Volt-e élet a Barbie előtt?

PROGRAMAJÁNLÓ

Gyermekjátékok hétvégéje kezdődik a Skanzenben október 23-án!

Magyar Múzeumok Online 2015-10-19 18:32
Cikk küldése e-mail:

 

Ha hihetünk a meteorológusoknak, az ünnepre végre elő-előbújik majd a nap, így végre a család is előbújhat a lakásból, hogy a TV, számítógép, okostelefon mellett való kucorgás helyett a friss levegőt élvezze. A mi gyerekeink már nehezen tudják elképzelni, hogy lehetett egyáltalán élni boltban vásárolt, csillogó-villogó-zenélő játékok, TV, számítógép, okostelefon nélkül, hogy milyen az, amikor nem csak chatelünk otthonról a padtársunkkal, hanem neadjisten biciklire ülünk, és átkarikázunk hozzá, hogy együtt varrjunk szoknyácskát a babánknak, vagy saját készítésű csúzlival lőjünk célba.

A skanzen munkatársai most megmutatják, mivel játszottak a korábbi generációk szerényebb körülmények között élő gyerkőcei, hogyan varázsoltak szinte a semmiből játékszereket, hogyan élvezték az együttlét örömét.

A látogatókat a bejárat után nem sokkal ugróiskola-variációk fogadják. Ugye, milyen természetes volt régen, hogy a szünetet jelző csengőszó után rohantunk ki az iskolaudvarra, és már rajzoltuk is az ugróiskola vonalait?

Akik ezt túl lányos foglalatosságnak tartják, azok kipróbálhatják a többi ügyességi játékot, amivel a mezítlábas parasztgyerekek szórakoztak: a gúzsszúrást, gólyalábazást, mocsárjárást, célbadobást. Küzdő szellemű kisfiúk a Mortal Kombat helyett ezúttal igazi harcban törhetnek az élre: várat foglalhatnak, megtudhatják, mi az a csülközés, és hogy a métázás is jó reflexeket, azonnali reakciót kíván.

A szelídebb kis látogatók a társasjátékok udvarát fogják nagyon élvezni, de beülhetnek a mesemoziba is, ahol a Magyar Népmesék epizódjait vetítik reggeltől estig, faraghatnak pásztorbotot, vagy elkészíthetik saját rongybabájukat, ami nem egyenarcú Barbie-lesz, hanem mosolygós vagy szomorú vagy álmodozós - mindenesetre egyedi és saját.

A Farmville játékban már rutinos kis virtuális gazdák és gazdasszonyok a Skanzenben végre élőben próbálhatják ki a tanya körüli munkálatokat: fűrészt kapnak a kezükbe, hogy a tüzelőt felvágják, kukoricát morzsolhatnak, darálhatnak, hogy a jószágnak legyen mit enni, szénát, szalmát gereblyézhetnek, talicskázhatnak, készíthetnek kötelet, hogy legyen mivel megkötni a bocit, és kitanulhatják a bojtárkodás csínját-bínját. Nem marad el a búza kézimalommal megőrlése és a liszt szitálása sem, hiszen enélkül mit tenne az asztalra a gazdasszony a megfáradt gazda elé?

A felnőttek játékos utánzása nem merül ki a ház körüli munkákban, hiszen a parasztgyerekek életének fontos része volt a zene és a tánc is – már a pucér fenekű, pendelyes totyogók is együtt lesték szurtos testvérkéikkel, hogy mulatnak a nagyok, és próbálgatták a tánclépéseket – ezért október 23-án tánctanítás és élő zene is lesz a Skanzenben.

A Rubik-kocka esete Mazsolával

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ

Igazi retro hangulat érinti meg a látogatót a tápiószelei Blaskovich Múzeum időszaki tárlatán. Az idősebbek számára fiatalságuk, gyermekkoruk környezete elevenedik meg, de gyakran hallani a közönség...

2015. augusztus 08. Gócsáné Móró Csilla

Az 5 éves Instagram imádja a múzeumokat

ÜNNEP

2010 októberében ezen a napon indult az Instagram képmegosztó közösségi alkalmazás, amely ma már 300 millió havi aktív felhasználót tudhat magáénak, és az utóbbi években a múzeumi fotózást is teljesen...

2015. október 10. Pallag Zoltán

TEXTÚRA 2015 - A sorozat folytatódik!

PROGRAMAJÁNLÓ

A Szépművészeti Múzeumban tavaly ősszel lezajlott nagysikerű összművészeti előadássorozat idén is folytatódik, új koncepcióval, új alkotókkal és új helyszínen: 2015-ben a Magyar Nemzeti Galéria ad teret...

2015. október 10. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...