiállítás résztvevője volt. Első önálló kiállítása a budapesti Stúdió Galériában Franz-Joseph-Land címen került megrendezésre 2002-ben. A L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent Tour de Paris című könyvében (2005) összegezte az első párizsi évek munkáját. 2004-től 2014-ig a Société Réaliste duó alapító tagjaként dolgozott. A Société Réaliste több nemzetközi kiállításon és biennálén vett részt. A csoport tagjai 2008–2009 folyamán a maastrichti Jan van Eyck Academie kutatói ösztöndíjasai voltak. A párizsi Jeu de Paume, a budapesti Ludwig Múzeum ­– Kortárs Művészeti Múzeum és a bukaresti MNAC tereiben bemutatott empire, state, building című kiállítássorozat (2011–2012) összegezte tevékenységüket. 2012 óta Gróf a bourges-i ENSA művésztanára. A művészcsoport feloszlása óta eltelt két évben folytatta a Société Réaliste kereteiben megkezdett munkát, hazai és nemzetközi csoportos kiállítások sora után a Kiscelli Múzeum templomterében lesz látható az első nagyszabású egyéni projektje.

 

EXPO BRÜSSZEL 1958

A második világháború utáni első világkiállítás megszervezésére a Sztálin halálát követő enyhülés, a szovjet külpolitika új irányvonalának kirajzolódása adott lehetőséget. Noha az 1956-os magyar forradalom leverése és a szuezi válság átmenetileg árnyékot vetett a békésnek ígérkező világtárlat megrendezésére, végül összesen 46 ország – köztük mindkét szembenálló nagyhatalom – vállalta a szereplést. A brüsszeli világkiállítás középpontjába az emberiség haladását, s az utolsó fél évszázad alkotásait állította, ennek szellemében az expo a technikai fejlődés és a modernizmus nagyszabású bemutatója lett.

1956 után a nyugati államok a Kádár-kormány hatalmának jogszerűségét kétségbe vonták, s Magyarországra szovjet bábállamként tekintettek. A legitimációjáért küzdő rezsim hamar felismerte a világkiállításban rejlő lehetőséget: Magyarországot a sikeres szereplés elfogadottabbá teheti a nyugati közvélemény szemében. Ezért a kormányzat a gazdasági krízishelyzet ellenére már 1957 januárjában döntést hozott arról, hogy Magyarországnak jelen kell lennie a világkiállításon.

1957 tavaszán Boldizsár Iván írót bízták meg a magyar pavilon forgatókönyvének elkészítésével. Boldizsár koncepciója nem élt a direkt politikai propaganda eszközeivel, ezzel mintegy a korai Kádár-korszak törekvését, a sztálinista Rákosi-rendszertől való elhatárolódás programját kívánta kifejezni és közölni a világgal. Az 1957 nyarára elkészült forgatókönyvben az államszocializmus közvetlen népszerűsítése helyett Boldizsár a Mit ad egy kis nép a nagyvilágnak? kérdése köré építette az alapkoncepciót, s a könnyed, személyes hangvétel mellett tette le voksát. Az egyes elemek lényegében mind azt szolgálták, hogy a látogató Magyarországot, annak népét mint a modernitás vívmányaiban részesülő, sőt azt előrevivő nemzetként lássa. Noha a forgatókönyv számos részletében módosult a későbbiekben, az alapelvekben mindvégig követték Boldizsár koncepcióját.

Amikor Boldizsár Iván elkészítette forgatókönyvét, rendelkezésére állhatott a tervezéssel megbízott építész, Gádoros Lajos diszpozíciós rajza. Gádoros már 1956 tavaszán részt vett a magyar pavilon munkálatainak előkészületeiben, s 1957 márciusában ő kapta a megbízást a tervezési és kivitelezés-irányítási munkák elvégzésére.

A pavilon építészeti kialakítását nagyban befolyásolta, hogy Magyarország a Szovjetunió és az Egyesült Államok pavilonjai között elhelyezkedő háromszögletű telek hátsó frontján kapott helyet. Ebből következett, hogy a monumentális megformálásról le kellett mondani; a nagyhatalmak pavilonjaival nem lehetett rivalizálni, a telek formájából, a fák kivágásának tilalmából pedig kisebb pavilonok összefűzött rendszere következett. A kialakítást befolyásolta, hogy a fejlődő, ígéretes jövő előtt álló magyar alumíniumipar bemutatása a koncepció fontos eleme volt. A költségek részleges megtérülésének reményében a pavilon jelentős hányadában vendéglátóipari egységeket kellett elhelyezni, s ez szintén meghatározta az épület alapelrendezését.

