Lehet-e élményszerű egy régészeti kiállítás?
BESZÉD
Elhangzott az „Életre kelt avarok című kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2017. március 3-án.
| Dr. Vida Tibor |
2017-04-01 09:21 |
Tisztelt Főigazgató Úr, kedves Kollégák, kedves Vendégek !
Nincs könnyű dolga ma a múzeumoknak, mert az internet és a filmek lenyűgöző vizuális világa komoly kihívást jelent, folyamatosan új és újabb igényeket és elvárásokat állít a mai kiállítás-rendezők számára. Egy korábbi felfogás szerint hagyjuk a tárgyat a kiállításon érvényesülni, kapjon a vitrinben teret, hogy esztétikai értékei vagy pusztán alkalmassága folytán közvetlen kapcsolat jöhessen létre az értő szemlélő és a letűnt történelmi korok mesterei, emberei között. Ezt a múltba-pillantást, vagyis a kiállító-térben létrejövő mágikus, és közvetlen kapcsolatot pedig ne zavarja semmi, se túl sok tárgy, se túl sok szöveg, se túl sok kép, se túl sok zene.
Aligha kell magyarázni, hogy ma már e felfogás nem elégíti ki felgyorsult világunk élőben közvetített háborúkhoz és űrutazásokhoz szokott látogatóit. Az igényes látogató a múzeumban a puszta tárgyakon túl hiteles – vagy legalábbis átélhető – emberi történeteket szeretne megismerni, a múltat élményként akarja megélni.
De lehet-e élményszerű egy régészeti kiállítás, amelynek minden bemutatott darabját kutatónemzedékek vizsgálják, értelmezik, és sűrű lábjegyzetekkel terhelt tudományos, de fárasztó olvasmányt jelentő tanulmányokban, többnyire feltételes módban folyamatosan újraértékelik?
Ez a dilemma nemcsak a hazai, hanem az európai muzeológiát is foglalkoztatja, és éppen ezért indulhatott el a Creative Europe Program keretében a Connecting Early Medieval European Collection projekt, amelynek a MNM Régészeti Tára népvándorlás koros kutatói, társult tagságban pedig az ELTE Régészettudományi Intézetének oktatói is, tagjai. A projekt keretében kilenc európai ország régészei, muzeológusai, kutatói működnek együtt, hogy közös kiállítási, leletbemutatási stratégiát és módszertant dolgozzanak ki (s nem mellékesen – ami a mai kultúrpolitikai törekvések jellemzője - ügyeljenek arra is, hogy a múzeum, mint üzleti modell is sikeres legyen.)
A kiállítás elején egy panoramikus idővonalon ismerjük meg a teljes projektben bemutatott tárgyakat és mellette egy térképen a kulturális kapcsolatrendszert felvillantó hálózatot. (Itt egyelőre még csak az ír, olasz és magyar anyag látható).
Szerencsénkre a kiválasztott szakterület az európai kora középkor: így kerülhetnek a Magyar Nemzeti Múzeumban ismét a figyelem középpontjába az AVAROK.
A jelen kiállításnak tehát nemcsak a címe, hanem születésének folyamata is különleges, hiszen egy széles körű nemzetközi együttműködés keretében folyó projekt részeként valósult meg. Ez a kis kiállítás egy kísérlet, úgyis mondhatnánk, hogy egy pilot project, magyar hozzájárulás az európai muzeológia új útjainak kereséséhez, és része egy Amszterdamban, Bonnban és Athénben megrendezendő, a vállalkozás végeredményét bemutató nagyobb kiállításnak. Kollégáinknak már ehhez a szerepléshez is gratulálhatunk. A projekt keretében a nemzeti muzeológiai hagyományok és a mai modern elvárások összehangolására történik úttörő kísérlet , s ezáltal az Európai Unióban az élet számos területen folyó harmonizációs folyamat leképeződését láthatjuk a muzeológia területén.
De tekintsünk egy kicsit korábbra. A 19. században egyértelműen a klasszikus ókor jelentette az európai régészet- és történettudomány vezető ágát. Európa önmagát próbálta jobban megismerni, s az akkori történeti tudást alapvetően határozták meg az antik források.
A 20. században viszont már egyértelműen a késő ókor és a népvándorlások kora, a kora középkor vált az európai identitás mélyebb megismerésének és megértési kísérleteinek a színterévé. Nem véletlen, hiszen az ókor vége és a kora középkor sorsdöntő időszak Európa történetében, mert ekkor jöttek létre a mai nemzetállamok kezdeményei, ekkor zajlottak le a nagy területfoglalások, s a különböző eredetű barbár népek ekkor szembesültek a mediterrán antik-bizánci civilizációval.
