Ötvenhat emlékezete az Emlékpontban

EMLÉKEZET

Hétfőn kezdődik az Emlékpont őszi rendezvénysorozata, a Nemzeti Emlékezet Hete.

Magyar Múzeumok Online 2013-10-20 09:30
Cikk küldése e-mail:

Az ötvenhatos forradalom emlékezetének szentelt két hétben rendhagyó tanórákon, tárlatvezetéseken, előadásokon és beszélgetéseken idézik meg az eseményt.

Fotó: Hódmezővásárhely.hu

 

A Nemzeti Emlékezet Hete célja, hogy a még köztünk élő ötvenhatosok és a megtorlás áldozatai beszámolhassanak a mögöttünk hagyott évtizedekről, napjaink nemzedéke pedig szembesülhessen a közelmúlttal. A szervezők fontosnak tartják, hogy rendhagyó történelemórák, tárlatvezetések, előadások és visszaemlékezések által a mostani fiatalok jobban megismerjék a 20. század második felének történelmét.

A programsorozat október 21-én általános és középiskolás diákoknak meghirdetett versmondó versennyel veszi kezdetét. Az idén is lesznek rendhagyó tanórák, amelyeken egy-egy a történelemkönyvekben kevéssé részletezett témát ismerhetnek meg a hódmezővásárhelyi diákok. Kiss Gábor Ferenc történész a szegedi szikra azaz a MEFESZ megalakulásának gyújtóhatását mutatja be, Mihály Árpád szobrászművész, aki az 1956-os forradalom idején a legendás Pongrácz testvérekkel együtt harcolt a Corvin-közben, a szabadságharc legforróbb katlanjának eseményeit eleveníti fel.

Október 23-án az Emlékpont kiállítása díjtalanul lesz látogatható, a városi megemlékezést követően a közgyűjtemény történészei tárlatvezetést tartanak a forradalom fellángolásáról, politikai, harci eseményeiről és eltiprásáról.

Az idei évben is folytatódik az Emlékpont és a Szegedi Tudományegyetem közös történelmi szabadegyeteme; a SZE-EM őszi szemeszterének nyitóelőadásán a magyar ügyről a világ figyelmét elterelő szuezi válságról tart előadást Ferwagner Péter Ákos egyetemi docens. Pénteken este Vásárhely kulturális életének legendás alakját, a 110 évvel ezelőtt született és 1956-ban egy verse miatt bebörtönzött Galyasi Miklóst idézi meg két egykori "tanítványa", Szenti Tibor és Vincze Ferenc.

Az első nagy világégést követő vészterhes korba, az 1919. évi első bolsevik diktatúra és a román megszállás időszakába vezeti olvasóit William Gallen azaz Gál Vilmos történész, akinek Antantmisszió című regényét Árva László iskolaigazgató mutatja be október 29-én. A második világháború hadtörténete iránt érdeklődők Horthy István repülőbalesetének legújabb vizsgálati eredményét, valamint a brit hadseregben szolgáló lengyel pilóták és a Szentes közelében nemrégiben feltárt repülőgép történetét ismerhetik meg október utolsó szerdáján. Magó Károly zászlóssal, roncskutatóval és Oláh András Pál történésszel Vincze Gábor, az Emlékpont történésze beszélget a Roncsok "örök" álmáról.

A Nemzetei Emlékezet Hete ötvenhat hősei előtti főhajtással ér véget november 4-én, amikor is felhangzik Gyulai József, Hódmezővásárhely díszpolgárának az 57 évvel ezelőtti tragikus napon komponált gyászindulója.

A szabadság dalban és képekben

Őszi ünnep

Az ünnep alkalmából a kiskunmajsai ’56-os Múzeum anyagaiból nyílik kamara tárlat Hódmezővásárhelyen.

2012. október 10. Magyar Múzeumok Online

A világ ma a holokauszt áldozataira emlékezik

Emlékezet

Tudtad? Az auschwitzi haláltábor minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt, ezért ez a hely tekinthető a legnagyobb magyar temetőnek.

2013. január 01. Magyar Múzeumok Online

Nézelődünk vagy szembenézünk?

Körkérdés a múzeumok emlékezetpolitikai gyakorlatáról

Társadalmi emlékezet, emlékhely, emlékezettörténet, emlékezetpolitikai konszenzus. Fogalmak, amelyek hol felbukkannak a hazai múzeumi gyakorlatban, hol szóba sem kerülnek. Feladatuk-e a múzeumoknak,...

2011. június 06. Berényi Marianna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...