Dupla vagy semmi
Múzeumpedagógiai együttműködések
Az országos múzeumpedagógiai évnyitó szervezőitől azt a felkérést kaptam, hogy mutassak be egy új múzeumpedagógiai programot.
| Szabics Ágnes |
2012-10-04 09:38 |
Számos új kezdeményezésről számolhatnék be, akár budapesti, akár országos, akár nemzetközi viszonylatban. Ha a szűk környezetemre gondolok, akkor beszélhetnék a Fényvesztés és szemfényvesztés című múzeumpedagógiai foglalkozássorozatról, melynek részeként egy camera obscurává átalakított busz szállította a programra jelentkező osztályokat Markus Schinvald kiállítására, ahol az analóg és digitális fényképezés rejtelmeivel ismerkedhettek meg a fiatalok. Beszélhetnék egy évente meghirdetett áprilisi programról, a Fordított napról, amelyen a gyerekek veszik át az irányítást, a felügyeletet a Műcsarnok kiállítótereiben, ők tartanak foglalkozásokat, ők a jegyszedők, ruhatárosok, teremőrök és tárlatvezetők. És beszélhetnék a tavalyi tanévben elkezdett múzeumpedagógiai foglalkozássorozatról, amelyet a Váci utcai Ének-zenei Általános Iskola másodikos osztályának tartottam a matematikaórákhoz kapcsolódva, azokat kiegészítve elsősorban a Stúdió Galériában.
Mégis úgy gondolom, hogy itt, a múzeumpedagógiai évnyitón hasznosabb, ha nagyobb közönséget érintő és érdeklő kezdeményezésről ejtek szót néhány percben, egy olyan programról, amelyik nem egy személyhez, nem egy kiállításhoz és nem egy intézményhez kapcsolódik. Nem pályázati pénzből működik, és nem kap támogatást. Így persze nem is kell vele időben vagy határidőre elszámolni, nem kell statisztikai adatokat felmutatni, nem kell a látogatók vagy a résztvevők számát mindenáron növelni. Ebből következik, hogy a program hosszú távú, remélhetőleg nagyon hosszú távú lesz, és folyamatosan alakul, változik, csiszolódik. Igazodik az intézményekhez, a kiállításokhoz, az iskolákhoz, de elsősorban a fiatalok igényeihez. Most ősszel kezdődött el, de a címe, az idei tanév első, MOKK (Múzeumi Oktatási és Képzési Központ) által szervezett múzeumpedagógiai szakmai műhelyén már meg is változott. A budapesti múzeumpedagógusok javaslatára a Múzeum a négyzeten címet viseli.
A rendhagyó múzeumpedagógiai foglalkozássorozatok célja, hogy az általános és középiskolai osztályok egy-egy művészeti, természettudományi vagy társadalmi témát más-más múzeumban dolgozó múzeumpedagógusok, muzeológusok vagy művészettörténészek segítségével több szempontból járjanak körül. A résztvevő osztályok egy foglalkozás során két helyszínre, két múzeumba látogatnak el. Az előre meghirdetett programot kiegészítve az általános és középiskolai tanárok is ajánlhatnak vagy kérhetnek témákat, amelyek segítik őket abban, hogy a kiválasztott tananyagot alaposabban, szemléletesebben és izgalmasabban taníthassák meg növendékeiknek.
A javasolt témához minden alkalommal két kiállítóhely múzeumpedagógusa készít egy összehangolt, egymásra épülő foglalkozást a különböző korosztályú diákok számára, akik ily módon a két múzeumlátogatás után kapnak teljes képet az adott tematikáról. Több oldalról, több nézőpontból vizsgálnak meg egy-egy témát, hangsúlyozva a történelmi, társadalmi, tudományos, kulturális és művészeti összefüggéseket.