Hosszú ideig a tárgyakat a kutatók etnikumjelző szereppel ruházták fel, és az összehasonlító módszer segítségével felvázolt kulturális modell következményeként egy statikus kora középkori Európa képét tárták az érdeklődők elé, amelynek mintegy végpontjaként megjelent a mai Európai Unió politikai előzményének tekintett hatalmi egység, a Karoling Birodalom. Az EU ezt a diadalutat ünnepelte a múlt század 90-es éveiben a Yorkban, Padernbornban, Barcelonában, Bresciaban és Splitben rendezett monumentális, de hagyományos szemléletű kiállításokon.
Az „Életre kelt avarok” című kiállítás módszertani újítása, hogy a korábbi statikus képet igyekszik az avarok esetében fellazítani, árnyalni, megelevenítve a háttérben zajló dinamikus politikai, társadalmi és kulturális folyamatokat. A kiállítás ezáltal egy olyan új, 21. századi, posztprocesszuális, érthetőbben posztmodern, értelmezési kísérlet illusztrációjává válik, amelynek a középpontjában az egyén helyezkedik el a maga sokféle, tudományos módszerekkel részben megismerhető identitásával, a szűkebb és távolabbi kulturális és társadalmi közegéhez, az épített és a természetes környezethez való viszonyával, a történelmet alakító szándékaival.
E kis kiállítás két avar kori előkelő életét és környezetét tárja elénk. A régész hatalmas kihívás előtt áll, hiszen legderülátóbb becsléseink szerint is csupán az egykori anyagi és szellemi kultúra tárgyi emlékeinek mindössze néhány százalékát ismerjük. Ebből kell megkísérelni tudományos igényességgel, s egyben a látogató számára befogadható, átélhető módon rekonstruálnunk az egykori egészet, a korabeli hatalmi és kulturális viszonyokat, a társadalmi változásokat. A projektben közreműködő olasz és holland műszaki partnerek jóvoltából a kiválasztott avar kori előkelőket a 21. század legkorszerűbb technikája kelti életre, interaktív panoramikus idővonal, holografikus kivetítések, 3D modellek, fény- és hangeffektek
A kunágotai avar előkelő sírjából korunkra maradt tárgyak segítségével betekintést nyerünk az avar kor első felének viszonyaiba. Egy jól sikerült rövid animációs filmben életére visszatekintve az öreg kunágotai harcos meséli el türk és bizánci szövegeket felidézve kalandos életének főbb állomásait: a korabeli világ egyik szuperhatalmával, Bizánccal folytatott csatákat és a Kárpát-medence népe általi birtokba vételének körülményeit. Történetét hallgatva és az egykor a tulajdonát jelentő tárgyakat látva szemléletesen elevenednek meg szemeink előtt az avar harcos sztyeppei eredetű hagyományai és a Bizánccal való találkozások tárgyi nyomai.
Első látásra feltűnik, hogy a kaftánba öltözött, türk módon hajfonatokat viselő férfi díszes bizánci övet visel, olyat, amilyen Bizáncban magas rangú hivatalnokok és katonatisztek derekát ékesítette. De hogy fordulhatott elő, hogy a büszke avar előkelőt a legfőbb ellenségre jellemző jelképpel együtt temették el? Hogyan válhatott a bizánci aranyöv az avar előkelő önképének részévé? Ezt a jelenséget talán a Colin Renfrew által alkotott "competitive emulation” (versengő utánzás) fogalmával írhatjuk le, amely ebben az esetben a politikai rivális kultúrája elemeinek átvételét jelenti (peer polity interaction). Hasonló jelenség ismert a Tang-kori Kína és a türkök viszonylatában is.
Georg Kossack a szociálpszichológiai okokat kereste, szerinte az elit e “stilizált önábrázolása” meghatározott történelmi helyzetben alakulhat ki egy kevésbé kifinomult , valamint egy összetettebb kultúra találkozásából eredő feszültség hatására. Az avar előkelők a kulturálisan domináns partnerre utaló jelképekkel fejezték ki az elithez tartozásukat, és így azonosították magukat a saját társadalmuk tagjai előtt. Különös, hogy az avaroknál a birodalmi eredetű tárgyakkal történő önkép-kifejezés, az “imitatio imperii” igénye a Bizánctól elszenvedett vereség után, a 7. század második felében vált igazán látványossá.
