Becsüsképzés múzeumi szakembereknek

KÉPZÉS

Első olvasatra disszonanciának tűnhet a fenti cím, azonban nem véletlenül társítja egymáshoz a becsüs és a múzeum kifejezéseket.

Cikk küldése

e-mail:

A becsüs szó hallatán először talán a műkereskedelem fogalma jut eszünkbe, melyet szakmánkban sajnos negatív képzettársítások terhelnek. Ezek közül a legáltalánosabb szerint „a műkereskedő kiszorítja a múzeumot a műtárgyak piacáról, s így hozzájárul a kulturális örökség széthullásához”. E sztereotip képzet valósághoz való viszonya bizony megérne egy komoly kutatást, bár ennek eredménye a jelen írás témáját nem érintené, hiszen – és ezt fontos már az elején leszögeznünk – a becsüs nem kereskedő.

A műtárgybecsüs a műtárgyak – tágabban a kereskedelmi forgalomba hozható ingó kulturális örökség – becsértékének meghatározásával foglalkozik. Munkájának legfontosabb része a műtárgyak azonosítása, leírása és becsértékük megállapítása. A becsüsök kiválóan hasznosítják a múzeumszakma eredményeit, ismerik a legfontosabb műtárgykatalógusokat és elismerik a tárgytipológiai kutatásokat végző muzeológusok munkáját. Ezt bizonyítja a leghitelesebb becsüsképző intézmény, a V-Pearl Oktatási Központ akkreditált képzési programja is, melyhez például a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum vezető muzeológusai csatlakoztak. A képzés hitelét és magas szakmai szintjét olyan oktatók biztosítják, mint Dr. Kovács S. Tibor történész-muzeológus, a Nemzeti Múzeum tárigazgató-helyettese, Csupor István, a Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteményének nemrég nyugdíjazott főmuzeológusa, Dr. Kiss Erika, a Nemzeti Múzeum művészettörténésze, aki legutóbb a Herczog-gyűjtemény ötvös remekeiből rendezett kiállítást, vagy Pálinkás Réka, a Nemzeti Galéria művészettörténésze. Sőt olyan szakértőket is sikerült a képzés ügyének megnyerni, mint Dr. Ruzsa Györgyöt, a magyar ikonkutatás nemzetközi hírű professzorát, de maga az Oktatási Központ alapítója és vezetője, Dr. Takács József is tudományos szakember, a gemmológia (drágakőtudomány) egyik hazai tekintélye.

A képzés hat műtárgycsoport köré szerveződik. Az előadások az üvegtárgyakról, a kerámiákról, az ötvösség és az ónművesség tárgyairól, az ikonokról, a fegyverekről, a keleti régiségről és a mechanikus óraszerkezetekről nyújtanak átfogó ismeretet. A képzésben nagy hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás, melynek során elsajátítható a legfontosabb katalógusok és jegykönyvek használata, vagy például a különböző hamisítások felismerése.

A becsüsképzés kiváló továbbképzési lehetőség a múzeumi szakemberek számára, amit már több múzeum felismert. A képzésen rendszeresen részt vesznek restaurátor és muzeológus kollégák. Az átfogó műtárgyismeret leginkább azokban a városi múzeumokban kamatoztatható, melyekben nincsen minden szakághoz muzeológus munkakör rendelve. Legalább az intézmény vezetőjének érdemes alapismereteket szereznie, hogy például akkor, amikor egy zárolt gyűjteménybe ajándékoznak tárgyakat, vagy olyan műtárgy kerül a múzeum látóterébe, amely nem tartozik az intézmény gyűjtőkörébe, módunk legyen az érték felismerésére és a műtárgy megszerzésére. (A 2010. évi 2. OKM-rendelet még a kiállítóhelyek számára is lehetőséget biztosít az ajándékozás útján történő műtárgyszerzésre, ami nem azonos a módszeres gyűjtési tevékenységgel.) Polémia tárgya is lehetne, hogy egy helyben fellelt iparművészeti tárgy bekerülhet-e a helyi múzeumba, ha annak nincs iparművészeti gyűjtőköre, és ha nem, akkor jobb helyen van-e a megyei vagy országos múzeum raktárában, mint a helyi múzeum kiállításában, de a jelen írásnak nem célja, hogy vitát nyisson e tárgyban. Sokkalta inkább célja, hogy rávilágítson: a szakemberhiányos területi múzeumokban is szükség van a műtárgyak gyűjtőkörtől szélesebb ismeretére, amihez a becsüsképzésen elsajátított tudás is jelentősen hozzájárulhat.

Magának a műtárgyak értékbecslésének is fontos szerepe lehet a múzeumban, hisz a gyűjteményi stratégiák kidolgozása, a vagyonnyilvántartások készítése, a műtárgybiztosítások megkötése során minduntalan felmerül a becsérték kérdése is. Miért kérnénk fel e kérdés megválaszolásához drága szakértőket, ha mi magunk is meg tudjuk állapítani a műtárgyak vagyoni értékét? Sőt miért ne lehetne a becsüstevékenységet bevenni a szolgáltató múzeumok kiegészítő tevékenységi közé? Talán a magángyűjtők is szívesebben becsültetnék fel tárgyaikat egy kereskedelmi érdekektől független múzeumban, mint egy zálogházban, ha erre a múzeum lehetőséget biztosítana. S amellett, hogy ez számunkra tudományos haszonnal járna, még bevételt is jelentene, hisz a múzeumok szakértő munkáját bíróságok, hatóságok, biztosító- és pénzintézetek is igénybe vehetnék. Ehhez nyit utat a V-Pearl Oktatási Központ múzeumi ismereteket közvetítő becsüsképzése, melyen múzeumi szakemberként is érdemes részt venni.