Az első ilyen páros foglalkozásokat most szeptemberben, a Szépművészeti Múzeumban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Műcsarnokban szerveztük Bujtor Annával és László Zsófiával, kapcsolódva a Szépművészeti Múzeum állandó gyűjteményéhez, a „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai, illetve a Mi a magyar? – A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállításokhoz. Foglalkoztunk a nemzeti identitás, a sztereotípiák, a magyarság, az előítéletek és a legendák kérdéskörével. A sok beszélgetés és játék mellett alkotó tevékenység segítette a résztvevőket abban, hogy elgondolkozzanak hazájukról, nemzetükről, saját helyzetükről, történelmünkről, szembesüljenek azzal, hogy miként vélekednek rólunk más nemzetek, mit szeretnénk elmondani magunkról és az országról a külföldieknek, mi az, ami más, és mi az, ami közös bennünk. Készítettünk füzetet, prospektust, plakátot, képregényt és mesekönyvet hazánkról, mindezt azzal a szándékkal, hogy bemutassuk országunkat külföldi barátainknak, rokonainknak vagy a turistáknak.
Egy kiállítás is lehetőséget nyújthat arra, hogy elmélyüljünk egy-egy témában. De minden gyermek, minden fiatal más-más habitusú, más az érdeklődési köre, egyik verbális, a másik vizuális típus, egyiknek a logikája, másiknak a fantáziája jobb, egyik inkább az érzelem, másik az értelem segítségével tapasztalja és ismeri meg a körülöttünk lévő világot. Ezért hasznos egy kiállítás látogatása során a többféle megközelítés, a sokféle nézőpontú szemlélődés, elgondolkodás, a különféle csoportos és egyéni feladatok megoldása, amelyekkel két vagy akár több helyszínen találkoznak a tanulók.
A program többféle együttműködést feltételez; mindenképp szükség van a két intézmény szakembereinek együttgondolkodására, összhangjára, és a két részből álló közös program kitalálására. Nélkülözhetetlen a pedagógus segítsége, közreműködése, egyrészt az iskolai tananyaghoz kapcsolódó témák kitalálásában, másrészt a múzeumlátogatás megszervezésében. A legfontosabb együttműködő partnerek természetesen a diákok, akik remélhetőleg nem parancsra, nem kötelességből és tiszteletből, hanem őszinte kíváncsiságból és érdeklődésből látogatnak majd el a különböző kiállítóhelyekre, ahol aktív részvételük, vagy passzív kritikai magatartásuk jelzésértékű számunkra.
A program bármilyen irányban bővíthető. Nemcsak múzeumok és múzeumok közötti együttműködést lehet elképzelni, hanem múzeumok és galériák, kisebb kiállítóhelyek, sőt koncerttermek és színházak közötti kapcsolatot is. Budapesti és vidéki intézmények egyaránt kidolgozhatnak közös múzeumpedagógiai foglalkozásokat, melyek kapcsolódhatnak a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz, szólhatnak óvodásoknak, de akár egyetemistáknak is.
A foglalkozások megszervezése többletmunkát, pluszidőt és -energiaráfordítást kíván a múzeumi szakemberektől. Csakúgy, mint az iskolai pedagógusoktól, akik először megkísérlik meggyőzni a szülőket, hogy fizessenek több osztálypénzt a belépőkre és az útiköltségre, majd a kollégáikat, cseréljenek vele órát, hogy osztálya eljuthasson a kiállításokra. Végül az igazgatót, hogy engedje el a tanulókat két egymás utáni héten „tanulás” helyett „szórakozni”. Ily módon a szó szoros értelmében vett hasznuk egyedül a tanulóknak származik a programból, akik játszva, élvezettel és 
szórakozva sajátíthatják el a kiválasztott tananyagot. A mi hasznunk – akik megpróbáljuk más módon, mindig más és más kiállításhoz kapcsolódva teljesíteni a tanárok kéréseit – az együttgondolkodás, az együttműködés, a kölcsönös tanulás és a folyamatos megújulás lesz. Ez elkerülhetetlen az oktatásban, és nélkülözhetetlen a pedagógus számára.
Az első nagyobb fórum, amelyen közös eszmecserét folytattunk a kezdeményezésről, a már említett szakmai műhely volt szeptember 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az együttműködés már korábban elkezdődött, hiszen számos hasonló példát láthattunk erre a budapesti és a vidéken működő múzeumok és kiállítóhelyek között. Az, hogy milyen irányban, milyen ütemben, meddig folytatjuk ezt a programot, már csak rajtunk múlik. Mi ehhez Joó Emese budapesti szakkoordinátorral közösen minden tőlünk telhető segítséget igyekszünk megadni mind a pedagógusok, mind pedig a múzeumpedagógusok számára.
Az előadás 2012. október elsején az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón hangzott el.
