Tanévnyitó – a múzeumokban is

Pest megyei beszámoló

2012. szeptember 21-én tartották a Pest Megyei Múzeumpedagógiai Tanévnyitót a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (MOKK) és a százhalombattai „Matrica” Múzeum és Régészeti Park közös szervezésben.

Kassai Hajnal 2012-09-29 10:00
Cikk küldése e-mail:

Az esemény megszervezésének célja egyfelől a százhalombattai térség pedagógusainak tájékoztatása – a megyében működő múzeumok múzeumpedagógiai, közönségkapcsolati tevékenységéről –, másrészt egy szakmai találkozó szervezése a megyében dolgozó múzeumi igazgatók, közönségkapcsolattal, múzeumpedagógiával foglalkozó munkatársak számára. Délelőtt nyitott szakmai beszélgetés zajlott Dr. Sepseyné Dr. Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának vezetője részvételével, aki átfogó tájékoztatást adott a kidolgozás alatt álló új közművelődési törvényről, a múzeumok iskolán kívüli oktatásban betöltött megváltozott szerepéről. Ezt követően a múzeumok vezetői mutatták be az idei tanév legfontosabb közönségkapcsolati/múzeumpedagógiai projektjeiket, fejlesztéseiket és terveiket.

 

Ugyanezen a napon került bemutatásra a tavaly először meghirdetett Pest Megye Múzeumbarát Iskolája illetve a Pest Megye Múzeumbarát Tanára díjak nyertesei is: múzeumi foglalkozásra az előző tanévben a legtöbb diákot a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium vitte, Pest Megye Múzeumbarát Pedagógusa pedig Koppány Helga tanárnő lett a gödöllői Hajós Alfréd Iskolából, aki diákját a Gödöllői Városi Múzeumba kalauzolta.

 

A délutáni szekcióüléseken a múzeumpedagógusok tájékoztatták a tanárokat és tanítókat programjaikról: korosztályonként és kompetenciánként; ami segítette a pedagógusokat abban, hogy könnyen eligazodjanak a programok között, illeszteni tudják a kínálatot a tantervbe. A múzeumpedagógusok csupán egy-egy programot emeltek ki a teljes választékból: így nemcsak a foglalkozások típusait mutatták be, hanem a konkrét ajánlatokban megjelent a módszer, a tartalom és a hangulat is. Az öt szekcióban összesen 24 előadás volt hallható: múzeumi órák, manuális foglalkozások, nyári táborok, drámapedagógiai foglalkozások, múzeumi kertek, múzeumon kívüli, iskolába telepített programok és kalandtúrák. A programot a „Matrica” Múzeum állandó kiállításában és a Régészeti Parkban tartott tárlatvezetés zárta.

 

Remek érzés volt megtapasztalni, hogy a múzeumok bizonytalan jövőképe ellenére a szakemberek tolmácsolásában számos sikeres és a gyermekeknek tetsző múzeumi foglalkozást ismerhettünk meg. Csak bízhatunk abban, hogy a töretlen lelkesedés és a szakmai tudás átsegíti az intézményeket a bizonytalanságokon. (Külön köszönet a szervezéséért Vicze Magdolna múzeumigazgató asszonynak, Tóth Zsuzsának és Dobos Ágnesnek, a „Matrica” Múzeum munkatársainak!)

 

A szerző a MOKK Pest megyei koordinátora

Adatbázis múzeumpedagógiai szolgáltatásokról

Fejlesztés

A múzeumok aktuális pedagógiai foglalkozásairól készít központi információs tárat a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK). Az adatbázis célja, hogy mindenki számára könnyen és gyorsan elérhető legyen a...

2012. augusztus 08. MTI

Hekkeld meg a várost!

Szembeszállás a kényelemmel

A BMW Guggenheim Labor innovatív megoldásokat keres a városi élet kortárs problémáira

2012. augusztus 08. Szeljak György

Nagyszerű múzeumok

Televíziós sorozat az Egyesült Államok kis és nagy múzeumairól

Az amerikai háztartások 85 százalékába eljutó Great Museums sorozat amerikaiak milliói számára mutatja be az Egyesült Államok múzeumi világát.

2012. július 07. Szeljak György
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...