Ősszel a múzeumok fesztiváloznak
Interjú Káldy Máriával
Múzeumok Őszi Fesztiválja, Múzeumpedagógiai Nívódíj, évnyitók – minderről a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója beszél.
Aranyos Sándor |
2011-09-01 09:01 |
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja (SZNM−MOKK, Szentendre) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya 2011. október 3-án kilencedik alkalommal rendezi meg az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitót, amelynek ebben az évben a budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum ad otthont. Az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó a Múzeumok Őszi Fesztiváljának hivatalos nyitóeseménye, ez alkalommal kerül sor a Múzeumpedagógiai Nívódíjak átadására. Ebben az évben is két kategóriában két-két díjat ítélnek oda, ezzel ismerve el a szakterületen 2010. szeptember 1. és 2011. augusztus 31. közti időszakban megjelent és alkalmazott legszínvonalasabb múzeumpedagógiai kiadványokat, valamint a legjobb megvalósult múzeumpedagógiai kezdeményezéseket.
Káldy Máriát, az SZNM−MOKK igazgató asszonyát az eseménysorozat kulisszatitkairól faggattuk.
− Hogyan illeszkedik a Múzeumok Őszi Fesztiválja azon országos rendezvények közé, amelyek szintén a közgyűjteményeket állítják fókuszba?
− A Múzeumi Majális és a Múzeumok Éjszakája programok mellé 2006-ban sorakozott fel a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szintén az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya indított el. Már a 2004−2008 között zajló ALFA programban szerepelt a múzeumokat népszerűsítő nagy rendezvények (Múzeumok Fókuszban) kiegészítéseként az őszi időszakban évenként ismétlődő, hosszabb időszakot felölelő programsorozat. Ennek keretébe illeszkedett bele a 2003-ban elindított Múzeumpedagógiai Évnyitó, amelynek az volt a célja, hogy a múzeumokra irányítsa az oktatási intézmények figyelmét, a múzeumokban folyó pedagógiai tevékenységeknek, megjelenítésüknek egyfajta seregszemléje legyen. Az évnyitó ma már a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat nyitóeseménye, sőt ekkor adják át a Múzeumpedagógiai Nívódíjat. A pályázat célja az volt, hogy jó gyakorlatokat mutasson be, értékelje a minőségi munkát, az újszerű gondolatokat, megvalósításokat, egyfajta versenyt hirdessen a múzeumok között. 2003−2006-os időszakban évente más-más tematikát hirdettek meg. Ebben egyaránt szerepeltek kiadványok és tevékenységek. Sajnos minden esetben előfordult, hogy olyan pályázat érkezett be, amelyet sem egyikbe, sem másikba nem lehetett beilleszteni; vagy olyan sok jó „pályamunkát” kapott a zsűri, hogy nem lehetett mindet díjazni, mert akkor értékét veszítené a kiírás.
− Hogyan illeszkedik mindebbe a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, illetve egyik igazgatósága, a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ?
− 2006-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum együttműködési megállapodást kötött a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ létrehozására, amely ma a Skanzen egyik igazgatóságaként működik. Legfőbb kiemelt tevékenysége a múzeumi szakemberek továbbképzésének elindítása, megvalósítása volt, de emellett egy országos feladatot is megvalósított, vagyis vállalta a Múzeumok Őszi Fesztiváljával kapcsolatos szakmai és pályázati munkák koordinálását is. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap. A pályázati támogatás sajnos ebben az évben meglehetősen „szűkre szabott”, amelyből a MOKK a fesztivál központi kommunikációját és a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat tudja finanszírozni. Kevés a pénzünk, idén mégis többet szeretnénk, mint korábban. Legyen lendületesebb, fiatalosabb a kommunikációnk. Sokfelől, és sokféle információ éri az embereket, s akár egy hang vagy egy kép is eldöntheti, milyen programot választanak kikapcsolódáshoz, tanuláshoz. Ilyen versenyhelyzetben elengedhetetlen, hogy mi is dinamikus, figyelemfelkeltő arculattal jelenjünk meg.