Mindezt akkor érthetjük meg pontosan, ha figyelembe vesszük, ami már a kortárs bizánciaknak is feltűnt, hogy az avarok szervezettebb hatalmi struktúrában éltek, mint pl. a szlávok vagy az arabok. Az ambiciózus avar elit célja politikai értelemben a Bizánccal egyenlő státusának diplomáciai elismertetése volt. Ennek érdekében 568–626 között folyamatosan törekedtek a bizánci állammal való szövetségi viszonyra (foedus), s ennek fejében a rendszeres ajándékok és adományok elnyerésére. S ha ez nem teljesült jól időzített támadásokkal igyekeztek kicsikarni a kagáni hatalom fenntartását és reprezentációját biztosító éves adományok folyamatos növelését. A kagán a hozzá eljutott ajándékok és presztízsjavak szétosztásával biztosította vezéreinek és hadseregének hűségét. A presztízsgazdaság fenntartásának kényszere miatt alakult ki az avarok lokális függése bizánci birodalomtól, amelynek egyetlen valódi célja a minél nagyobb zsákmány megszerzése volt.
A kunágotai előkelő sírjában az öv mellett további bizánci tárgyakat is találunk. Justinianus császár arany solidusa mellett egy késő antik dionüszikus jelenetsorral: szatírral, menádokkal és Pánnal, valamint vadászjelenetekkel ékesített aranylemezkék tűnnek fel az eltemetett díszkardjának markolatán és a kard hüvelyén. Ezek a veretek a László Gyula mesteri összeállítása nyomán készült, Bollók Ádám és Szenthe Gergely által tervezett rekonstrukció alapján eredeteileg talán egy bizánci ládikát díszíthettek , amely diplomáciai ajándékként vagy a zsákmány részeként kerülhetett az avarokhoz. Habár a veretek egy korabeli bútoron is elképzelhetők, mégis alakjuk, méretük alapján leginkább egy ládikára helyezhetők.
Remek ötlet, hogy ezt az egész történetet, vagyis miként kerül egy ékszeres ládika a bizánci palotából az avarokhoz, majd arany veretei a kunágotai előkelő kardjára – egy több részes kisfilm meséli el Bizánc és az avarok viszonyára történő számos vizuális utalással, tömör filmhíradó szerű jelenetekkel.
A ládikát a római Consiglio Nazionale delle Ricerche kutatócsoportja virtuálisan alkotta újjá, ezáltal egy olyan bizánci tárgy rekonstrukcióját készítve el, amelyet a bizánci birodalom területéről csak távol párhuzamok formájában ismerünk. Nem ez az első eset, hogy az egykori birodalom perifériája őrizte meg számunkra az egykor a bizánci élet mindennapjaihoz tartozó alkotások egyikét-másikát.
Bár az avar övveretek, ékszerek formája és díszítése gyakran erős mediterrán–bizánci befolyásra utal, a külsőségek sem fedték el az avar társadalom szerkezetének konzervatív voltát, amely leginkább az életmód és a hitvilág bemutatásával szemléltethető.
A kunágotai és más avar előkelők fémedényei, a korsók és a kelyhek a sztyeppei népek étkezési és italozási szokásaiba engednek bepillantást a ma embere számára. Közép-ázsiai freskókon gyakran láthatók helyi és nomád előkelők közösségi alkalmakon vagy rituális eseményeken történő italozás közben. Hasonló edények tűnek fel – amint erre a kiállításban is utalás történik a türk kori antropomorf sírszobrokon, a kamennaja babakon is.
Ennél is szemléletesebben villantják fel a sztyeppei hagyományokat az avar kori hitvilágra utaló leletek. A homokrévi csont tégely képi világa ismét és még mindig csak László Gyula tolmácsolásában a sztyeppei samanisztikus világképet idézi. A dombon álló világfa az alvilágba, ágai az égbe nyúlnak, s körülötte idillikus módon a nomádok állatai: lovak, kecskék, juhok legelésznek. Az avar kori írott és régészeti források az égisten kultuszából és a samanizmus elemeiből álló vallási rendszert mutatnak, amelyben helyet kaptak a különböző babonás hiedelmek, a bajelhárító amulettek, állatáldozatok és az őskultusz is. A földi és az égi, az anyagi és a szellemi világ közötti kapcsolatot a „lélekvezetők” sámánok teremtették meg.
Mindez arra figyelmeztet, hogy az avarság csak a felszíni jegyekben, az anyagi kultúráját és az életmódjának bizonyos elemeit tekintve vált európaivá. Ősi szokásait nem adta fel, s valószínű, hogy az avar politikai alakulat, illetve az azt fenntartó sztyeppei eredetű elit eltűnését is ez a konzervativizmus okozta.
