Lucifer ölelésében

Két kiállítás a prágai DOX kortárs kiállítóterében

A 2009-ben Prágában megnyitott DOX kortárs képzőművészeti centrum egy magánkezdeményezés, merész próbálkozás, határozottan összművészeti, különböző műfaji csoportokat egyesítő szándékkal.

Cikk küldése

e-mail:

Az egykori acélgyárból kifejezetten kiállítótérnek átalakított DOX az elmúlt években bizonyította, hogy évi több tucat kiállítással, mellette párhuzamosan futó, sokoldalú programokkal helye van a közép-európai kortárs művészeti színtéren. Jelenleg futó kiállításaik közül a Lucifer-hatás különösen alkalmas arra, hogy szélesebb tömegeket invitáljon a Prága belvárosától jó néhány villamosmegállóra található helyszínre. A kiállítás témája a gonosz.

Philip Zimbardo szociálpszichológus – Stanley Milgram kísérleteinek nyomában végrehajtott – börtönkísérletekkel igazolta: a gonosz bennünk lakik. Evil is the excercise of power, vagyis a gonosz egyenlő a hatalom gyakorlásával. Ha a tudomány, a művészet vagy a politika formálisan a génekben, az eredendő bűnben vagy a hatalomvágyban keresi a gonosz eredetét, máris biztonságban érezhetjük magunkat – nem vagyunk érintettek. Erre azonban Zimbardo azt mondja, hogy szituáció, szereposztás és kosztüm kérdése az egész, és adott esetben bármelyikünk gonosz főszereplővé, a hatalom akarásának aktív résztvevőjévé válhat.

A Lucifer-hatás, avagy Találkozás a gonosszal című kiállítás egyfajta vizsgálat, arra keresi a választ, hogy a Lucifer-hatás – ahogy Zimbardo nevezte a gonosz útkeresését – miként is jeleníthető meg a kortárs képzőművészetben. A DOX kiállítása arra tesz kísérletet, hogy olyan alkotásokat mutasson be, amelyeket maga a Zimbardo-féle kísérlet inspirált, vagy valamifajta gondolati közösséget mutatnak azzal. Kiszolgáltatottság, megalázottság, kiközösítés, illetve tűrés, kitartás, megmaradás. Hogyan jelenik meg mindez az alkotásokban?

Mivel Jaroslav Anděl kurátor koncepciójának fő csapásiránya a Zimbardo-kísérletek mentén halad, a kiállítás bevezető részében természetesen jelen van néhány már jól ismert munka. Többek között Rod Dickinson megismételt Milgram-kísérlete (Milgram Reenactment), amely gyors és határozott átvezetés a tudományos kísérletből az egyfajta sajátos esztétikát hordozó performance műfajába, illetve Artur Zmijewski 2005-ös Ismétlés (Repetition) filmje, amely az elmúlt évek Guantanamo és Abu-Ghraib eseményeinek fényében nemcsak újrateremti, de újraértelmezi a stanfordi börtönkísérletek korabeli eredményeit. A valóságshow-ként is szemlélhető film az alkotó szándéka szerint a művészet autonómiájának felfüggesztésével éppen a művészet kapcsolatteremtő szerepét mutatja be, amikor aktuális szociális problémát, társadalmi témát dolgoz fel.

A kiállításon felvonuló, különböző műfajú alkotások között könnyű elveszni a túl sok projektor, monitor és lejátszó látványa miatt. Szemet szúr azonban egy videó, Krzysztof Wodiczko Tijuana projekciója. A felvételen mexikói nők mesélnek egyrészt a határsértések kapcsán az amerikai hatóságok megalázó bánásmódjáról, saját és társaik kínszenvedéseiről, másrészt a családon belül elszenvedett erőszakos cselekményekről, szexuális bántalmazásaikról, miközben egy, az állukra erősített kamera veszi egészen közelről arcuk minden egyes rezdülését. A tijuanai Onmimax színház homlokzatának óriás kivetítőjére projektált felvételeket ezáltal tömegek nézhették végig gyakorlatilag köztéren, egyfajta demonstrációként.

A kiállítás középső szakaszában egy nyitottabb, átláthatóbb térben látható Jaroslav Anděl diptichonja: két egymás mellé helyezett nagyméretű fotó. Mindkét felvétel a prágai Nemzeti Színházban készült, mindkettőn tapsoló tömegek láthatóak, így szinte tükörképei egymásnak. Az egyik fotó 1942-ben készült, ahol a jelenlevők lojalitásukról tesznek tanúbizonyságot a német hatalomátvétel után, míg a másikon a Charta 77 aláírását ünneplik a résztvevők.

Egy ismerős munka, Sugár János megunhatatlan Wash Your Dirty Money with My Art falra fújt felirata és sablonja egyaránt látható a kiállítótérben, mely így egyfajta címkeként is értelmezhető, ami szükség esetén taggelhető bárhova.

Talán a véletlen műve – vagy lényegre törő egybeesés – hogy a Szudétavidék (Sudety) című fotósorozat angol és cseh felirati cédulájára két, egymástól különböző szöveg került. A fotók egy erősen hátrányos helyzetű vidék szomorú hangulatképei. Szudétavidék, mondja a cím csehül és angolul is, ám csak a cseh nyelvű leírásban szerepel, hogy a vidék elnevezését diktatórikus nyomásra kellett megváltoztatni, hogy használatával ne tapadjon hozzá a múlt szégyene. Angolul a felirat megelégszik egy helymeghatározással, hogy Csehország mely része a képen látott táj.