Az Őszi Fesztivál meghirdetésekor a MOKK minden évben többféle tematikus programot ajánl a múzeumoknak, amelyek köré rendezvényeiket szervezhetik. A kezdetekkor a központi tematikák meghatározásával az volt a célunk, hogy a múzeumok a korábbi megszokott, rutinprogramok helyett kezdjenek másként gondolkozni adottságaikról, lehetőségeikről, a múzeumépületről, a kiállításról. Szerettünk volna a kollégákból szokatlan megoldásokat előcsalogatni, vagy a „Jé!” effektust kiváltani: „Jé, tényleg lehet ilyet csinálni!” „Jé, nekünk is van olyan raktárunk, amit be tudunk mutatni!” „Jé, mi is tudunk más múzeumokkal együttműködni!” Bár mindig voltak kreatív rendezvényszervezők, múzeumpedagógusok, akik múzeumi programjaik kialakításában az élményszerzés örömét fontosnak tartották, azért a legtöbb múzeum mégis többnyire tárlatvezetést, múzeumi foglalkozást, esetleg egy-egy hangversenyt ajánlott gyerekeknek, felnőtteknek. Mára már igencsak megváltozott a helyzet. Látható, ha több település, múzeum összefog, akkor egy-egy témát milyen változatosan, komplexen, kreatívan lehet körbejárni, főleg ha minden egyes intézmény a saját profilját adja hozzá.
− Milyen arányban jelennek meg a nívódíjra pályázók között a kis vidéki múzeumok, tájházak? Milyenek az esélyeik az országos múzeumokkal szemben?
− Nagyon-nagyon nehéz a bírálók dolga, nem könnyű igazságosan dönteni, hiszen más-más lehetőségekkel, adottságokkal rendelkezik egy országos és egy kis múzeum, különösen az anyagiakban. Állandóan keressük a jó megoldást. Felmerült korábban az intézmény nagysága szerinti kategória meghirdetése is, hiszen érzékelhetők a különböző esélyek, de elvetettük, hiszen a jó ötlet egy tájházban is jó ötlet, meg egy országos múzeumban is. Kétségtelen tény, hogy az országos múzeumok nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, ezekben az intézményekben lehet kifinomultabb kiadványokat megjelentetni, nem egyet, hanem évente többet. Volt olyan év, amikor egy országos intézmény évente 3-4 kiváló munkát is beadott. Az országos és a megyei intézmények általában évről évre megjelennek a pályázók között. Ott, ahol koordinátoraink intenzívebb „agitációs” munkát fejtenek ki, látszik az eredmény. Többen vállalják a megmérettetést. Összességében látható, hogy a kis múzeumok, tájházak kisebb számban vannak jelen. De úgy gondolom, azért ez nem minden esetben múzeum-, hanem személyfüggő is. Nagyon sok múlik az adott intézményben dolgozó múzeumpedagógus, muzeológus vagy az intézményvezető szemléletén, természetesen a fenntartó és adott esetben a munkatársak, a helyi társadalom támogatásán, nem utolsósorban pedig az anyagiakon. Jó ötletekre, akaratra, összmúzeumi összefogásra és támogatókra van szükség. Ha egy múzeum kitalál önállóan egy jó témát, egy jó kiállítást, vagy csatlakozik egy regionális vagy országos vállalkozáshoz, akkor a projektnek része kell hogy legyen a célcsoportokat figyelembe vevő különféle programok, valamint egy-vagy több kiadvány megszerkesztése is. Vannak hazai és EU-pályázatok, amelyek segítségével az új ötletek, önálló kezdeményezések megvalósíthatók.
− Milyen kategóriákban írnak ki pályázatot?
