Családok az embercsontok között: régészet testközelből

RÉGÉSZET NAPJA

Az ország 36 településén csaknem kétszázötven izgalmas program várja a történelem iránt érdeklődőket a hétvégén a második alkalommal megrendezendő régészet napján.

MTI 2015-05-28 14:21
Cikk küldése e-mail:

 

A Magyar Régész Szövetség által 2014-ben kezdeményezett esemény külföldön már régi hagyományokkal rendelkezik. Az Egyesült Államokban minden év októberének harmadik szombatján fesztivállal ünneplik a régész szakmát, Európában évente változó időpontban - az idén július 11-én - közösségi blogolással követik a különböző országokban dolgozó archeológusok egy napját - olvasható a Magyar Régész Szövetség közleményében.

A programsorozattal a szövetség a régészet tudományát szeretné bemutatni, s legfrissebb eredményeit kívánja népszerűsíteni. "Idei rendezvényünk a Lelőhely-felderítéstől a rekonstrukcióig alcímet viseli, ezzel munkánk módszertanára szeretnénk ráirányítani a figyelmet. Bemutatjuk, hogyan fedezi fel a régész a lelőhelyeket, leleteket, és hogyan rekonstruálja ezek alapján a múlt egy szeletét" - mondta Lassányi Gábor, a rendezvényt szervező Magyar Régész Szövetség elnöke.

A kétnapos rendezvény idején múzeumok, egyetemi tanszékek és régészeti, valamint örökségvédelmi szervezetek, összesen 39 intézmény fogadja az érdeklődőket: május 29-én, pénteken elsősorban a gyermek- és iskoláscsoportokat, május 30-án, szombaton a családokat és a felnőtteket várják a szervezők.

A programok között lesznek ismeretterjesztő előadások, hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások. A látogatók megismerhetik a legmodernebb földmérő és légifotó-technikákat, kipróbálhatják magukat a restaurátorok szerepében, állat- és embercsontokat vizsgálhatnak a kutatók segítségével.

Több helyen gyalogos vagy kerékpártúrák indulnak a környék rejtett régészeti emlékeinek bemutatásra, de akár szakmai konferenciákon is részt lehet majd venni. Lesz, ahol mesemondók elevenítik fel a letűnt évszázadok legendáit, másutt ősi receptek szerint készült ételeket is kóstolhatnak, régészeti leleteket fogadhatnak örökbe, sok helyen régészhomokozókkal várják a legkisebbeket.

A programok közül a rendezvény honlapján választhatsz: www.regeszetnapja.hu.

Két napra megnyílnak az ásatások és a régészeti raktárak

RÉGÉSZET NAPJA

Május utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre a Magyar Régészet Napja: az ország 19 településén mintegy százötven izgalmas program várja az érdeklődőket.

2014. május 05. Magyar Múzeumok Online

Történelem testközelből

RÉGÉSZET NAPJA

Egy új kezdeményezés a Hanságban: régészet, módszertan és családi szórakozás együtt.

2013. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online

Régészeti tavaszköszöntő Nyíregyháza határában

ÁSATÁS

A Jósa András Múzeum régészei a III. században, feltehetően a genocídium elől menekülő dákok nyomaira bukkantak az akkoriban szarmaták lakta területen.

2015. március 03. Istvánovits Eszter
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...