Brigetio kincsei
INTERJÚ
A komáromi Klapka György Múzeum Brigetio kincsei című állandó tárlata csak nevében állandó, hiszen a két kiállított falfestmény, az Andromeda és Pegazus és a Lakoma egyre növekszik.
| Dragon Zoltán |
2013-08-05 16:04 |
 |
Andromeda és Pegazus alakja a mennyezet
központi medalionjában |
Ez a méretbeli változás változtatásokra készteti a múzeum vezetőjét, Számadó Emese régész-muzeológust és az ásatásvezető dr. Borhy László egyetemi tanárt. A 2. század végi Andromeda és Pegazus mennyezetfestmény, illetve a 3. század vége körül készült lakomajelenetes falkép feltárásuk óta Komárom jelképeivé váltak. Világhírüket nemcsak magas kvalitásuknak köszönhetik, hanem annak is, hogy a restaurálás során lehetővé vált az épületek belső terének, szerkezetének rekonstrukciója. Az Andromeda-freskó felszínén feltérképezett felvázolási jelöléseknek és készítési nyomoknak (körzőnyomok, modulus-karcok) köszönhetően pedig még a freskó megfestésének, kiszerkesztésének folyamatát is meg tudta ismerni az utókor. A két falkép restaurátoraival, Harsányi Eszterrel és Kurovszky Zsófiával beszélgettünk.
Dragon Zoltán: Az utóbbi években egyre többet hallhatunk, egyre többet olvashatunk római kori, pontosabban pannóniai falképekről, míg régebben a leletanyag meghatározó emlékei közé az iparművészeti emlékek tartoztak. Minek köszönhető ez a változás?
Harsányi Eszter: Kezdetben leginkább azokat a falfestménytöredékeket gyűjtötték be és őrizték meg, amelyeket szépnek találtak, illetve amelyek alakokat vagy látványosabb ornamentikát őriztek meg. Az egyszínűeket viszont nem. Pedig a kiásott falfestménytöredékek a rajtuk lévő szennyeződés miatt gyakran akkor is egyszínűnek, szürkének tűnnek, ha díszes festést hordoznak.
 |
A lakomajelenet első mezőjében
álló kínáló szolgaló ruházata
szintén nemzetközi
érdeklődést váltott ki |
Kurovszky Zsófia: A falfestmények bizonyos fokig mindig mostohagyermeknek számítottak, mert nagyon nehezek, sok helyet foglalnak, nagyon sok munkát igényelnek. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy voltak régészek, akik gyűjtötték, akik eltették nemcsak a díszítetteket, hanem az egyszínűeket is. Például Aquincumban már Póczy Klára munkássága alatt is minden töredéket begyűjtöttek. Amikor a sok helyet foglaló, rengeteg falfestményt már nem tudták tárolni, a múzeum hiába fordult többször is az illetékes minisztériumhoz, a válasz mindig az volt, hogy nem adnak pénzt, nem építenek újabb raktárakat: tessék selejtezni. Meg kell említenünk Borhy László (ELTE BTK, Ókori Régészeti Tanszék) újító gondolkodásmódját is. 1992-ben, az ásatások kezdetekor még a régészhallgatók gyűjtötték ki a szelvényből a töredékeket, egy évvel később viszont, amikor ismét nagy mennyiségű falfestmény került elő, inkább félbehagyták a munkát. Az 1994-es ásatásokra Borhy László már egy külön restaurátorcsapatot szervezett ifj. Bóna István vezetésével – így kerültünk mi Brigetióba. Ez egyértelműen Borhy László érdeme.
DZ: Hogyan bánik egy régész és hogyan egy restaurátor az ásatáson talált falképtöredékekkel?
HE: Egészen másképp tárja fel, szedi fel a restaurátor a faképtöredékeket, mint a régész, hiszen ők nem tanulják, miként is kell bánni egy egyben lévő, ám összetört felülettel, például miként kell kiemelni. A legtöbb esetben a falaknak csak az alapozása, rosszabb esetben a falkiszedés helye maradt meg, viszont megmaradt a falfestményomladék, amelyből rengeteg információt lehet szerezni az épített szerkezetről is. Például a Lakoma-freskó esetében ki lehetett szerkeszteni a kialakult felületek segítségével a fal magasságát. A belső udvar, az úgynevezett peristylium magasságából pedig arra is következtetni lehetett, hogy ez egyemeletes épület volt. Csak a kifestett falszakasz magassága közel négy méter volt, és fölötte indult még egy meredek tető! A leletek alapján a régészkollégák megállapították, hogy az épület eredetileg fogadóként üzemelt: alul az étterem, felül pedig a szálláshelyek lehettek. A ház faszerkezetes téglaépület volt, az összeállított falfestményfelületek áttekintésekor pedig megállapítottuk, hogy először a gerendák vonalában repedt meg a vakolat. A talajban a szerves anyag elkorhadt, ám a repedések alapján rekonstruálható az épített szerkezet.