Az avar birodalmat ugyanakkor nem a feltételezett központi hatalom által megjelenített puszta erőszak tartotta össze. A birodalomban törzsi, etnikus, területi, szociális, stb. alapon szerveződő, különböző embercsoportok hálózata jött létre, amelyek nem ritkán átfedték egymást. A hálózatoknak ezt a rendszerét működtette szövetségi politikájával, a javak szétosztásával a kagáni hatalom.
A kiállítás másik története, egy másik avar kori kulturális csoport, a germán közösség előkelőit mutatja be, akiknek temetkező és lakóhelyét Kölkeden tárták fel. A kiállított csat és korongfibula minőségét tekintve a korabeli európai fejedelmek magas színvonalú ötvösművészeti emlékeivel vetekszik, megjelenik rajtuk a filgrán, granuláció, nielló, és tausírozás. Mindkettő díszítésén a germán világ motívumai ismerhetők fel. A csaton mitikus állatalakok küzdelme látható, és egy férfi kezében két karddal nyakában kígyóval feltehetően nem a germán főisten (mint azt korábban feltételezték), hanem egy hős (heros), aki a germán harci kultuszt szimbolizálja. Azt sem zárhatjuk ki, hogy az ábrázolt harcos a csatot viselő hölgy számára ismert és kedves személy volt.
A mell táján viselt ruhakapcsolón, egy hatalmas korongfibulán fonatmintába rejtett maszk és állatalakok láthatók, amelyek már a 6. század végén a feltörekvő új európai elitek paradigma váltó díszítő stílusának, a II. germán állatstílusnak a jegyeit mutatják. Az eredeti tárgyak mellett a holoboxokban az egyes motívumokat hologrammok emelik ki.
E rendkívüli ékszerekhez fűzött értelmező kisfilm bemutatja az avar kori germán kultúrájú közösség térbeli elhelyezkedését, és kulturális kapcsolatrendszerét. Először itt láthatjuk Hajnal Zuzsa kiváló rekonstrukcióját, amely a kölkedi előkelők lakókörnyezetét és életmódját eleveníti meg. A földfelszínre épített, nagy méretű magas oszlopos épületet földbe mélyített házak, műhelyek sora veszi körül, s mint egykor a római villák közelében, nem messze az udvarháztól találhatók az előkelő család temetkezései. A település kerámialeletei – mécsesek, amforák, sütőharangok - arra mutatnak, hogy e germánok több elemét vették át a helyi késő antik kultúrának, mint a keleti eredetű avarok.
Végigmenve a kiállításon a múlt egyre szövevényesebb hálózatai tárulnak föl és a gyakran töredékes elemekből lassan egy jól összeszerkesztett átélhető történet bontakozik ki, amely – ne feledjük – kutatónemzedékek szorgos, egymásra épülő, több évtizedes tudományos munkáján alapul.
A Magyar Nemezti Múzeum büszke lehet arra, hogy falai között egy ilyen új és kísérletező szellemű kiállítás született. Ki kell emelnünk még egy rokonszenves vonást, hogy e kiállítást Hajnal Zsuzsa és Szenthe Gergely kurátorok nemzedékük tagjaival szoros szakmai együttműködésben valósították meg, az ELTE BTK Régészettudományi Intézete oktatójával Rácz Zsófiával, és az MTA BTK Régészeti Intézete kutatóival Bollók Ádámmal és Csiky Gergellyel együtt. A projekt kordinátorai az ELTE doktorandusai Bartus-Szöllősi Szilvia és Szabó Dóra voltak. Öröm látni, hogy a kilenc országot összefogó nemzetközi együttműködés a hazai kutatásban is alkalmat adott egy felkészült, érett fiatal kutatónemzedék képviselőinek baráti és szakmai együttműködésére.
E kis kiállítás felvillantja a továbblépés lehetőségeit is, hiszen számos ki nem bontott utalást találunk a klímaváltozás és az avar településterület változásának lehetséges összefüggésére, a szeretágazó kereskedelmi kapcsolatokra, a migrációs és akkulturációs folyamatokra, vagy a bioarchaeológiai vizsgálatok sokat ígérő új eredményeire. Mindezek felvillantják egy jövőbeli, nagyívű régészeti kiállítás koncepcióját - de jó lenne -, hiszen olyan régen volt már ilyenben részünk!!!
Ennek reményében gratulálok az „Életre kelt avarok” kiállításhoz!
Kívánom leljék örömüket benne!
Elhangzott az „Életre kelt avarok /Avars revived” című kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2017. március 3-án.
Dr. habil. Vida Tivadar tanszékvezető egyetemi docens
