Új bronzkori, avar és középkori lelőhelyeket azonosítottak Simontornyán

LELET

j bronzkori, avar, közép- és török kori régészeti lelőhelyeket azonosítottak Simontornyán, a csatornahálózat építését kísérő régészeti szakfelügyelet során.

MTI - MMO 2015-05-30 12:00
Cikk küldése e-mail:

A közelmúltban lezárult beruházás során a Pósa-patak mentén sikerült egy avar falu négy objektumát megtalálni, amelyek közül az egyik egy félig földbe ásott ház maradványa volt - mondta K. Németh András, a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régésze az MTI-nek. Ez azért érdekes, mert eddig nem volt adat arról, hogy a város belterületén avar telep lett volna - tette hozzá.

 

 

Az avar lelőhelytől délre, a 61-es út mellett egy bronzkori település nyomait találták meg, itt bronzkori mellett Árpád-kori leletek és római kori cserepek is előkerültek. A régész szerint ezt az magyarázhatja, hogy a Pósa-patak és a Sió találkozásánál valószínűleg volt egy átkelő, és úgy tűnik, a két vízfolyás által közrefogott terület több korban is lakott volt.

A Sióval párhuzamos Malom utcán egy szintén bronzkori település 21 gödrét sikerült elkülöníteni. A lelőhely felett magasodik egy középső bronzkori földvár, a mai Mózsé-hegy, a most azonosított település azonban vélhetően a késő bronzkorhoz tartozik.

 

 

A 13. században épült vár közelében - a Várkert és Petőfi utcából - korábbi régészeti adat is tanúskodik őskori és török kori településről, ezúttal 39 jelenség, főként tároló verem nyomait találták meg. A Petőfi utcában nagy méretű cölöpök is előkerültek, amelyek feltehetően a vártól a Sió egyik ágán átívelő híd részei voltak. Egy 2012-es beruházás során, szintén a városközpontban feltárt, hasonló cölöpök korát évgyűrűs kormeghatározással 1629-30-ra tették.

A régész ismertetése szerint a városközpontban, a polgármesteri hivatal mellett szórványként - nem eredeti helyen - gótikus faragott kövek kerültek elő, amelyek talán a Simontornyán egykor állt domonkos rendi kolostorból származnak. A kolostort a várat birtokló Buzlay Mózes alapította, majd a török hódítás után nyomtalanul eltűnt, és helyére eddig nem utaltak leletek.

 

 

Érdekesség, hogy idáig nem volt adat arról sem, hol terült el Simontornya egyik, középkori résztelepülése; forrásokból ismert, hogy a mai városközpont mellett egy Börd és egy Menyőd nevű település állt Simontornya helyén, amelyek a 15. századtól összeolvadtak. Most sikerült megtalálni a Sió-hídtól délre, a Kossuth tér és a Malom utca kezdetén Menyőd település nyomait.

A kutatásról K. Németh András pénteken, a régészet napja programjainak sorában a Simontornyai Vármúzeumban tart vetített képes előadást, és bemutatja a feltárás néhány leletét is.

Családok az embercsontok között: régészet testközelből

RÉGÉSZET NAPJA

Az ország 36 településén csaknem kétszázötven izgalmas program várja a történelem iránt érdeklődőket a hétvégén a második alkalommal megrendezendő régészet napján.

2015. május 05. MTI

Értékes késő bronzkori leletek kerültek elő Fegyverneken

RÉGÉSZET

Hatvannyolc darab bronztárgyból álló értékes késő bronzkori (Kr.e. 10. század) lelet került elő Fegyverneken, amely a régészet napján már meg is tekinthető!

2015. május 05. MTI - MMO

Miért fontos a szakszerű restaurálás?

HÁTTÉR

Legalább tíz római kori mozaik félresikerült törökországi restaurálásából kiderült, milyen fontos a szakértelem a restaurátor szakmában is.

2015. május 05. Sobieski Tamás
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...