©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Asszonybeszéd – nem felesleges csacsogás

Március 7-én egész napos nőtörténeti konferenciát rendeztek Szombathelyen a Savaria Múzeumban. A rendezvény a Híres szombathelyi nők címet viselő könyvsorozat legújabb kötetének bemutatóját és az ehhez kapcsolódó kiállítást vezette be.

A hazai nőtörténetírás meghatározó kutatói tartottak előadást a Savaria Múzeum megújult dísztermében, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester is köszöntötte az előadókat és az érdeklődőket.

A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum régész, ókortörténész igazgatója, dr. Csapláros Andrea köszöntő előadásában a Római Birodalom asszonyainak jogi helyzetét példákkal illusztrálta. Mint mondta, az ókorban a nőket azután is szoros kapcsolat fűzte eredeti családjukhoz, miután férjhez mentek. Nem kellett például elfogadniuk férjük isteneit.

Dr. Basics Beatrix művészettörténész a nagybányai, gödöllői és szentendrei művésztelepek festőnőinek sorsáról rajzolt érzékletes képet. Az 1896-ban alapított Nagybányai művésztelepen még nem volt jellemző a nőművészek tevékenysége, a Gödöllőn alkotó nők közül viszont néhányan már önálló művészként is elismertté váltak. Az első világháború után létrejött Szentendrei művésztelep történetében a nőművészek már egyenrangú szerepet töltöttek be. Nagy árat fizettek azonban ezért – a sikeres művészi tevékenységnek nemritkán az egyedüllét, a kemény, „férfias” életút volt a feltétele. Basics Beatrix külön szólt a nagybányai szabadiskolából induló Czóbel Béla és tehetséges felesége kapcsolatáról. Modok Mária házasságkötésük után már csak alkalmanként festett, képeit, amelyeket a dívány alatt tartott, férje semmire sem becsülte.

A szocializmus időszakának prostitúciójáról beszélt a konferencián dr. Tóth Eszter Zsófia történész, aki a BRFK titkos jelentései, korabeli szociográfiák és saját interjúi alapján elemezte az „üzletszerű kéjelgéssel” bűncselekményt elkövető nők és a stricik térhasználati szokásait, társadalmi összetételét a 80-as években a Rákóczi téren. A rendészeti dokumentumokból kiderül, hogy a prostituáltakat magukat tették felelőssé a sorsukért, mivel úgy vélték, luxusigényeik terelik őket erre az útra. Tóth Eszter Zsófia a jelenség mélyebb összefüggéseire világított rá.

A 20. század elején Európát igen szenvedélyes diskurzus jellemezte a nőkérdésről, a női szerepekről. A különböző elméletekben a modernitás felmagasztalása, illetve kárhoztatása, elfogadása vagy elutasítása együtt járt az új nemi szerepek, a modern nőtípus, a „new woman” megítélésével. A modern nő képe magán viselte egyrészt az individuum függetlenségét, szabadságát, a jogegyenlőséget, másfelől az olyan negatív jelentéseket, amelyek a korszak szintén állandó toposzai voltak: az erkölcstelenség, a normaszegés, a hagyományos szerepek elvetése. Dr. Sárai Szabó Katalin előadásában azt elemezte, hogy a különböző magyarországi, konzervatívnak tekintett irányzatokhoz tartozó nők, illetve nőmozgalmak képviselői hogyan viszonyultak a „modern nőhöz”. Hol húzták meg a „konzervatív” nő számára az új normakövetés lehetőségeit és határait.

Dr. Acsády Judit szociológus – a konferencia elnöke – az első világháború előtti emancipációs törekvésekről és a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség (IWSA) 1913-as budapesti kongresszusáról beszélt, ahol a világ minden tájáról érkezett több ezer fős delegáció vitatta meg a nők társadalmi helyzetének legaktuálisabb kérdéseit. A szervezet a női érdek képviselete mellett síkra szállt más célokért is, többek között az etnikai konfliktusok békés rendezéséért, ami a korszak egyik legégetőbb kérdésévé vált.

Dr. Kereszty Orsolya egyetemi adjunktus a feminista mozgalmaknak a nők művelődéséért végzett küzdelmét elemezte. Bemutatta, hogyan működött a feminista mozgalom folyóirata, A Nő és a Társadalom mint a korabeli informális oktatás egyik eszköze, és milyen módon járult hozzá a létező társadalmi nemi szerepek rekonstrukciójához.

Dr. Czetter Ibolya főiskolai tanár arra kereste a választ, miért felejtettük el a nőírókat, mi az oka annak, hogy a genderalapú elfogultságok miatt csupán néma hagyományról beszélhetünk. Talán a visszamenőleges tradícióépítés lehet a felejtés ellenszere, a garancia arra, hogy a mai női irodalom reprezentatív módon jelenhessen meg az újrakanonizáció során – mondta.

A nőtörténetírás kevéssé ismert időszakát, az 1910–1920-as évek fordulóját vette górcső alá előadásában Kelbert Krisztina történész. E néhány év meglehetősen változatos képet mutat: egyszerre léteznek az emancipációs törekvéseket zászlajukra tűző feminista szervezetek, a „radikális asszonyok”, rövid ideig a szocialista nőmunkások, és kezdenek szerveződni a keresztény, nemzeti alapokon álló egyesületek. Kelbert Krisztina azt vizsgálta, hogyan alakultak meg és működtek párhozamosan e néhány év alatt a különböző eszméket valló nőegyesületek Szombathelyen.

A két záró előadás a nők világháborúk idején vállalt önkéntes munkájára hozott példákat. Keppel Csilla történész a szombathelyi Tartalékkórházban 1914-től ápolónővérként dolgozó Kourim Gizella tevékenységére tekintett vissza, Árvai Tünde történész pedig arról beszélt, hogyan mozgósították és képezték ki a nőket a honvédelmi feladatokra a második világháborúban.

A nagy érdeklődéssel kísért konferencia után bemutatták a Híres szombathelyi nők című könyvsorozat legújabb, 10. kötetét, amelyet az előkelő származású dr. Pető Ernőné Szegedy Georgináról írt Kelbert Krisztina. Szegedy Georgina a jótékonykodás és a rászorulók érdekében végzett önkéntes feladatok mellett mindvégig fontosnak tartotta az egészségügy támogatását. Már az első világháború idején sebesülteket ápolt a katonai kórházban, később pedig kapcsolataival és vagyonával is segítette Szombathely és Vasvármegye közkórházának, a mai Markusovszky Kórháznak a létrehozását.

A nők történetének szentelt nap végül a híres szombathelyi nők személyes emlékeiből és koruk jellegzetes dokumentumaiból rendezett kiállítás megnyitójával zárult.

Fotók: Cseh Gábor (Szombathelyi7)