Régészeti központ létesülhet Komáromban

RÓMAI KOR

A hajdani Méntelep főépületébe költözne a komáromi Klapka György Múzeum, és oda telepítenék a római korral foglalkozó régészek képzésnek egy részét - mondta el a múzeum igazgatója.

MTI 2016-03-06 11:11
Cikk küldése e-mail:

 Az épületben kapna helyet a római korról szóló új állandó kiállítás, a felvidéki néprajzi anyag és a Komárom történetét bemutató kiállítás - tette hozzá Számadó Emese.

Az emeleten és a padlástérben előadótermeket és tárgyalókat alakítanának ki, az ELTE ide helyezné át a régészek elméleti képzésének egy részét is. A nyári gyakorlati képzés helyszíne évtizedek óta Brigetio feltárása.

Számadó Emese hozzátette, hogy a beruházás tanulmánytervei elkészültek. A római kori ásatások révén eddig 30 ezer új tárggyal gyarapodott a múzeum állománya. A költözéssel lehetővé válna számos lelet bemutatása. Az intézmény jelenlegi épületében restaurátor műhelyeket és raktárakat alakítanának ki.

Magyarországon II. József 1785-ös rendelete után alakultak méntelepek, az első világháború végéig 2 millió ló volt a monarchia területén. Komárom polgármestere 1902-ben megtudta, hogy a székesfehérvári méntelep egy részét Bábolnára helyeznék. A miniszternél elérte a döntés megváltoztatását, a város területet vásárolt a 12 épületből álló komplexum elhelyezésére.

A Méntelep fénykorában ezernél több embernek biztosított megélhetést, mára csak a főépület, a tiszti lakás és a tiszti kaszinó maradt meg. Lótartással 1962-ig foglalkoztak, majd az épület lett a termelőszövetkezet központja. Később az önkormányzat vásárolta meg az üresen álló ingatlant.

Brigetio kincsei

INTERJÚ

A komáromi Klapka György Múzeum Brigetio kincsei című állandó tárlata csak nevében állandó, hiszen a két kiállított falfestmény, az Andromeda és Pegazus és a Lakoma egyre növekszik.

2013. augusztus 08. Dragon Zoltán

Ókori padlófűtéses házak Komáromban

LELET

Az ókori Brigetio katonavárosának díszes fürdőkomplexuma, csatornázott, padlófűtéses házai kerültek napvilágra a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi projekt keretében végzett megelőző...

2014. október 10. MTI

Speciális régészeti leletek Komáromban

Kutatások és eredmények

A Húsz év Brigetióban kiállítás nemcsak egy sikeres ásatás eredményeit tárja a közönség elé, hanem a régészeti munka folyamatára is rávilágít.

2011. augusztus 08. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...