 |
 |
A lakomajelenetes falkép eddig összeállított és restaurált
felületei rekonstrukcióba illesztve |
A mennyezet rekonstrukciója a dongaboltozat tényleges íve
alapján készült.
Látványterv Fux Zoltán építész |
KZS: Egy falkép a földben van a legnagyobb biztonságban, mert ha az ásatás, a begyűjtés után nem foglalkoznak vele, vagy nem megfelelő körülmények között tárolják, akkor sérül, állapota, megtartása romlik. Szerencsére nagyon sokan kérdeznek, érdeklődnek a tevékenységünk, a rendszerünk, technikáink iránt. Nemrég pedig felkérést kaptunk arra, hogy az új Régészeti Kézikönyvben egy fejezetet ennek a témának, a falképleletek feltárásának és kezelésének szenteljünk. Ez nagyon megtisztelő volt számunkra.
DZ: Havasi Bálint, a keszthelyi Balaton Múzeum igazgatója szerint fontos, hogy az utókornak megőrizzünk érintetlen régészeti területeket, ahol nem csak hitelesítő ásatások folyhatnak, mert folyamatosan változik a munkamódszer, az eszközpark.
HE: A mi gyakorlatunk alatt, az elmúlt húsz évben is sokat változott. Mi csak kis instrukciókat kaptunk a Képzőművészeti Egyetemen folytatott tanulmányaink során arról, hogyan kell falfestményeket feltárni – Bóna Istvántól, a tananyagon kívül. Egy véletlen folytán kerültünk éppen mi 1994-ben, negyedévesként Brigetióba a tanásatásra, itt találkoztunk először azzal, miként kell ezekkel a töredékekkel bánni. Akkoriban régészek és restaurátorok között nem volt állandó kapcsolat, és nem is volt bevett szokás, hogy restaurátorok elmenjenek ásatásokra dolgozni. Az egyetemen tanultakat nem lehetett teljes egészében alkalmazni az életben, hiszen más egy falon lévő festményt restaurálni, mint a földből előkerülő festményomladékot kiemelni és kezelni. Minden feltárás egyedi eset – ezt nem tanulja az ember. Zsófival kialakítottunk egy munkamódszert, amely azon alapul, hogy mindent dokumentálunk (jegyzetelünk, fényképezünk, rajzolunk), feltüntetve, pontosan mi honnan került elő, hogy ad absurdum, vissza lehessen építeni az omladékot a dokumentáció alapján. Így például kitalálható az eredeti helyük, és segíti az összerakásukat is, ami nagyon hosszadalmas folyamat, de e felszedési rendszer által nem esélytelen. Egy bolygatatlan omladéknál nagyon sok mindenre lehet következtetni a töredékek helyzetéből, egymáshoz való viszonyából.
 |
Az apró részletek festése közben a mester letámasztotta gyűrűs és kisujját,
amelyek koromnyomait megőrizte a felszín |
KZS: A helyiségek használatával kapcsolatos apró érdekességeket is megtudhatunk. Például találtunk olyan töredéket, amelyen látható volt egy bevert szög helye. Ebből arra lehetett következtetni, hogy egy eléggé gazdagon díszített falra is akasztottak még valamit, szemmagasságban.
DZ: Az elmúlt húsz esztendő során mi szerezte nektek a legnagyobb örömet?
HE: Gyakorlatilag mi látjuk meg először, hogy mit ábrázol egy falkép. Vannak a kis töredékek, és vannak az ötleteink, az apránként összerakott motívumokhoz számtalan római kori falfestményt nézünk meg, analógiákat keresve, majd a szemünk előtt alakul ki az egész, válik valósággá.
KZS: Kákosy László tanár úr szállóigéje szerint: „egy ásatás nem romantikus dolog”. Dehogynem! Imádunk ásni, és imádunk találni. És legszívesebben összetalálni! Ez egy játék. Mi úgy dolgozunk, hogy játszunk, ezért mindig van kedvünk hozzá.
