©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Csemegék vidéken és a fővárosban


Ha jól szervezzük, elcsíphetünk csipkeverést,bodag készítést,szentpétervári hangulatot,megtudhatjuk végre,tudnak-e a számítógépek gondolkodni,és mely útvonalon sétáltak nagy íróink a napi penzumok között.

Szerző: MTI - MMO | Forrás: | 2012-06-08 09:09:51

Játékfesztivál és kiállítás Endrefalván

Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Ménes-patak Menti Játékfesztivált és Kiállítást szombaton és vasárnap; külön program lesz a fesztiválon a Roma Mesteremberek Utcája. A mindkét napon zajló népi és történelmi játékokra, kézműves foglalkozásokra elsősorban a családokat várják, mert a felnőttek és a gyerekek egyaránt találnak maguknak szórakoztató elfoglaltságokat. A játékfesztivál egyben játékkiállítás is, hagyományosan csaknem 150 négyzetméteren mutatják be az érdekességeket. Az idei kiállítás a furcsaságok jegyében zajlik, a mackók, népi játékok, bábuk mellett helyet kapnak a tárlaton az Első Magyar Látványtártól kapott tárgyak is.
A játékfesztivál külön programja a Roma Mesteremberek Utcája lesz, ahol tíz sátor alatt mutatják be az ősi cigány mesterségeket, kiegészítve kártyajóslással és a hagyományos cigánykenyér, a bodag készítésével, melyet meg is kóstolhatnak az érdeklődők.
Utóbbi program célja bizonyos ősi cigány mesterségek újjáélesztésével kézműves termékek készítése, piacképes vállalkozások indítása, az integrált közösségi térben már hónapok óta tanítanak szakmákat, tevékenységeket.
A fesztivál egyben kézműves kirakodóvásár is lesz, ahol a roma mesteremberek termékeit meg is vásárolhatják a látogatók.

nyílik a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete szervezésében a hétvégén Szécsényben. A péntektől vasárnapig tartó programon szlovák, lengyel, belga és magyar csipkekészítők vesznek részt. Számukra már péntek délelőtt megkezdődik a műhelymunka, amelyen a szakemberek elsajátíthatják a csipkekészítés új módszereit, az érdeklődők pedig a gyakorlatban is megfigyelhetik a technikákat. A rendezvény hivatalos megnyitója péntek délután öt órakor lesz a kézműves házban. A konferencián Erdei T. Lilla, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa a népművészetre épülő iparművészetről, Román Andrásné, népi iparművész a Pannónia-csipkéről, míg Devecsei Gáborné csipkekészítő a nemeshanyi varrott csipkéről tart előadást. A szakmai előadások sorában szó lesz a torockói vert csipke készítéséről, és arról is, hogy hol a csipke helye a modern világban. A széles nyilvánosságnak is szóló nemzetközi csipkekiállítás a kézműves házban szombaton délelőtt tíz órától látogatható. A találkozó utolsó napján, vagyis vasárnap, a meghívottak Rimócra is elutaznak, hogy megtekintsék a tájházban látható csipkés főkötőket.

A 19. századi orosz cári udvar zenei hangulatát idéző program várja az érdeklődőket szombat délután a Zichy Mihály Emlékmúzeumban, Zalán. A szervezők a cári udvarban Zichy Mihállyal egy időben koncertmesterként elismert hegedűművész, Auer Lipót és a rajzoló fejedelemként emlegetett festőművész alkotói légkörét teremtik újra. Így Zichy Mihály alkotásai között szólaltatja meg Danyilova Galina szentpétervári születésű hegedűs, a Magyar Állami Operaház koncertmestere Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjének hegedűszólóját, amelyet Auer Lipót is játszott, és vélhetően a cári család eseményeinek dokumentálója, Zichy Mihály is meghallgatott. A Somogy megye szívében fekvő zalai emlékmúzeumot magyar, angol, francia és orosz nyelven mutatják be az érdeklődőknek, majd az azt követő komolyzenei koncerten Danyilova Galina, Bartos Csaba és Darvassi Andrea Händel-, Haydn-, Csajkovszkij- és Glier-műveket ad elő.
A somogyi dombok között megbúvó Zalát egy 1278-ból származó írásban még Sola faluként említik, a későbbi híres birtokosok, a Zichyek nevét pedig 1478-ban említik először a krónikák. Innen indult el pályáján a 19. század derekán Zichy Mihály, és vált a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakjává és úttörőjévé. 1847-ben került Szentpétervárra, ahol 1853 októberében kapta első megbízatását a cári udvartól.
A Zichy Mihály Emlékmúzeumot 1927-ben alapította a család, az egykori műtermet a művész hagyatékából berendezve.

