©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Felvilágosodás Berlinben

Vajon a művészet a magasztos eszmék szolgálatába állt, vagy a felvilágosult elmékkel vitatkozva a világ, az emberi természet „sötét oldalát” kutatta?

A berlini Kulturforumon két kiállítást láthatunk a nyáron Nagy Frigyes 300. születésnapja alkalmából. Mindkettő a felvilágosodás témakörével foglalkozik: azt járja körül, milyen jelentősége volt a művészetekre nézve, hogy a 18. században beköszöntött az ész uralma, milyen új témák és formák jelentek meg a tudományos érdeklődés erősödésével.

Nem csak egy világról?

Egy 1686-ban megjelent könyv (Bernard Le Bovier de Fontenelles: Gespräche von mehr als einer Welt) címét viseli a berlini Staatsbibliothek támogatásával a Kunstbibliothek szervezésében megvalósult kiállítás. A koncepció szerint a rendezésben, a kiállított tárgyak válogatásában kifejezetten ügyeltek a mediális és a műfaji sokszínűségre: hogy így jöjjön létre szimbolikus találkozási pont a Kulturforum időszaki kiállításoknak helyet adó termeiben. Hiszen a környező intézmények rendszerint a saját profiljuk szerinti kiállítással várják a látogatókat: a Gemäldegalerie festményeket, a Kupferstichkabinett grafikákat, a Kunstbibliothek könyveket, a Kunstgewerbemuseum pedig iparművészeti tárgyakat mutat be kiállítótereiben. A felvilágosodás témáján keresztül a különböző gyűjteményekben őrzött tárgyak együtt, egymásra vonatkoztatva jelennek meg a kiállításban. Az „enciklopédikus” koncepció célja, hogy az alapvetően az irodalom és a filozófia nagy korszakaként értékelt felvilágosodást kiterjessze a művészet területére. Ennek oka valószínűleg abban is keresendő, hogy megelőzte egy nagy reprezentatív kiállítás Pekingben (a drezdai, berlini és bajor múzeumok együttműködése), melynek katalógusából több tanulmány bekerült az új, berlini katalógusba.

Hét témakör szerint barangolhatjuk be a 18. századi „képatlaszt”, tapasztalhatjuk meg az új elméleti, (ál)tudományos fejlemények nyomán a képek szerepében, funkciójában bekövetkezett változásokat.

Más bolygókon élő lények illusztrációi alapján alkothatunk képet arról, milyen elképzelések szerint alakult a mikroszkóp és a távcső elterjedése után az emberek világnézete. Többé már nem a mi planétánk állt a teremtés középpontjában, csak egy lett a sok közül, távoli univerzumok és a mikroszkopikus világ csodái között az ember önmagára is más szemmel kezdett tekinteni. Anatómiai tanulmányok segítségével felfedeztük testünk rejtett titkait, s ahogy a földönkívüli csodák, úgy az emberi test eddig ismeretlen vidékei is a kíváncsiság tárgyává váltak. Anatómiai előadásokon színházszerű kulisszák között boncoltak hullát az orvosok. A kukkolás ekkor vált társadalmi jelenséggé: az új tudományos eredmények nemcsak a megismeréshez, hanem régi tabuk leomlásához is elvezettek.

Az emberkép változásához szorosan hozzájárult a felvilágosodás erkölcsi nevelő szándéka is, és az erős hit az ember nevelhetőségében. A művészet az egyre tömegesebbé váló grafikus műfajok hatására széles körben terjesztette az új polgári erényeket és ideálokat, a felvilágosult elmék által megfogalmazott társadalomkritikát. Hogarth metszetei az értelem korának diadalmas erkölcseit közvetítették minden társadalmi réteg számára. A szépség mellett az „igazság” megjelenítése lett a művészet legfőbb feladata.

A korábban hihetetlennek vélt tudományos kísérletek (például Galvani és az elektromosság) fényében már semmi sem tűnt lehetetlennek: a művészet és élet, realitás és képzelet közötti határokat már nem tartották áthághatatlannak. Pygmalion és a megelevenedő szobor mítosza nem tűnt többé elérhetetlen álomnak.

