Egy gazdagon illusztrált, a kecskeméti főtér történelmi épületeit bemutató könyvsorozat indult 2015-ben a Kecskeméti Lapok Kft. (Magyar Múzsa Könyvek) gondozásában, Dr. Lovas Dániel szerkesztésében. A Cifrapalotát követően a második kötet Magyarország egyik legjelentősebb – napjainkban már mint Tudomány és Technika Házaként működő – zsinagógáját mutatja be. A 104 oldalas, magyar és angol nyelvű kiadványt 135 archív és jelen állapotot tükröző fotó, tervrajz, képeslap, metszet teszi teljessé, továbbá részletes bibliográfia a kutatók számára. A könyv előszavát Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, és Professzor Dr. Grósz Andor, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke jegyzi.
A kötet első öt fejezetét, a helytörténeti és művészettörténeti részeket, az épület-monográfiát ifj. Gyergyádesz László művészettörténész írta, aki a sorozat szerkezetét követve először képletesen elhelyezte az épületet az alföldi város főterén (A vallási türelem soktornyú városa): „Itt említhetjük meg a szintén a város különlegességei közé tartozó vallási türelem sok évszázados és folyamatos jelenlétét. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy a 19. századra az összes felekezet temploma felépül a főtérhez kötődően, ami egyedülálló jelenség Európában.” Ezután a kecskeméti zsidóság történetéről olvashatunk (A „mózes vallásúak” Kecskeméten 1849-ig), s benne többek között, a tilalmak ellenére 1817–1818-ban felépült első zsinagógájukról. Ezután a következő fejezet (Felépül a nagyzsinagóga) részletesen tárgyalja a kecskeméti nagyzsinagóga 19. századi építéstörténetét ifj. Zitterbarth János korabeli tervei kíséretében, s az ikonográfiai-ikonológiai kérdéseket. „A 27x38,9 m alapterületű épület az ún. »zsidó templomok« (egyes nagyobb példáknál »zsidó székesegyházak«) egyik kiemelkedő, s különböző mértékben és irányban ugyan, de típusalkotó példája a pesti Dohány utcai zsinagógával egyetemben. (...) ...jól láthatóan igen hangsúlyos toronykiképzést kapott. Ezt a jelenséget, s ennek nehezen tagadható »okát« már a kortársak is észrevették, amikor például a két főhomlokzatot – a római katolikus Nagytemplomét és a kecskeméti zsinagógáét – egy képeslapon szerepeltették.« (...) A kecskeméti zsinagóga tehát egyértelműen a zsidók emancipációs időszakának (...) egyik korai, s igen hatásosra sikeredett építészeti példája volt.” A zsinagóga egykori monumentális, keleties díszítésű belső terét is itt mutatja be a szerző, természetesen idősebb szemtanúk leírásai és a hetvenes évek eleji átalakítás idején készült belső felvételek segítségével. Ledőlt a zsidótemplom tornya címmel a zsinagóga városképi szerepe mellett, elsősorban az 1911-es nagy kecskeméti földrengés épületre gyakorolt hatását tárgyalja a következő fejezet. Ennek következményeként került sor 1913–1914-ben, Baumhorn Lipót tervei alapján, a zsinagóga helyreállítása, illetve részbeni újjáépítése. „Ennek eredményeképpen létrejött leginkább látványos változás az volt, hogy a korábbi hagyma- helyett a lótuszbimbó alakú kupola került a nyolcszögű torony tetejére…” Végül, az utolsó épülettörténeti fejezet a II. világháború szörnyű hatásait, az elhagyatottá vált zsinagóga 1966-os város általi megvételét a helyi izraelita hitközségtől, majd az 1970–1974 közötti, új funkciónak megfelelően átalakítását mutatja be tényszerűen.
Külön rangot ad a már tematikájában is hiánypótló kötetnek, hogy a zsinagóga mai képének kialakításában résztvevő két kiemelkedő magyar alkotó, négy évtized elteltével feltárja számunkra egykori gondolatait, törekvéseit, a hetvenes években lezajlott művészi munka dokumentatív, szakmai és egyben lelki hátterét. Kerényi József építész így külön fejezetben (Tudomány és Technika Háza) ír a hazánkban zsinagóga esetében elsőként alkalmazott megoldásról (a külső architektura megőrzése mellett csupán a belső hozzáigazítása az új feladatokhoz): „A tervezés sajátossága volt, hogy az egyterű belső térbe (a karzatok faszerkezetű részei elkorhadtak) kellett beépíteni az új épületszerkezetet, a meglévő épületbe az új »belső« épületet, egymástól függetlenül, de harmonikus összhangban. A műemlék jellegű épület homlokzat- és tömegformálását megőriztük, az új belső terek tervezésénél az eredeti téralakítás szépsége inspirálta a lehető legtöbb eredeti részletképzés, térforma felhasználását biztosító megoldás keresését.” Szintén forrás értékű Melocco Miklós szobrászművész írása a Michelangelo Galéria 1975/1976-os kialakításáról, megmentéséről, a szobrok Kecskemétre kerülésének kalandos történetéről, s helyben való restaurálásáról: „A »Potátor Brigád«, a kecskemétiek és én letisztítottuk a koszos szobrokat, kijavítottuk a roncsolásokat, gipszet gipsszel és viasszal bedörzsöltük, tisztíthatóvá és kevésbé koszolódóvá, szürkülővé, foltosodóvá tettük. Majdnem minden Michelangelo-szobor Kecskeméten van, a Dávidnak csak a feje, az eredeti 5 méternél nagyobb, vagy emiatt, vagy a háború miatt nem volt meg a múzeumban.” A Michelangelo Buonarroti szobrairól készült tizenöt hiteles gipszöntvénymásolatot ezután egy külön fejezetben, amely egy rövid tárlatvezető és egy műkatalógus egyben, ifj. Gyergyádesz László egyenként ismerteti a galériát megtekinteni szándékozóknak.
A könyvsorozat céljainak megfelelően a könyv utolsó oldalai az épület napjainkban betöltött funkcióját mutatja be szövegben és képeken Szabics István, a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesületének igazgatójának tolmácsolásában.
