Színek a tubusban

Rippl-Rónai Szolnokon

Rippl-Rónai Szolnokra érkezett. A festő életművét bemutató kiállítás 2010. november 7-ig látható a Damjanich János Múzeum - Szolnoki Galériában. A tárlat anyagát a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatta Plesznivy Edit művészettörténész.

Cikk küldése

e-mail:

"Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle"

Rippl-Rónai József kivételesen karakterisztikus alakja volt a magyar művészettörténetnek. A századforduló azon kevés festője közé tartozott, akik nem pár évvel lemaradva követték a nyugati trendeket, hanem maguk is részt vettek az alakításában. Élete második felében, amikor hazaköltözött, szívén viselte a magyar művészet sorsát, a hazai művészeti elit jellegzetes figurájává vált.

Párizs

Pályafutását a müncheni akadémián kezdte, majd 1887-ben Párizsba költözött. A francia főváros akkor a világ művészeti központjának, a századforduló művészeti irányzatai bölcsőjének számított. Rippl-Rónai Munkácsy műhelyében alkotott először, de a szüntelenül változó és lüktető légkör, amely körülvette, magával ragadta. Emlékirataiban nem tekinti "sajátjának" ezen korai munkáit: "a legnagyobb lelki nyugalommal jó éjszakát kívántam az általam hiába csinált, általam tulajdonképpen soha át nem érzett Munkácsy-modornak" - fogalmazza meg kétségeit. Elfordulását a "Munkácsy-modortól" a tárlaton a Nő fehérpettyes ruhában című képe képviseli.

Rippl-Rónai a Julian Akadémián ismerkedett meg a Nabis csoport tagjaival: Vuillard-ral, Bonnard-ral és Maiollal. Az úgynevezett "fekete" korszakának vásznaira elsősorban az erős kontúrvonalak használata és a tér feladása jellemző, ellentétben azonban Bonnard-ral vagy Serusier-vel nem élénk színek, hanem fekete tónus hatja át Rippl-Rónai képeit. "Nem mintha feketének láttam volna a dolgokat, hanem mert a feketéből kiindulva akartam őket megfesteni. Az a meggyőződés támogatott ebben, hogy az ily festésnek éppoly létjogosultsága van, mint a lila, kék vagy más színből kiinduló és abban megoldott festésnek" - írja emlékirataiban. Rippl-Rónai a Nabis csoport tagjaként jelentős elismerésben részesült a Mars Mezei Szalon 1894 évi kiállításán. Ennek hatására bekerült az európai művészet fősodrába: már nemcsak követte, hanem alakította is. "Fekete" képei közül a szolnoki tárlaton több alkotás is megtekinthető: A Kossuth imádó Rippli bácsi, A Szajna éjjel, Apám-anyám, vagy J. P. Knowles arcképe című munkái.

Budapest és Kaposvár

Több jelentős kiállítás és siker után Rippl-Rónai a századfordulón hazatért Magyarországra, ahol a hazai művészeti élet Nabis-ja, prófétája lett. Első hazai kiállítása 1900-ban nyílt meg a Royal Szállóban. 1902-ben telepedett le szülővárosában, Kaposváron, és ezzel új korszak vette kezdetét a festő életében. Nyugodt, költői hangulatú képeinek témáját saját háza, családja, környezete adta, ugyanazok a faliszőnyegek, bútorok, szobabelsők köszönnek vissza minden festményéről, és vásznait a vidéki élet nyugalma és lassúsága hatja át. A színes enteriőröket meg-megtörik erős fekete alakjai, mint a Szomorúság vagy a Karácsony című képen. "Idehaza az intim élet adta meg az inspirációkat. A család, a rokonság, ismerősök szokásait, életét figyeltem meg." Az ebben a periódusban készült érzelemdús képein intim hangulat, ugyanakkor valamiféle keserűség uralkodik. Az Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él című képe, enteriőr-korszakának egyik legjelentősebb alkotása szintén látható a kiállításon. Ezért a művéért a Rippl-Rónai megkapta az Országos Magyar Képző-művészeti Társulat díját.

Az 1908 táján induló, úgynevezett "kukoricás" korszakában az enteriőr-periódus témái megmaradtak, festői stílusa azonban megváltozott. Az élénk, nemritkán rikító színeket nagy pettyekben, vattaszerűen vitte fel a vászonra. "Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, s úgy, ahogy van - mindig gondosan törődve az egységes stílussal, csak rá kell tenni a vászonra. De oda, ahova való" - írja az e korszakban készült képeiről és stílusáról. A korszakot többek között a Sárga ház, A geszti kastély Somogyban vagy az Aktok mutatják be a látogatóknak. Utolsó olajképe is kukoricás stílusban, de korántsem élénk színekkel készült, amelyen Bányai Zorkát, öregkori szerelmét örökítette meg.

Élete utolsó éveiben kizárólag pasztellel dolgozott. A technika végigkísérte egész pályafutását, de hangsúlyt csak a húszas években kapott. Pasztelljei közül a kisvárosi jelenteken és enteriőrökön túl kiemelkednek önarcképei, bájos hangulatú női portréi, valamint a barátairól és művésztársairól - Babitsról, Karinthyról vagy Szabó Lőrincről - készített portrésorozata is.

Rippl-Rónai hazaköltözése után - ugyanúgy, mint Párizsban - a magyar művészeti elit tagja és karakterisztikus személyisége volt. Alapító tagja volt a MIÉNK-nek (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), majd a KÚT-nak (Képzőművészek Új Társasága) is, valamint szoros kapcsolatot ápolt a Nyugat alkotóival.

A Szolnoki Galéria kiállítása betekintést enged Rippl-Rónai pályafutásának minden állomásába. Gazdag életművén keresztül nemcsak egy festő története jelenik meg előttünk, hanem képet kaphatunk a századforduló forrongó és folyamatosan fejlődő művészeti életéről, egy olyan korszakról, amikor a magyar művészet a virágkorát élte.