©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Schiaparelli és Prada

A Schiaparelli és Prada: Egy lehetetlen párbeszéd című kiállításon két olasz származású divattervező pályájával és munkáival két eltérő korszak, két hasonló vízió kezd nem mindennapi dialógusba.

A tárlat címe Miguel Covarrubias mexikói művésznek az 1930-as években, a Vanity Fair magazinban megjelent Lehetetlen interjúk című cikkére utal, és igazán izgalmas perspektívából közelíti meg a két ikonikus alkotó munkáit. A fantasztikus, divattörténelmet író együttesek látványorgiáját Nathan Crawley installációja és a Baz Luhrmann által rendezett videók egészítik ki, amelyek segítenek megérteni, hogyan lehetséges az, hogy Elsa Schiaparelli és Miuccia Prada ötletei és munkái között több mint ötven év telt el, tervezői munkásságukban mégis meglepően sok az analógia.

A kiállítás mintegy kilencven alkotást és harminc designkiegészítőt mutat be Schiaparellitől, a húszas évek végétől az ötvenes évek elejéig, valamint Pradatól, a nyolcvanas évek utolsó időszakától egészen napjainkig. A Kosztüm Intézet és a Prada Archívum kollekciójából, valamint számos köz- és magángyűjteményből származó rajzok, ruhatervek, kész modellek, egyedi kalapok, táskák és cipők segítségével a két különböző generációhoz tartozó alkotó munkáit, újító törekvéseit hét téma köré szervezi a kiállítás.

A sikk és a test

A Csípő fölött/Csípő alatt, a Csúnya Sikk, a Szigorú Sikk, a Naiv Sikk, a Klasszikus Test, az Egzotikus Test és a Szürreális Test című tematikus egységek a ruhatervezők hasonló gondolkodásmódját tárják fel a női test(kultusz) és az aktuális divat tükrében. A tárlat első felében találkozhatunk Schiap – ahogy kortársai nevezték – dekorációs részletekre koncentráló kreációival, Prada modern nőiességet reprezentáló ruhadarabjaival, táska- és cipőkülönlegességeivel is, miközben látszólag olyan (sokszor összeegyeztethetetlen) fogalmak ütközésének és megidézésének lehetünk tanúi, mint például a nőiesség és az egyen(férfi)ruhák kölcsönhatása, a szabásformák szimbóluma vagy az eltérő történelmi korszakok által inspirált részletkidolgozások.

A kiállítás szervezői az ellentéteket is igyekeztek hangsúlyozni, ahogy a Csípő fölött/Csípő alatt című szekció is mutatja. Miközben Schiaparelli a nők csípő fölötti részére fókuszál (díszes estélyi kabátok és játékos kalapok segítségével), addig Prada visszafogott vonalvezetésű kardigánjaival, kabátkáival és színpompás szoknyáival a csípő alatti részre vezeti a tekintetet: „Számomra a csípő fölötti rész sokkal spirituálisabb és intellektuálisabb, mint a földhöz közelítő csípő alatti rész, mely egyet jelent a szexualitással és a gyönyörrel, az élettel és természetesen a szüléssel.”

Meglepő párhuzamok

Habár fél évszázad választja el Elsa Schiaparelli divatházát Miuccia Prada cégétől, a legfontosabb közös nevező a két mindenre elszánt kékharisnyában mégis az, hogy a divatra úgy tekintettek, mint egy eszközre, mellyel újra lehet fogalmazni (és nem utolsósorban provokálni) az átlagos ízlésvilágot és a mindenkori nőideált. Mindketten különböztek kortársaiktól, hiszen imádták megszegni a divatban kötelező szabályokat. Nem féltek kooperálni a különböző művészeti ágak képviselőivel, aminek gyümölcse egy gyökeresen új design- és formavilág lett. Schiaparelli (divat)vállalkozásai többek között Salvador Dalíval, Meret Oppenheimmel vagy Jean Cocteau-val, a Prada Alapítvány tevékenységei révén pedig a művészet és a divat egy látványos és változatos produktumokat létrehozó (eddig soha nem tapasztalt) szimbiózisa valósult meg.

„Gyűlölöm azt a gondolatot, hogy nem viselhetsz valamit csak azért, mert benne vagy a korban.”

