Svájci műhelytitkok
St. Gallen-i Kalandok ― Hartung, Tàpies, Uecker és az Erker-jelenség
Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban július elsejéig
| Herpai András |
2012-06-25 08:49 |
Meglepődve
A Szépművészeti Múzeum lépcsőjén állva még csak nem is sejti a látogató, milyen komplex képi-érzelmi élményben lehet része, ha a mélyföldszintre téved. Az előbbi mondat átvitt értelme mellett sajnos a szó szerinti értelmezés is adekvát. Ugyanis a St. Galleni-i kalandok c. kiállítás 2 négyzetméternyi, nap fakította molinója eltörpül a Gloria Swanson igéző pillantása és a Múmiák testközelben kiállítást hirdető molinó mellett. Sajnos, még a bejáratnál sem jobb a helyzet, ott csak az egyik ajtó mögül kandikál ki a kiállítás hirdetőtáblája.
Áthangolódva
A kezdeti nehézségeket azonban rögtön elfelejtjük egy szinttel lejjebb; a kiállítás bejáratánál ugyanis nem szokványos múzeumpedagógiai terem hívogatja az oda betérőt, ízelítőt kaphatunk a kiállítás hangulatából, a litográfia technikájáról. A külön erre az alkalomra készített rövidfilm, nem egyszerűen csak bemutatja a litográfiai eljárást, hanem Uecker és Tàpies kísérleti grafikáinak titkait is megismerhetjük.
A St. Gallen-i Erker Galéria, Kiadó és Műhely a második világháború utáni nemzetközi absztrakt művészet egyik központjává vált, ahol a különböző grafikai eljárások elsajátítása lehetőséget teremtett grafikusoknak, festőknek és szobrászoknak is, hogy kibontakoztathassák művészeti elképzeléseiket.
A múzeumpedagógiai tér ezt az információt és hangulatot a maga egyszerűségével képes átadni. A különböző korosztályok számára megírt kiállításvezető és a hétvégeken önkéntesek segítségével használható asztali prés, mellyel mindenki elkészítheti saját nyomatát, arra késztet, hogy aktív részesévé váljunk a kiállításnak.
Az Erker-jelenség
Belépve a „kalandok” színhelyére, az első teremben, a fehérre festett falakon láthatjuk a nyomdában dolgozó művészek portréit, és megismerkedhetünk az Erker-nyomda történetével. Bódi Kinga kurátor bevezetőjében olvasható a kiállítás célja is: „az Erker-jelenség művészet-történeti jelentőségének bemutatása, és a St. Gallenben alkotó művészek ottani munkásságának megismertetése.”
Öröm azzal szembesülni, hogy egy művészettörténész partnernek tekinti a látogatót, nem fél a kiállítás céljait expressis verbis megfogalmazni, képes a megszerzett információt olyan struktúrában, olyan rendszerben átadni, amelyben nem a mindent elmondani elv érvényesül. A tiszta, érthető célokhoz olyan képi és gyakorlati eszközöket választ, amelyek segítik az anyag érzelmi és kognitív feldolgozását is.
Vizuális összhatás
A kísérő szövegek piros címfeliratai, majd a magyarázó szövegek talpatlan betűtípusa segítik az olvasót a megértésben. A száraz részletezés többi részét átugorva megjegyzem, hogy a művek nem a megszokott egy tengelyre vannak „hangolva”, az azonos színből álló keretek sokszor mozaikká állnak össze, erősítve a vizuális összhatást, néha pedig amolyan ad hoc módon a képek nagyságától függően kerülnek egy falfelületre. Ez a rendezés egyfajta dinamikával tölti meg a tereket, amire a cinóbervörös posztamensek és paravánfalak is ráerősítenek. A néző és a művek kapcsolatát erősíti, hogy a művek passepartout nélkül jelennek meg, így látható marad a szignó, a szériaszámozás és a lapszél is.
A nyomdában a 1945 utáni művészet széles spektrumát láthatjuk. Itt találkozhatunk többek között Robert Motherwell minden kötöttségektől mentes művészetével (St. Gallen-i vonalak, 1971), Richard Paul Lohse szinte már Ittenhez hasonlatos precíz nyomataival (Vertikális fokozatok, 1974), Hans Hartung lendületes litográfiáival (L 57., 1973), Günter Uecker háromdimenziós „szöges” képeivel (Hommage à Pierre Boulez, 1992), vagy Antoni Tàpies virtuóz lapjaival (Zokni [Chaussette], 1980). Rendkívül inspiráló ennyi színnel, formával, stílussal és művészeti iránnyal találkozni egy térben, egy „műhelyben”. A grafikai eljárások használata is változatos, tisztán látszik, hogy a művész a céljaihoz választott technikát, és nem fordítva. Ez mutatja meg igazán a litográfia, a szitanyomat, a dombornyomás és a fametszet kifejezőerejét.
Szellemi központ
Az Erker-nyomda nem kizárólag a képzőművészeti vonatkozásai miatt vált meghatározó tényezővé. Jelentős írók, filozófusok (Ezra Pound, Martin Heidegger, Friedrich Dürrenmatt) is tiszteletüket tették a svájci kisvárosban és a nyomdában, ahol művészeti albumok és kőnyomattal készült bibliofil könyvek, írások elkészítésével ők maguk is tevékeny formálói lettek ennek a szellemi-művészeti központnak. Ilyen szerencsés egymásra hatás jött létre például Heidegger és Tàpies között: Heidegger itt írta kőre Művészet és Tér nagyszerű, máig ható írását, Tàpies a találkozást követően fordult a művészetfilozófia felé.
Ezeket a személyes kapcsolatokat, és szellemi közeget ismerhetjük meg egy pamlagra lehuppanva, miközben belehallgathatunk a találkozókon rögzített, eredeti hangfelvételekbe (digitalizált bakelitlemezeknek köszönhetően), s nem utolsósorban a megfáradt test és lélek is megpihenhet egy rövid időre.
A kiállítás katalógusát kézbe véve az ember már-már St. Gallenbe képzelheti magát, mivel annak borítóját Günther Uecker – kimondottan erre a kiállításra készített – tervei alapján az Erker-műhelyben nyomtatták. A kétnyelvű kiadvány nemcsak kiegészíti a látottakat, hanem a sokszorosított grafika jelentőségére is rávilágít. Sajnos, a mai vizuális nevelés hiányosságai miatt ez a műfaj nem kapott elég figyelmet. Azért is fontos lenne fejleszteni a látogatók látni tudását, hogy ráébredjenek, a műfaj nem másodrendű a festészet és a szobrászat mellett, sokszor többet láttat, mintsem gondolnánk. Reméljük, hogy a St. Gallen-i kalandok ennek az útnak az első állomása.
Fotók: Szesztay Csanád
További információ a Szépművészeti Múzeum honlapján:
http://www.szepmuveszeti.hu/web/guest/articleview?mi_layout_id=29.30&mi_article_id=1013
