Kortárs utópia a reneszánsz mellett

A római MAXXI

A MAXXI mozaikszó "a XXI. század művészetének múzeuma" kifejezés rövidítése. Az Olasz Kulturális Minisztérium által alapított intézmény az olaszok első számú kortárs művészeti központjának szerepére pályázik.

Cikk küldése

e-mail:

Róma meleg-terrakota és több évezredes patinájából a nagyon is mai, közel 30 000 négyzetméternyi üvegburkolatával és szürke robusztus betontömegével kiemelkedő MAXXI már látványában is hűsítő élmény(építész: Zaha Hadid). A nyers burkolat a hatvanas évek űrkorszakát és a posztmodern indusztriális világát idézi meg Róma Flaminio körzetében, közel a Teveréhez, és kellően messze a kötelező látványosságoktól. A kulturális épülettömböt érdemes bizonyos távolságból megfigyelni, komótosan kóstolgatni az azt körbeölelő, hullámzó kavicsjárda és egy ízig-vérig XXI. századi piazza fáinak árnyékából. Már közvetlenül a bejáratnál, vastag vascsövek rengetege mögött Gino de Dominicis (1947-1998) gigászi fekvő csontváza "torlaszolja" el az utat (mutatóujja felé egy hatalmas aranynyíl mutat, szinte lebegve, s egyben utalva arra, hogy a végzete mindenkiben kódolva megtalálható). A tervezők nemcsak a modern építészetre "nyitott" szemek esztétikai kielégítését tartották fontosnak terük megvalósításakor, hanem azt is, hogy a múzeum mint közösségi tér, helyszín is működőképes legyen.

Múzeumi enteriőr

A hatalmas, szellős csarnokban, szemben a bejárati üvegkapukkal a fehér biomorf pénztár, mint egy sziget, várja a belépőt. A kiállítási terek szintenként elcsúsztatva, követve az épület "hullámpolitikáját", hol kitágulnak, hol összeszűkülnek, s termenként egy-egy olasz képzőművész nevét viselik. A fehér, szürke és fekete színhasználat és az üveg-fém-beton triásza egyfajta semlegességet kölcsönöz a belső tereknek. A masszív, drasztikus fekete lépcső kígyózó, plasztikus jelenléte így látványosabban képes megbontani ezt a puritán egységet. Egyedül az átriumban használhatunk fényképezőgépet, az itt látható Gino de Dominicis fekete lovas kocsiban elhelyezett mozarellája, számos festménye és Maurizio Mochetti négy pirosra festett csövét mintha direkt ide komponálták volna.

Kiállítások - túl Európán

A jelenleg is futó kiállítások tökéletesen globális színezetűek, nem korlátozódnak az olasz, de még az európai kortárs színtér egyedüli bemutatására sem. A legdivatosabb témák (kelet-nyugat [disz]harmónia, soa, Amerika-rikatúra, globalizáció, túltermelés, igény a "vissza a természetbe"-ideára, magány-közösség relációk) kerülnek terítékre, miközben sem a tömegben, sem a kiállított anyaghalmazban nem fullad meg az ember, van idő sétálva elmélkedni, emésztgetni a látottakat, és hagyni, hogy vezessen a szinte szuggerálóan íves falrendszer.

S hogy kik vannak még jelen? Az 1961-es születésű török Kutlung Ataman installációi, Gilbert and George, Joseph Beuys krétarajzai, HPNJ+, Luca Vitone fadobozai, melyekből "global-akkusztikus" kakofónia árad, a legfiatalabb Arte Povera művésztag, Giuseppe Penone 2007-es bőr/fa/carrarai márvány installációja, Andy Warhol a katasztrófa- és haláltémára épülő Hurry Up hármasnyomata, az 1973-ban elhunyt Luigi Moretti életmű-kiállítása, gazdag hagyatékanyaggal és valóságos makett-erdővel, Chen Zen dob-széke, Mario Merz üvegiglója, Anish Kapoor 2007-es kettőskürtű "Özvegye" a kollekció csúcsdarabjai. Legötletesebb volt Ilya és Emilia Kabakov 2003-as "Hol a mi helyünk?" címet viselő, egész szobát betöltő (óriás múzeumlátogató-lábakkal és hatalmas olajképrészletekkel felturbózott) installációja, amely az antik-kortárs művészet kapcsolatára, máig tartó vagy éppen mára megszűnő relációjára kérdez rá.

Folyékony térbeliség

1998-ban közel háromszáz jelentkező és pályatárs közül az 1950-es, bagdadi születésű Zaha Hadid terve nyerte el a nemzetközi pályázatért felelős bizottság tetszését. A Prizker-díjas tervezőnő radikális épületlátványa a "folyékony térbeliség" elméletét követi: designprogramjában, terveiben elsősorban az áramvonalak, az oktogonálisok és a párhuzamok dominálnak. A főtéma a vonalak kereszteződésében megszületett, számtalan geometriai dimenzió, amely a belső és a külső elrendezésben is döntő szerepet kapott. Az 1980-ban alapított, Zaha Hadid neve alatt működő építészkollektíva olyan épületeket tervezett, mint a Cardiff Opera, a Rosenthal Center, az insbrucki síkoplexum, a Maggie's Center, a közeljövőben pedig a Glasgow-i Közlekedési Múzeum nyílik majd meg.


Tipp!
Tudj meg még többet a MAXXI-ról a múzeum honlapján!