Nagy Háború a múzeumokban
PROGRAMOK
Az első világháború emlékezete a világ és Magyarország múzeumaiban - részlet a MúzeumCafé 41. számában megjelent cikkből.
| Berényi Marianna |
2014-07-10 11:10 |
Az első világháborút lezáró békeszerződések átrajzolták a korábbi államhatárokat, de a nagy világégés nyomában járó fizikai, lelki és szellemi pusztulás, a bajtársiasság, a nemzet, az ellenség fogalmainak új jelentéstartalmai az addig megszokott életkereteket is jelentősen átszabták. Átalakult az egyén, a társadalmak, az államok egész éle- te; megváltozott a nők és a gyerekek szerepe, az emberek tudása a világról, a távolságok érzékelése, megszűntek azok az évszázados hálózatok, amelyeken keresztül addig Európa, sőt a világ gazdasági, tudományos és kulturális vérkeringése ritmikusan áramlott. Az idén kezdődő centenáriumi programsorozat Európa minden állama számára jó alkalom arra, hogy a kollektív rémálmon, a közös emlékezeten keresztül az okokat és a következményeket számba vegye, megvitassa.
Az üteg kutyája. Gergely Jenő 100 koronás harmadik díjjal kitüntetett pályaműve.
Az érdekes újság háborús albuma. I. Füzet
A MúzeumCafé egy külön melléklettel és egy honlappal tiszteleg
a Nagy Háború hősei és áldozatai előtt, ahol az Érdekes Újság
egykori Háborús Mellékleteiben megjelent fotók között lapozgathatunk.
Amikor Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök egy 2008-as beszédében azt javasolta azoknak, akik kételkednek az unióban, hogy látogassanak el egy katonatemetőbe, mert ott meggyőződhetnek arról, hova vezet az, ha nincs Európa, és a népek nem akarnak vagy nem tudnak együttműködni, valószínűleg maga sem gondolta, milyen sokan fogják idézni a szavait néhány év múlva az első világháború centenáriuma kapcsán. A százévnyi távolság, az európai integráció, a múlttal való szembenézés nyugat-európai igénye most lehetőséget teremt arra, hogy a 2014-től 2018-ig tartó időszak programjai, az azok segítségével elvégzett emlékezetmunka után a békeszerződések évfordulóján Európa végleg lezárhassa a Nagy Háborút. A kihívás és a programszervező intézmények, magánszemélyek felelőssége óriási, hiszen amellett, hogy a sokak által a 20. század őskatasztrófájaként [1] emlegetett tragédia 19,7 millió ember életét követelte, és 21,2 millió sebesültet, rokkantat, illetve romba dőlt városokat, szétdúlt tájakat, járványt, nyomort, gyűlöletet hagyott hátra, darabjaira szaggatta Európa hagyományos kommunikációs csatornáit is. A négyévnyi harcot követően megszűnt a korábbi külpolitikai együttműködésen alapuló hatalmi rendszer, az egységes világgazdaság, a háborús propaganda felszámolta a kulturális közösségeket, akadozottá váltak az európai népek között megszokott tudományos, művészeti, irodalmi kapcsolatok. Ugyanakkor a háború a megcsontosodott társadalmi struktúrákat is felrobbantotta: új értelmet nyert a női emancipáció kérdése, felgyorsult a hagyományos parasztság átalakulása, Európa népe mobilabbá vált. Megváltozott a hatalomhoz való viszony, miközben mind a privát [2], mind a közszférában elvesztek azok a gyakorlatok, amelyekkel azelőtt a problémákat kezelték, helyüket átvette az agresszió, az előítéletek, a kirekesztés, elfogadottá vált a népirtás, a jogtalanság, a kegyetlenség. A háborút lezáró békeszerződések pedig melegágyaivá váltak azoknak a totális ideológiáknak, amelyek a következő háborúba vezényelték a világot.
A centenáriumi programok talán legfontosabb kérdése tehát az, hogy vajon oldhatók-e egyáltalán azok a sokszor megkövesedett narratívák, amelyek alapján az első Nagy Háborúra visszatekintünk, hiszen minden család, minden nép a történelmi eseményeket elsősorban a saját szempontjából vizsgálja, így az egyes eseményekre vonatkozó emlékek ellentétben állnak egymással. Ahogy az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózat [3] Pierre Nora és Krzysztof Pomian elvei alapján leszögezi: minden fél igényét el kell ismerni a történelmi emlékezet szükségletére, valamint mindenkinek vonatkozási pontot kell jelentenie a vita során, hiszen annak a tudata, hogy minden egyes állam és annak emlékezetkultúrája eltérő, alapvető feltétele a közös „európai történeti piac” létrejöttének. Ezt a gondolatot többek között a Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge centenáriumi programokat összegző honlapján [4] is tetten érhetjük, amely hangsúlyozza, hogy az Európai Unió az eltérő emlékezetkultúrával rendelkező tagállamai ellenére is több mint gazdasági és társadalmi problémák kezelésére létrejött szervezet.