A kiállítás egyik fontos installációja túlságosan is perifériára szorult a kiállítás falainak labirintusában. Pedig december 18., Havel halálának napja óta bizonyosan egy sóhajtásnyival még többel is adózik az a látogató, aki belép ebbe a szobányi installációba. „Aki nem hajlandó szembenézni saját múltjával, annak a jövőtől feltétlenül félnie kell.” – rezeg bele az üres térbe Václav Havel híressé vált mondata. A vibráló óriás fémlapok, melyekre Havel mondatait írták, megtörik a tér látványát és elváltoztatják a kiállítótérben közlekedő néző tükörképét, formáját, sőt, elbizonytalanítják a tájékozódását. Miközben a látogató Havel egykori börtönpapírjainak szőnyegnyire nagyított lapjain sétál, felsejlik – még ha kicsit didaktikusan is – egyfajta szembesítési lehetőség múlt és jelen között, egyúttal pedig a kérdés, hogy vajon a múlt megkérdőjelezhetetlen dokumentumai, rekvizitumai képesek-e bárkinek tisztázni, tisztára mosni egykor megtört tükörképét. A cseh művész, Magdalena Jetelová alkotásának címe Tetthely.

A kiállított munkák között megtalálhatóak Hans Haacke, Jenny Holzer, Harun Farocki, Antoni Muntadas alkotásai, vagy a világméretű gazdasági-politikai kapcsolatokat mérnöki pontossággal ábrázoló Bureau d’études táblái, sőt, Václav Klaus elnök elhíresült videója is, ahogy éppen toll lopáson érik. Bár néhány fontos munka észrevétlen marad, az üzenet mégis átjön: a rendszer, a törvényes gazdasági, politikai, kulturális háttér hozza létre azt a szituációt, melyben a hatalom működésbe lép és rombolni kezd. Ezzel együtt pedig az is – erre Zimbardo Lucifer-elmélete figyelmeztet –, hogy a gonosz természetének megismerésével könnyebb felvenni a harcot vele.

A Lucifer-hatás, avagy Találkozás a gonosszal kiállítás rendezése által felkínált út, a gonosz megjelenésétől a hősök felbukkanásáig egy olyan ívet rajzol, amibe nagyon sokféle interpretáció belefér. A műfaji határokat még inkább szélesíti, hogy a szervezők a kiállítás rendezésével együtt nyílt pályázati felhívást is közzétettek, melynek keretében kortárs alkotók reflexióit gyűjtik egybe és díjazzák a kiállítás végeztével. Nem mellékesen a témában beszélgetéssorozatot indítottak (hatalomról, korrupcióról, napi politikai kérdésekről) olyan résztvevőkkel, mint maga Phil Zimbardo vagy a szlovén filozófus, Slavoj Žižek.

A Chalupecky-díj

A DOX-ban a napokban több kiállítás is fut, mégis az előző témához talán a Jindřich Chapulecky-díj jelöltjeinek a kiállítása kapcsolódik legjobban, már csak azért is, mert a díj alapításában Václav Havelnek is jelentős szerepe volt. A húsz éve minden évben a 35 év alatti fiatal művészek kategóriájában kiosztott kortárs képzőművészeti díjat – melyet 1990-ben Havel mellett az ismert cseh képzőművész, Jiři Kolář és a festőművész Theodor Pištěk alapították – idén egy olyan videó munka kapta, amely komolyan megosztotta a közvéleményt és a szakmát is. Az alkotót még gyermekpornográfiával is megvádolták, ami idén a szokottnál is nagyobb médiafigyelmet hozott a díjnak. Mark Ther Vándorcsillag című alkotása akár egy áldokumentum film is lehetne. A húszperces videó egy kitalált történetet dolgoz fel egy a II. világháború után az erdőben rejtélyes módon eltűnt kisfiúról. A forgatás utómunkálatai során azonban a történetre ráismert a Szudétavidékről származó idős asszony, akit autentikus akcentusa miatt felkértek a film hangalámondására. Szerinte a kitelepítések idején sorozatban történtek ehhez hasonló titokzatos esetek, melyekre később sem derült fény. Elfride asszony így tulajdonképpen az egyéni hangvételű történelem-feldolgozás mellett az egyéni sors, tragédia személyes hangjával is megtöltötte Mark Ther történetét.

Mark Ther videója tényleg sokkoló, de nem feltétlenül pornográf értelemben. (Ha valaki rákeres Ther eddigi videóira, a Vándorcsillag képkockáinál sokkolóbbakat is találhat.) A földön fekvő gyermek porcelánfényű arca, az erdő meseszerű hangjai, a színek, ahogy szenvedéseitől megszabadulva a gyermek teste valami földöntúli fénybe tűnik tova, különös érzéseket vegyítenek a filmbe. Az idei évben a zsűri szándékosan nem választott klasszikus műfajú alkotásokat a versenybe, új médiumokra voltak kíváncsiak. Filip Cenek, Pavel Sterec, Jiří Thýn mellett az első ötben volt az a Dominik Lang is, aki az idei, 54. Velencei Biennále cseh pavilonjának installációját, a Private Museumot készítette.

A kiállítások megtekinthetőek 2012. január 15-ig

További információ:

DOX, Center for Contemporary Art, Poupětova 1, Praha 7, Csehország, www.dox.cz

LUCIFERŮV EFEKT: Střetnutí se zlem (c/o: Jaroslav Anděl)

Cena Jindřicha Chalupeckého (c/o: Christian Rattemeyer, Rainer Fuchs, Georg Schöllhammer, Mira Keratová,  Tomáš Lahoda, Ondřej Chrobák, Edith Jeřábková)