− Az első évben, 2003-ban a minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya a Fogyatékkal Élők Éve kapcsán írt ki pályázatot, melyben a fogyatékkal élők igényeit figyelembe vevő kiállításokat, programokat szervező múzeumokat díjazta. Ekkor a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kapott Nívódíjat a Láss a kezeddel, hallj a szemeddel − vakoknak és hallássérülteknek kialakított programjával. 2004-ben a díj szempontja a Legtöbb iskoláscsoportot fogadó budapesti és vidéki múzeum volt. Ekkor a Magyar Természettudományi Múzeumot, illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeumot díjaztuk. 2005−2006-ban a Legjobb Múzeumpedagógiai Kiadvány kategóriát hirdettük meg, majd 2007-től ez kiegészült – és napjainkig így van − a Legjobb Múzeumpedagógiai Kezdeményezés kategóriával. Itt már olyan sok a nyertes, hogy felsorolni sem lehet. (Például: A 2010-es díjazottak, Hogyan lehet a fegyvertörténet pacifista?, Herceg Egérváry Elemér naplója, Játékos kalandozás a régmúlt korokban, Nívódíj nyelvöltésért , Szolnoki Kép-tár-mutató)
A pályázók évről évre hoznak új elképzeléseket, újabb meglepetéseket, információhordozókat, amelyek új kihívások elé állítják a nívódíj kiíróit. Így például idővel megjelentek a pályázatok között az elektronikus hordozók is, ez felvetett egy újabb kérdést: mi az, amit díjazzunk? Azt hogy korszerű, vagy azt hogy használható? Attól, hogy valami egy új hordozón jelent meg, nem szabad elámulnunk, hanem akkor is a minőséget, az ötletességet, az újszerűséget, a használhatóságot kell értékelnünk.
2-3 évvel ezelőtt felmerült az igény, hogy még szélesebb szakmai körben történjék a pályázatok bírálata, hiszen nagyon sokféle kiadvány, elképzelés érkezett, és szükségessé vált újabb szempontok figyelembevétele. A bizottsági munka, az értékelés során arra törekszünk, hogy egymást is meg tudjuk győzni, és a legjobbat, a legkorszerűbbet, a leghasznosabbat hozzuk ki nyertesnek. Idén a már megszokott „standard” kategóriákat hirdettük meg, vagyis a múzeumpedagógiai kiadványt, illetve a múzeumpedagógiai kezdeményezéseket. Az eredményhirdetésre az országos Múzeumpedagógiai Évnyitó alkalmából kerül sor a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
− Összességében mi az elmúlt 9 év tapasztalata?
− Az elmúlt években egyre igényesebb pályázatok érkeztek, a kollégák egyre komolyabban vették, egyre többen jelentkeztek. Látható a minőségi fejlődés. A pályázatokon keresztül rengeteg „jó gyakorlatot” ismerünk meg. A korábbiakban említetteken túl úgy látom, hogy a megvalósítás egyik legfontosabb tényezője a pénz. Most kíváncsian várom, az intézményeknek mit sikerült elérni a TÁMOP pályázatokból.
− A kisebb intézmények várhatnak anyagi támogatást az önkormányzatoktól, a megyei múzeumoktól új kiadványok, múzeumpedagógiai ötletek kivitelezéséhez?
− Erre nem én tudom megadni a választ. Nem vagyok jövendőmondó, és nem láthatok senkinek a zsebébe. Köztudott, hogy nagy változásokat élnek át a múzeumok. Természetesen tisztában vagyok azzal – ahogy az ország, úgy az önkormányzatok is – jelenleg nagyon rossz anyagi helyzetben vannak. Fenntartó és múzeum között jó együttműködésre, együttgondolkodásra van szükség. Az a fenntartó, az a polgármester, aki fontosnak tartja, hogy a múzeum működjön, és jól működjön, aki érti a helyi és nemzeti identitás jelentőségét az oktatás szempontjából, aki értékeli a múzeumnak a tudományban és a kultúrában betöltött szerepét, társadalmi jelentőségét, az minden bizonnyal igyekszik a legtöbbet megtenni saját keretein belül. De nem kevés az, amit a múzeumoknak kell megtenniük azért, hogy ne csak elfogadott, de „megkerülhetetlen” intézmények legyenek. A kérdésed kiadványokra, múzeumpedagógiai ötletekre vonatkozott, de a jó válasz sokkal messzebbre visz bennünket. Folytassuk a beszélgetést erről legközelebb.