4 év alatt 175 ezer látogató

LÁTOGATÓKÖZPONT

A turisták óriási érdeklődése miatt látogatóközpontot nyitottak szerdán abban a spanyol kápolnában, ahol négy éve egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót, amely "bundás Jézus" néven lett világszerte ismert.

MTI 2016-03-17 10:43
Cikk küldése e-mail:


Emlékeznek még a történetre?

 

Borjába 2012 óta 175 ezren érkeztek csak azért, hogy megnézzék a faliképet - mondta Eduardo Arilla az észak-spanyolországi városka polgármestere, megmagyarázva, hogy miért döntöttek úgy, kihasználják a hirtelen jött népszerűséget.
A körülbelül 80 négyzetméteres látogatóközpontban összegyűjtöttek minden újságcikket, fotót, video-, és hanganyagot, amelyet csak találtak a freskóval kapcsolatban, és ezeken mutatják be keletkezésének és sikerének történetét.
Emellett külön részt szentelnek az Ecce Homo nevet viselő Jézus Krisztust ábrázoló kép eredeti alkotójának Elias García Martíneznek is.
A freskó botcsinálta restaurátora, a 85 éves Cecilia Giménez, örül műve sikerének. Az Europapress hírügynökségnek adott interjújában elmondta: először nagyon rosszul élte meg, hogy a kép olyan lett, amilyen. Ezt egyébként annak tudja be, hogy a nedves falon megfolyt a festék. Utólag viszont már elégedett, mert azzal, hogy sokan kíváncsiak a képre, úgy érzi, ő is tett valamit a városkáért - mondta.
A látogatói központban mindenki kipróbálhatja, neki hogyan sikerülne ugyanez a munka, bár nem élesben, hanem csak papíron, amelyet erre a célra nyomtattak a turistáknak.
Nem csak ezt, a saját alkotást lehet emlékként hazavinni, a központhoz tartozó üzletben a "bundás Jézus" képével ellátott bögrék, pólók, hűtőmágnesek is kaphatók.

Miért fontos a szakszerű restaurálás?

HÁTTÉR

Legalább tíz római kori mozaik félresikerült törökországi restaurálásából kiderült, milyen fontos a szakértelem a restaurátor szakmában is.

2015. május 05. Sobieski Tamás

A Regéci Vár és a kiskőrösi látogatóközpont

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Két turisztikai attrakcióról és fejelsztésről szól a hír: 329 év után elérte eredeti magasságát a Regéci Vár öregtornya és János Vitéz Látogatóközpont nyílik Kiskőrösön.

2015. október 10. Magyar Kastélyprogram Kft.

Indiszkréció: a tárgyak magánélete

A rekonstrukció, kiegészítés és esztétikai élmény a restaurálásban

Minket, egyszerű múzeumlátogatókat kíváncsisággal töltenek el a műtárgyak és műemlékek megőrzésével, restaurálásával kapcsolatos munkák és óvintézkedések. A legtöbbször nem tudjuk, min megy keresztül az...

2010. szeptember 09. Gulyás Luca
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...