A lussoniumi (paksi) császárláb Bonnban

RÉGÉSZET

A bonni LandesMuseumban látható az a császárszobor-töredék, amelyet 2009-ben Paks határában, Lussoniumban találtak egy régészeti feltárás során.

MTI - MMO 2014-03-27 09:28
Cikk küldése e-mail:

A bonni LandesMuseumban látható Római Birodalom bronzleleteit bemutató, Gebrochener Glanz - Römische Grossbronzen am UNESCO-Welterbe Limes című kiállításra egyebek között Németországból, Olaszországból és Ausztriából több mint ezer tárgyat gyűjtöttek össze. Magyarországról a paksi az egyetlen kiállítási darab.
A paks-dunakömlődi Sánchegyen, az egykori katonai tábor feltárása során 2009-ben meglelt császárlábat kiemelt helyen, vezérleletként állították ki. Ez fogadja a földszinten a látogatókat, a többi lelet az emeleti tárlókba került. A bonni intézmény elkérte a szobortöredékről készült rekonstrukciós filmet is, amelyet folyamatosan vetítenek.
A LandesMuseum július 20-ig látogatható tárlata egy háromállomásos turné nyitánya, a szintén németországi Aalen és a hollandiai Nijmegen után 2015-ben tér vissza Paksra a császárláb. Addig egy méretarányos másolatot a Paksi Városi Múzeumban mutatnak be, egy pedig "járja" az országot.
A ritka lelet kölcsönbe adásáért cserébe a paksi múzeum gazdag szakirodalmat kapott, illetve ígéretet arra, hogy a bonni intézmény egy kisebb tárlaton bemutatkozik Pakson.
A Rajna-vidék régészetének, művészetének és kultúrtörténetének szentelt LVR-LandesMuseum Bonn azt is felvállalta, hogy természettudományos vizsgálatokat végez a szobortöredéken, olyanokat, amelyek itthon elérhetetlenek vagy megfizethetetlenek lennének a paksi múzeum számára. Az elemzés számos nyitott kérdésre választ adhat a szobor anyagát, pontos korát, a bronzöntés technikáját illetően.
A lelet jelentőségét az adja, hogy ilyen nagy méretű és jó minőségű bronzszobor-töredék ritkán kerül elő, mert a bronzszobrokat vagy már a római korban, vagy később beolvasztották. Értékét az is jelzi, hogy a bonni múzeum 150 ezer euróra, azaz több mint 45 millió forintra biztosította.

Sírkamrák a 3-4. századból

Régészeti feltárás

Ritka ókeresztény sírkamrákat találtak Pakson a római kori erőd, a Lussonium közelében zajló feltáráson. Az épített, vakolt és rendkívül jó állapotban lévő 3-4. századi sírkamrák ritkaságnak számítanak...

2012. szeptember 09. MTI

Egy honfoglaló harcos tárgyai

3D-s kiállítás Nyíregyházán

A legmodernebb háromdimenziós technológia alkalmazásával dokumentálták a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei a nyáron Tarpán talált honfoglalás kori harcos tárgyait.

2012. december 12. MTI

Egy régi technika újra éled

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

Vas diatretum: milyen csoda lapulhat a különös hangzású név mögött? Milyen lehet az a tárgy, amelynek neve fúróval megmunkált üveget vagy féldrágakő edényeket jelöl? Pannóniából négy példány került...

2009. március 03. Lőrincz Judit
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...