Középpontban a vizek házai

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI

A vizek házai kerülnek a középpontba idén a kulturális örökség napjain, így hévégén forrásházakba, víztornyokba, tározókba és fürdőkbe is ellátogathatunk.

MTI - MMO 2013-09-19 09:35
Cikk küldése e-mail:

 Az ország 128 településén mintegy háromszáz helyszínen várják a látogatókat különböző programokkal. Az országos megnyitónak otthont adó Kőszegen tíz helyszín fogadja a nagyközönséget, a rendezvényeket a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felvett elemek közösségeinek bemutatói színesítik.

A programsorozat részeként látogathatók egyebek mellett a budapesti fürdők, a kőbányai víztározó medence, a Tassi zsilip, a mohácsi vízimalom és a gyulai Tájvízház. A látogatókat sétákkal, szakvezetésekkel, filmvetítésekkel és interaktív gyerekfoglalkozásokkal is várják.
A Forster Központ kezelésében lévő műemlékek közül tizenkét épületet, várat, múltat idéző romot tekinthet meg a közönség a kulturális örökség napjain. Ingyenes belépéssel, tárlatvezetéssel, meghatározott időpontokban mindkét napon több helyszín is várja a látogatókat.   Az érdeklődők nemcsak a lakóterét láthatják az ebben az évben múzeummá alakított, középkori alapokon nyugvó budavári De la Motte-Beer-palotának, hanem vezetéssel megtekinthetik a padlást is, ahol egykor a fűszernövényeket, gyógynövényeket szárították.

Füzérradványon mindkét napon meghatározott időpontokban anekdotákkal, az épületről szóló történetekkel fűszerezett vezetés fogadja az érdeklődőket a Károlyi-kastély földszinti termeiben és a kastélyparkban, a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban pedig különlegességnek ígérkezik a pince és a víztorony megtekintése. A péceli Ráday-kastélyban bepillanthat az érdeklődő a kastély rejtett zugaiba és megtekintheti a márványistállót is.

Szeptember 21-én a lovasberényi Cziráky-kastély, a tatai Esterházy-kastély is fogadja a vendégeket, valamint ezen a napon látogatható lesz a sziklatömbön épült siroki vár és a tájház és a budanyéki romkert az egykori királyi vadászkastély maradványaival. Megtekinthető lesz a dégi Festetics-kastély parkja, és a tatai Esterházy-kastély titkos folyosói, átjárói, a cselédlépcső, a padlás is látható lesz ezen a napon.

A nyitott hétvége keretében szombat délután tekinthetők meg Majkon a Kamalduli Remeteség cellaházai, a templomtorony és a konvent épülete. Pécsen Jakováli Hasszán pasa dzsámija, a minaret, Idrisz baba türbéje látható, és az egész napos családi eseményen a gyermekeket bábjátékos tárlatvezetések, kreatív múzeumi játékok, valamint kézműves foglalkozások szórakoztatják.

Az egri Trinitárius templomban és a Kis Zsinagógában szeptember 21-én mutatkozik be a HerMan projekt keretében a Műemlékőr, a holland Monumentenwacht, a műemlékek tervszerű, megelőző karbantartását, állagmegóvását támogató szolgálat hazai adaptációja. A programsorozathoz Ausztria három, Szlovákia öt helyszínnel csatlakozott.

Az Európa Tanács védnökségével 1984 óta már 48 országban rendezik meg az Európai Örökség Napokat, amely Magyarországon a kulturális örökség napjai néven ismert. Ebből az alkalomból több olyan épület is megnyitja kapuit a vendégek előtt, amelyek máskor nem, vagy csak időlegesen, részlegesen látogathatók. A múzeumok elvileg nem tartoznak ebbe a körbe, hiszen állandó nyitva tartással üzemelnek. Viszont minden intézménynek van a közönségtől elzárt területe, amely ígéretes terep a kíváncsi érdeklődők számára.

A Hagyományok Házához kapcsolódó Népi Iparművészeti Múzeum, a most átadott Goldberger Textilipari Gyűjtemény, a Gödöllői Városi Múzeum rendkívüli tárlatvezetéssel készül. Az Óbudai Múzeum kiállítással, a Néprajzi Múzeum adriai kirándulással, a Petőfi Irodalmi Múzeum író-olvasó találkozóval vár mindenkit. A Pénzügyőr és Adózástörténeti Múzeum az intézménynek otthont adó Sonnenberg bérpalota egykori lakóinak életébe enged bepillantást, a Rendőrmúzeum a Mosonyi utcai lovaskörlet (rendőrlovak) megtekintésére indít csoportokat. A Kecskeméti Katona József Múzeumban a gyerekek  víztornyokat tervezhetnek, a bükkzsérci Pelyhe Pince-Múzeumban mézeskalács írókázás, az Ózdi Muzeális Gyűjteményben filmvetítés, a döri tájházban Gödör fesztivál lesz. A Hajdúsági Múzeumban a Nyitott Kapuk program keretében rendhagyó múzeumi délelőttre várják a látogatókat, ahol bemutatják a megye legrégebbi közintézményének épületét, a legújabb időszaki kiállításokat, az idei régészeti feltárások eredményeit és az új kiadványokat. A szolnoki Damjanich Múzeumban a restaurátor műhely titkai tárulnak fel, a tájházban pedig akadályversenyt terveznek. Keszthelyen a Balatoni Múzeumban az éltető víz kerül fókuszba, szombathelyen a Savaria Múzeumban a Múzsák kertje fogadja a látogatókat.  Budakeszin pedig megtudhatjuk, mi rejtőzik a település 300 éves központja alatt.

A programokról részletesen a www.oroksegnapok.hu oldalon!

Fotó: Belvízátemelő, Tiszasüly-Sajfok; Hack Róbert, www.oroksegnapok.hu

Új kiállítás Óbudán

TEXTIL

A korábbi textilipari múzeum helyén szeptember 12-én megnyílt az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteménye, melynek 112 millió forintból felújított épületében A Goldberger... címmel új állandó...

2013. szeptember 09. MTI - MMO

Firenzéből Kunhegyesre

OLTÁR

A neogót egyházi művészet reprezentánsaként szerették volna kiállítani, ám a szakértők kitartó nyomozása kiderítette, hogy az 1300-as évek Firenzéjéből került hazánkba. A tomajpusztai kápolna oltárának...

2013. szeptember 09. Zsolnay László

Egy kiállítás tárgyai

MOZAIK

Szeptember 11-től látogatható a „Több mint szomszéd – mozaikok a horvát népi kultúrából” című kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Már most megmutatunk néhány jellegzetes tárgyat!

2013. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...