Prada, aki határozott politikai nézeteit ruhakreációiba is átültette, 1978-ban vette át a családi üzletet, melyet nagyapja alapított Milánóban. Ezt egészítette ki posztmodern eklektikus ízlésvilágával. A sikeres vállalkozás, melynek nemzetközi hírét és presztízsét férjével és üzlettársával, Patrizio Bertellivel közösen alapozták meg, elsősorban egyedi, kézi készítésű táskáiról és extrém (gyakran katonai) anyaghasználatáról, ultranőies formavilágáról, sikkes (és olykor vállaltan giccses) szabásáról ismert. Miuccia Prada úttörő munkássága és felfogása a női öltözködésben egyedülálló. Legutóbbi bemutatóján így nyilatkozott: „Szeretném a finomságot – melyet a legnagyszerűbb női tulajdonságnak tartok – az autókkal összekombinálni.” Habár szeret a háttérben maradni, Prada számos művésszel kooperál, mint például Rem Koolhaas építész vagy Jacques Herzog és Pierre de Meuron. Nem elhanyagolható a Fondazione Prada (Prada Alapítvány) jelenléte a mai képzőművészeti életben: milánói és velencei galériáinak eseményei a divattörténet fontos mérföldkövei.

„A ruhatervezés... számomra nem munka, hanem művészet.”

Elsa Schiaparelli (1890–1973) Coco Chanel mellett – akinek legkitartóbb riválisaként tartják számon – a két világháború közötti divatélet egyik kimagasló egyénisége volt. Extravaganciára fogékony vénáját egyfelől arisztokrata anyjától, másfelől kutató apjától örökölte. Igazán kalandos élete férjével Wilhelm de Wendt de Kerlor gróffal kezdődött, akivel Amerikába költöztek, később itt csatlakozott egy rövid időre a Greenwich Village-i dadaistákhoz. Az 1920-as években Párizsba utazott, ahol eleinte szabadúszó tervezőként dolgozott, majd a szürrealista mozgalommal szoros együttműködést alakított ki. Ennek eredményeként születtek olyan ruhadarabok, mint például a „Könny” ruha, a „Cipő” kalap vagy a „Bogár” nyaklánc. Sikere és hírneve töretlenül ívelt felfelé: 1932-re 8 műhelye és 400 munkatársa volt, akiknek tervezőasztaláról évente 8000 öltözék került a nemzetközi divatpiacra. Megrendelői között találhatjuk a társadalmi elit és a színészvilág leghíresebb asszonyait: Wallis Simpsont, Diana Vreelandet, Marlene Dietrichet, Greta Garbót, Katharine Hepburnt és Mae Westet. Nevéhez sikeres filmek kosztümtervei, és számos formabontó kivitelű parfüm is kapcsolható. Védjegy(színe) a rá oly jellemző magenta, a korszak közkedvelt finom sziluettjének elhagyása egy erőteljesebb szabásforma kedvéért, valamint a burzsoá szépségeszmény fokozatos szétbontása, és a divat csillogó miliőjének tudatos koptatása.

Nemcsak a nők megjelenésének egyéni hangsúlyozása és hatalmának erősítése köti össze a két asszonyt, de sajátos humorukról is ismertek voltak. Schiaparelli szokatlan zsabómegoldásaival, csontváztorzó ruháival, cipőkalapjaival és a nagy gazdagsági válságkor tervezett dollárgombjaival sokkolta a konzervatívabb közízlést. Mindketten arra törekedtek, hogy kedvükre (és igencsak játékosan) alakítsák szokatlan szín-, forma-, szabáshasználattal az aktuális szépségeszményt. Ruhamegoldásaikban nem kizárólag az irónia és a fricskák gazdag redőzése a közös, de az a cél is, hogy a modern nőt önbizalommal, egyéniséggel és dinamizmussal öltöztessék fel.

A kiállítást augusztus 19-ig lehet megtekinteni a New York-i Metropolitan Múzeum Kosztüm Intézetének szervezésében. Részletek: www.metmuseum.org

Kapcsolódó cikkek:
Cipők, mindenekelőtt
A szépség katartikus pillanatképei
Utcadivat a templomban

Cimkék: