Múzeumi digitalizáció II.
MIVEL, MIBŐL ÉS KIVEL?
Rá kell ébrednünk, hogy a digitális technológia alkalmazása a kulturális javakat őrző intézmények számára nemcsak elvárás és ezzel járó kényszerű feladat, hanem lehetőség. A cikksorozat 2. része.
| Urbán Franciska |
2016-03-18 08:42 |
Fontos, hogy stratégiai gondolkodás induljon a múzeumi digitalizálásról. A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület ehhez szeretne fórumot biztosítani a 2016. április 15-én megrendezendő DigitStrat szakmai nappal. Cikksorozatunkban mintegy gondolatébresztőként, vitaindítóként újdonságokat, érdekességeket olvashatnak a digitalizálás témakörében, illetve hazai és külföldi digitalizálási gyakorlatokról értesülhetnek.
Kivonat Urbán Franciska: Múzeumi digitalizálás a tudásalapú információs társadalom szolgálatában c. szakdolgozatából. Edutus Főiskola, kulturális menedzser szakirány, Bp., 2015.
Egy digitalizálási projekt tervezésekor az észszerűséget, a rendelkezésre álló technikai-személyi körülményeket és nem utolsósorban az anyagi (hardver, szoftver) és szellemi erőforrásokat (múzeumi dolgozók informatikai képzettsége) is kellő súllyal kell figyelembe venni.
Mint ahogy a korábbi cikkben szó volt róla, elvileg a kulturális közvagyon valamennyi típusa digitalizálható. Figyelembe kell azonban venni azokat a specifikus jegyeket, amelyek már az input szintjén, tehát a digitális reprodukció létrehozásakor meghatározzák a digitalizálhatóságot, és esetenként különböző járulékos befektetéssel, költségekkel járnak. Ilyen a digitalizálandó objektum mérete, reprodukálhatósága vagy éppen állapota, hiszen sokszor előfordul, hogy a tárgyat a digitalizálás elvégzéséhez restaurálni kell, ami jelentős összegeket is felemészthet.
Az eredeti anyag fizikai hordozója, állapota, mérete, az anyag mennyisége és a digitalizálás célja, minőségi követelményei határozzák meg a digitalizálás eszközigényét. A digitalizálási folyamat eszközei közé sorolhatók a digitális fényképezőgépen és szkenneren túl a digitális eszközöket vezérlő és az archiváláshoz vagy éppen publikáláshoz szükséges átalakításokat végző számítógépek, szoftverek és a háttértárak is. Az eszközök beszerzésekor érdemes tekintettel lenni arra is, hogy a digitalizáláshoz felhasznált eszközök teljesítménye jelentősen befolyásolhatja az egész munka hatékonyságát, árukon túl a várható élettartamukkal is számolni kell a költségoldalon.
Az eszközökön túl a kulturális javakhoz való hozzáférést elősegítő digitális adatszolgáltatási rendszer kiépítése és üzemeltetése is jelentős és folyamatos költségekkel jár, amelyek több összetevőből (feldolgozási, archiválási, szolgáltatási költségek) állnak. A digitalizálási projekt költségeinek tervezésekor figyelembe kell venni, hogy az informatikai alapú rendszertechnika és az eszközpark gyors amortizációja (3-5, maximum 10 év), illetve a felhasználói igények és a jogszabályi előírások változásainak nyomon követése lerövidíti az innovatív beruházási ciklusokat. Tehát optimális esetben ötévente minden intézménynek frissítenie, modernizálnia kellene a digitális eszközparkját ahhoz, hogy digitalizációs tevékenységét szinten tudja tartani.
Ahogy az egész közgyűjteményi szférában, úgy a múzeumokban is számolni kell azzal, hogy rövid időn belül már nem elsősorban az eszközellátottság, inkább az eszközök mellé rendelt munkaerő, az eszközök által termelt digitális anyag feldolgozására és publikálására fordított emberi erőforrás mennyisége fogja meghatározni az outputot, azaz a digitalizálás eredményét. A kérdés egyre inkább az lesz, hogy kivel (szakképzett munkaerő) és mit (milyen kulturális javakat) digitalizáljanak, és egyre kevésbé a mivel (eszköz). A közfoglalkoztatottak bevonása a közgyűjteményekben folyó digitalizálási munkába a jelentős volumenű, olcsó, kvalifikált
munkaerő révén nagyban segítheti ezt a hatalmasa munkát. Ugyanakkor számolni kell azzal az eshetőséggel is, hogy ez a munkaerőforrás a jövőbeni politikai szándék esetleges változása okán elapadhat.
A digitalizálással és adatbázis publikálásával kapcsolatos feladatok financiális hátterét egy múzeum alapvetően három forrásból tudja előteremteni. Mivel a gyűjtemények online szolgáltatása alapvetően ingyenes, az intézmények fenntartó által biztosított költségvetési forrásain túl egyéb belső forrás általában nem áll rendelkezésre. A nagyobb digitalizálási projekteket elsősorban hazai és nemzetközi pályázati pénzekből lehet megvalósítani. Van azonban egy harmadik forráskiegészítő lehetőség is: a kooperáció más intézményekkel vagy cégekkel. A digitalizálás ugyanis a legtöbb esetben meghaladja az egyes múzeumok technikai, szervezeti, személyzeti, pénzügyi lehetőségeit, így szükségszerű a köz- és magánszektor más szereplőinek (múzeumok, elektronikus szolgáltatók, szoftverfejlesztők, multimédiacégek és -gyártók) bevonása a digitalizálási projektekbe. Az együttműködés jelentősége az, hogy egy közös digitalizálási program során az infrastruktúra és a pénzeszközök megoszthatók, a munkák felesleges duplikálása kiküszöbölhető, a bevált gyakorlat és a szabványos megoldások alkalmazása elterjedhet.
A digitális útra lépéssel a múzeumok és közgyűjtemények a raktáraikban őrzött kulturális javak mellett a digitalizált kulturális örökség hosszú távú megőrzésének feladatát is vállalják, amihez alapvetően fontos a meglévő infrastruktúra szinten tartása. Ugyanakkor manapság általános jelenség és erőt próbáló nehézség az intézmények számára, hogy a pénzügyi források elsősorban az infrastruktúra kiépítésére állnak a rendelkezésre, az eszközállomány karbantartását, a digitális gyűjteménykezelő és -publikációs rendszerek üzemeltetését a múzeumoknak maguknak kell kigazdálkodniuk.