A négyzetes alaprajzú, minden oldalon gyémántmetszésű alumíniummal burkolt homlokzatú fogadócsarnok külsejével megfelelt a fejlődő alumíniumipar bemutatására vonatkozó hivatalos igényeknek, a kubusos forma, a plasztikus borítás pedig mintegy megelőlegezte a 60-as évek modern építészetét és épületplasztikai elképzeléseit. A fogadócsarnokot és a kulturális pavilont összekötő függönyhomlokzatú szakasz, az acélszerkezettel, felső világítással tervezett képzőművészeti kiállítótér olyan modern építészeti nyelvet használt, amely évekkel később vált csak elfogadottá Magyarországon. A koalíciós évek egyik modern építészeti főművét (MÉMOSZ székház, 1947–1950, Perényi Imrével, Preisich Gáborral és Szrogh Györggyel) megalkotó Gádoros Lajos néhány év szocreál kitérő után könnyedén tudott visszanyúlni saját modernista gyökereihez.

A képzőművészeti program az építészetihez hasonlóan olyan modernizmust képviselt, amely a világ felé erősítette a modern Magyarországról közvetíteni szándékozott képet, itthon azonban még vitákat generált. Kerényi Jenőnek és Somogyi Józsefnek az előcsarnokban íves falra erősített táncolókat ábrázoló szoborkompozíciója és Kádár György belsőben elhelyezett alumíniumpannója a zsűrijegyzőkönyvek szerint vegyes fogadtatásra talált. A hazai szakértők a realizmus meglétét hiányolták a művekből, kritizálták a torzításokat és számon kérték az „erőltetett modernségkeresést”. Idő hiányában azonban már nem volt mód a kompozíciók korrigálására, s azzal, hogy a munkákat dekorációnak, vagyis nem autonóm műalkotásnak minősítették, lehetővé vált a kihelyezésük. Domanovszky Endre mezei munkákat ábrázoló pannóját és Bernáth Aurél művét nem érte kritika a zsűri részéről.

Bernáth Aurél pannójának megrendeléséhez többféle megfontolás vezethetett. A pavilon a világkiállítás területének szélére esett, s teljes hátsó frontja egy nagy forgalmú főút felé nézett. A csupasz fal kényszerhelyzetből következett, de erényt lehetett kovácsolni belőle, hiszen hatalmas reklámfelületként is értelmezhető volt. A Budapest-téma választása sem volt véletlen. Boldizsár Iván forgatókönyvében Budapesthez a nagy múltú épületekkel rendelkező modern főváros és a könnyed életstílus gondolatát társította, ami így emblematikusan magába foglalta a világkiállítási pavilon következetesen végigvitt koncepcióját. Ez az üzenet került tehát a hátsó front falára, erős vizuális jelként. Bernáth Aurél megbízása nemcsak művészi kvalitása és ismertsége miatt tűnt logikus választásnak: a művész épp 1957-ben készített egy Budapestet ábrázoló freskótervet az oroszlányi filmszínház számára. A 72 négyzetméteres brüsszeli alumíniumfestményén egyszerre nyúlt vissza a 19. századi városlátképek hagyományához és saját modernista gyökereihez: az 1922-es Graphik-mappa formanyelvéhez. A pavilon építészéhez hasonlóan a továbblépés lehetőségét ő is saját modern formakísérletei újrafelfedezésében láthatta. A korábbi modernista hagyományokhoz való visszakapcsolódás jellemezte a képzőművészeti kiállítási programot is, amely Derkovits Gyula, Egry József és Csontváry Kosztka Tivadar műveinek bemutatásával a nemrég még elítélt, formalizmusnak titulált modernizmus mellett foglalt állást.

A Magyarország, egy kis nép a világ előtt programja (La Hongrie, un petit peuple devant le monde) és szlogenje kiválóan működött. A pavilon sikert hozott Magyarországnak, s hozzájárult annak elfedéséhez, ami az országban ezalatt történt: miközben Budapesten koncepciós perek zajlottak és 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Brüsszelben a világkiállítás látogatói a magyar nép szellemi és anyagi gazdagságának megismerésében és a hortobágyi húsos palacsinta elfogyasztásában merülhettek el.

 

MUTATÓ NÉLKÜL

B. A. ÚR X-BEN

GRÓF FERENC KIÁLLÍTÁSA

Kiscelli Múzeum, Templomtér

Kurátor: Mélyi József

A kiállítás megtekinthető: 2016. október 29-től december 31-ig.

 

A KIÁLLÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

Október 28. 18.00

Megnyitó

Október 30. (vasárnap) 15.00

Gróf  Ferenc tárlatvezetése

 

November 5. (szombat) 15.00

Mélyi József kurátori tárlatvezetése

November 19. (szombat)

10.30-tól családi nap

11-kor és 15 órakor tárlatvezetés

November 26. (szombat) 15.00

Tárlatvezetés

December 3. (szombat) 15.00

Mélyi József kurátori vezetése

December 11. (vasárnap) 15.00

Tárlatvezetés

 

December 14. (szerda) 17.00

REKONSTRUKCIÓ

Könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, rekonstrukció

A kiállításhoz kapcsolódóan megjelentetett tanulmánykötet bemutatója és ehhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés. A könyvbemutató alkalmából a Bernáth-kép „rekonstrukciójára”, a képelemek eredeti rendjének helyreállítására is sor kerül, így a látogatók az egykor a magyar pavilon falán bemutatott Budapest-pannót is megtekinthetik.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.