Nem kell azonban túl sok emberismeret, politikai tapasztalat ahhoz, hogy belássuk, ezek az elvek a legtöbb helyen messze esnek a napi rutintól. Nagyon kevés intézmény rendelkezik olyan gyűjteménnyel, apparátussal, mint az 1992-ben az egykori háborús helyszínen megnyílt péronne-i Historial de la Grande Guerre, amelynek állandó kiállítása következetesen három egykori hadviselő – brit, német, francia – tárgyait, propagandáját, háborús kultúráját mutatja be. A múzeumban nem a győzelem és a vereség alátámasztása a cél, a legfontosabb téma a háborút elszenvedők hasonlósága, a nemzetek egymás ellen vívott háborúja, a háborús propaganda, a hadviselő társadalmak összehasonlítása és a közös fájdalom. [5] Az állandó kiállítás a hozzá kapcsolódó időszaki tárlatokkal, programokkal, konferenciákkal olyan kísérlet, amely az egyes nemzeti narratívákra felülnézetből tekint, egyenlőségjelet tesz a hadviselő felek között, az egyénre, hadseregre jellemző hősiesség helyett a kölcsönös erőszakra és a mindenki által átélt gyötrelmekre helyezi a hangsúlyt.
Csata után. Hahmann Antal felvétele. Az érdekes újság harctéri képeiből. III. Füzet
Az érdekes újság háborús albuma a MúzeumCafé honlapján
Hasonlóan a megbékélés felé mutat a közös európai digitális könyvtár korábban elindított oldala (europeana--1914-1918.eu), amely lehetővé teszi, hogy digitális archívumán keresztül mindenki számára elérhetővé, áttekinthetővé váljanak a különböző országokban fennmaradt háborús emlékek. Az adatbázisba nemcsak a közgyűjtemények anyaga kerülhet be, hanem regisztráció után bárki feltöltheti személyes vagy családi emlékeit, legyen az napló, fotó, film, levél, képeslap, propagandakiadvány, tárgy. A weboldalon megtekinthető virtuális kiállítások pedig ismét új nézőpontot kínálnak Első világháború – az átmenet helye címen, szintén az európai integráció kontextusát sejtetve. „Itt az ideje, hogy a hagyományos kategóriákat, nemzeti narratívákat, epikus csatajeleneteket, a háborús bűnösséggel kapcsolatos vitákat legyőzzük” – fogalmaznak a szerkesztők, majd kifejtik, hogy az első világháborút olyan diffúz eseménynek tekintik, amely az átmenetek gigantikus helyeként egyszerre nyújtotta civilizáció és barbárság, modern és archaikus, pusztítás és teremtés, gyorsulás és tehetetlenség, mítosz és racionalitás, álom és trauma tapasztalatát. A virtuális kiállítás is olyan átmenetinek tekinthető helyeket vesz sorra, mint a vasútállomás, a kórház, a kutatólaboratórium, a kaszárnya, miközben az egymást követő fotók különböző nemzetek képviselőit ábrázolják, többször hasonló helyzetben.
Az új szemlélettel készülő múzeumi kiállítások témái nem állnak meg a közös szenvedés, a közös felelősség kérdésénél, hanem igyekeznek minél tágabb kontextusban vizsgálni a Nagy Háború összefüggéseit. A drezdai Militärhistorischen Museum der Bundeswehr augusztusban nyíló kiállítása a francia példához hasonlóan szoros nemzetközi együttműködésben készül, és egy televíziós dokumentumfilm-sorozat is a része lesz. Mind a film, mind a 14–Emberek–Háború című kiállítás előterében az egyén, az őt ért katasztrófa, a személyes és a társadalmi tapasztalat áll. A brit Imperial War Museums emblematikus londoni intézménye éppen zárva tart, mivel új interaktív kiállítással és felújított épülettel készül a centenáriumra. A hálózat tagjaként a manchesteri Utcáról a lövészárokba című kiállítás a háború borzalmait helyezi előtérbe, de nagyon sok projekt foglalkozik genderkérdésekkel is. A Museum of Londonban például április óta látható a világháború első női hadifotográfusáról, Chris-tina Broomról egy kiállítás, amely azon túl, hogy a fotókon keresztül bemutatja a háború borzalmait, egy olyan női családfenntartóról is megemlékezik, aki sajátos karriert futott be tehetségének köszönhetően. A megemlékezésből a képzőművészeti múzeumok is kiveszik a részüket, sorra nyílnak azok a tárlatok, amelyek azt vizsgálják, hogyan szakította szét a háború a nemzetközi művészeti életet, az alkotói dialógusokat, hogyan haladt a művészek háborúhoz való viszonya a lelkesedéstől az elutasítás irányába. [6] Egyes országokban külön bizottságok alakulnak, amelyek összefűzik a legkülönbözőbb programokat, hiszen Nagy-Britanniában csak kiállításból ötszáz nyílik az évforduló alkalmából, de például Bécsben is egymást követik az események a közgyűjteményekben, erről itt tájékozódhatunk.
A cikk folytatása, azaz a magyarországi múzeumok centenáriumi programjairól szóló szöveg a MúzeumCafé 41. számában olvasható!
1] Eredeti megfogalmazásban: the great seminal catastrophe of this century. George F. Kennan: The Decline of Bismarck’s European Order: Franco-Russian Relations 1875–1890. 1981.
[2] Csak egyetlen példa: az 1929-ben nyilvánosságra kerülő tiszazugi arzéngyilkosságok, amelynek áldozatai között nagy számban voltak háborús rokkantak.
[3] http://www.enrs.eu/pl/articles/562-koezoes-elszamolas-a-multtal-emlekezet-es-szolidaritas-europai-halozat.
[4] www.100-jahre-erster-weltkrieg.eu.
[5] Fisli Éva: Háború a múzeumban. In: Rubicon. 2014/4–5. 117–121.
6] Fejes Júlia: 100 éve volt 1914. Világháború és művészet Európában.