Erzsébet királyné és magyar udvarhölgyei egyedi tárgyait tekinthetők meg a gödöllői királyi kastélyban. A kastély Rudolf-szárnyában elhelyezett egyedi iratanyag, illetve az igazi "csemegéket" is tartalmazó több mint kétszáz személyes tárgy egy részét a Nemzeti Múzeumból kölcsönözték, a többi a kastély saját múzeumából való.
Ez utóbbi körbe tartozik Erzsébet királyné kedvenc, köznemesi származású udvarhölgyének, felolvasónőjének, későbbi barátnőjének, Ferenczy Idának a hagyatéka. A részben eddig soha ki nem állított holmik között csipkék, kesztyűk, díszes ládikák, illatszeres dobozok idézik fel az udvari szolgálat titkait.
Egy visszaemlékezés szerint Erzsébet 1863-ban férje és anyósa akarata ellenére kezdett magyarul tanulni, s hamarosan a magyar vált a Ferenczy Idával közös titkos nyelvvé. "Idának főleg a fésüléskor és hajmosáskor kellett jelen lennie, hogy az idő hasznosan teljék a magyar nyelvű társalgással, amit az ott lévő komornák és fodrásznők nem értettek" – írta Brigitte Hamann.
Igazi kuriózumként megtekinthető a királyné egyik eredeti kalapja, legyezője, csipke stólája és cipője, míg az udvari bálok kellékei közül a ruhákon kívül különösen figyelemre méltó az a két csokipapír, amelyet a Vendéglátóipari Múzeumból hoztak el a szervezők. A bálozók általában csipkével díszített, különleges portrékkal ellátott papírba csomagolt csokoládét kaptak ajándékba.

Az irodalmi városnéző sétákat a 83. Ünnepi Könyvhét keretében a Palotanegyedben rendezi meg a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és az Imagine Budapest. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Pilinszky János életük egy-egy időszakában mindannyian szorosan kötődtek a Palotanegyed egyes épületeihez.
Az Imagine Budapest vezetői a FISZ irodalomtörténészeinek közreműködésével állították össze a túrát, amelyen érdekes történetekkel és korábban nem hallott anekdotákkal ismerkedhetnek meg a séta résztvevői.
A séta a Bródy Sándor utcából indul, ahol a résztvevők megtekinthetik, hol lakott Bródy Sándor és Jókai Mór, a Horánszky utcában pedig Emich Gusztáv nyomdász és Pilinszky János egykori otthonát mutatják be. Az út ezt követően Mikszáth Kálmán utolsó lakásához vezet, majd a Reviczky utcában Babits Mihály, Bánffy Miklós és Karinthy Frigyes otthona következik.
A séta során olyan kivételes helyszínekre juthatnak be az érdeklődők, amelyek a látogatók számára más alkalmakkor nem megközelíthetők, a vezetők bemutatják az írásokat ihlető tereket, a személyes drámák és játékos ugratások, valamint az írások gyötrelmes és boldog születésének helyszíneit.
A sétákat június 8-án, 9-én és 10-én szervezik, pénteken 16 órakor, a hétvégén pedig 10 és 16 órakor indítanak csoportokat.

 

Számítógéplegendák a Múzeumi Szombaton Budán, az MMKM Műszaki Tanulmánytárában. Korszakos jelentőségű számítógépek – és a gépeket megalkotó zsenik mutatkoznak be a Tanulmánytár családi napján. Az első magyar számítógépektől a legsikeresebb PC-kig a múzeum számítástechnikai gyűjteménye az informatika minden generációjából és kategóriájából bemutat ritkaságokat, melyeket a látogatók most szakmai tárlatvezetések keretében tekinthetnek meg. A tárlatvezetések során az első magyar műállat, a szegedi Katicabogár működő modelljét meg is simogathatják a látogatók. A kiállított tárgyakhoz és az informatika legendás egyéniségeihez kapcsolódóan neves szakértők előadásaira is sor kerül délután. A családi nap folyamán a Tanulmánytár minden látogatható raktára megtekinthető.

Kapcsolódó cikkek:
Mikszáth és a telefon
Ismét remek hétvége ígérkezik
Ha süt, ha esik - irány a múzeum!

Cimkék:
kiállítás,gyűjtemény,látogató

    Muzeumok.hu Rss betöltése...