Ezzel bejártuk az első szintet, a kiállítás legizgalmasabb része azonban még hátravan: a haladás, tudomány, igazság jelszavak segítségével körvonalazódott kép ugyanis még nem teljes. Mindennek volt másik oldala, a 18. században sem csak az ész és a racionalitás uralkodott. Az érme túloldalán ott állnak az első, az ornamentika felől közelítő absztrakt művek, a tudományos eredményeket illúzióvá formáló mágia, a továbbra is élő babonák és a még mindig megmagyarázhatatlan természeti katasztrófák (mint például az 1755-ös lisszaboni földrengés). Az első szisztematikus ásatások során felszínre került antik romok az emberi civilizáció törékenységére emlékeztették a művészeket. A hihetetlen mértékű fejlődés ellenére az apokalipszis rémképe a 18. századot ugyanúgy kísérti, ahogy a középkorban is általános téma volt.

Az utolsó ember címmel a kiállítás utolsó egysége megint egy könyv, a francia forradalom idején született regény címére utal. Az emberiség pusztulását előrevetítő baljóslatú képek és metszetek után valóban az utolsó ember fotójával búcsúzunk a kiállítástól: Geert Adriaans Boomgaard (1788–1899), a 17. században születettek közül a legtovább életben maradt szemtanú: az ő fotója lassan homályosodik el a szemünk előtt. Az apokalipszis nem következett be, csak egy korszak zárult le, ám a felvetett témák tovább hatottak, s még a kortárs művészetben is viszontláthatjuk őket – ahogy ezt a kiállítás kortárs fotográfiái is mutatják. A világ pusztulása, vagy éppen a tudatalattink működése és megmagyarázhatatlan jelenségei ma is foglalkoztatják a művészeket, hiszen az értelem korának örökösei vagyunk.

Ha az értelem alszik

A Kulturforum nagy kiállítása látványos, látogatóbarát, a kukucskafallal és a sötétből felderengő, látszólag megelevenedő szoborral, a különböző fényekkel és paravánokkal játékosan installált. Talán azért is fektettek nagy hangsúlyt a szellemes megjelenésre, mert a kiállított tárgyak nem feltétlenül a legszélesebb közönséghez szóló, legnépszerűbb kategóriákból kerültek ki: kevés festményt vagy szobrot láthatunk, ám annál több könyvet, dokumentumot, szemléltetőeszközt. Ebből a szempontból is érdekes összevetni az egy emelettel feljebb látható másik, jóval kisebb időszaki kiállítással, ahol éppen fordított a helyzet.

A metszetgyűjtemény saját darabjaiból rendezett felvilágosodás kori metszetsorozatokat bemutató kiállítás (Am Rande der Vernunft. Bilderzyklen der Aufklärungszeit) klasszikusan installált, híres, ám nem túl gyakran megcsodálható műveket tár a közönség elé. Goya, Tiepolo, Canaletto vagy Piranesi metszetsorozatai éppen azt a fantáziavilágot jelenítik meg, amelytől a felvilágosodott elmék a haladás nevében szerették volna megszabadítani az emberiséget: babonák, sötét mágia, félelmetes romok, rémálmok, irracionális fantáziák. Mindezt rendkívül virtuóz módon a nyomtatott grafika eszközeivel, a capriccio műfajával játszva mutatják meg a művészek.

Tiepolo lapjain félelmetes mitológiai szereplők művelnek nehezen felfejthető titkokat, Piranesi ugyanezt a sötét sejtelmet fogalmazza meg monumentális építészeti fantáziák segítségével, majd Goyánál feltűnnek ugyanazok az ijesztő figurák, már nyíltan társadalomkritikus szemlélettel kiegészítve. A boszorkányok és emberi szerepben megjelenített állatok káosza látszólag nem illik bele a felvilágosodásról alkotott képünkbe. Ezek a művek azonban azzal, hogy rámutatnak az árnyékos oldalra, kreatív módon elemzik a félelmeket, talán mégiscsak ugyanazt a célt szolgálják. Hiszen fény nem létezik sötétség nélkül.